Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

A kezeim remegtek, bedagadtak és tele lettek karcolásokkal. Miért? Mert engedelmes voltam… Az akác- és bodza cserjék által benőtt régi temetőt tisztítottuk. Sokan abba-abba hagyták a munkájukat, de én csak azért sem pihentem. Nem bírom elviselni, amikor nincsenek megelégedve a munkámmal, ezért robotoltam. Engedelmes voltam. Büszke voltam magamra. Az e-heti tanulmány arra szeretne minket megtanítani, hogy mi az igazi engedelmesség. Egy olyan fajta engedelmességre buzdít, amelyet nem az EGO irányít. Nem az elismerésért való küzdelemre, hanem az Isten számára tetsző, kedves dolgokra oktat bennünket.

Mi jutott eszedbe először a cím olvasásakor? Milyen érzés lesz úrrá rajtad, ha az első szavával találkozol? Felvillanyozódsz, vagy inkább bezárkóznál a szobádba? Ha esetleg idegenkedsz a dologtól, közelítsük meg más oldaláról a kérdést. Melyik bibliai személlyel tudsz a legjobban azonosulni? Meglehetősen nagy a választék, így nem valószínű, hogy pont Mózes lenne az illető, de hidd el, több közös vonás lehet kettőtök életében, mint elsőre gondolnád. Legalábbis én felismerek olyan motívumokat a sajátomban, amilyeneket Mózesről is olvashatunk. OK, elismerem, születésemkor senki nem tört az életemre, és édesanyámnak nem kellett nádkosárban rejte-getnie a Maros partján. Nem láttam még égő csipkebokrot, meg aztán a vízzel sem jöttek össze azok a „trükkök”, amik Mózesnek meg igen. De akkor mi a hasonlóság? Mózes élete harmadán, befolyása és ereje teljében, az utóbbit részesítette előnyben egy olyan szituációban, amikor nyilvánvalóan az előbbivel is érvényesült volna, gondolok itt

„Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég.” (Mt. 24:14 - EFO) Ma már ritka ugyan, hogy szerelmes leveleket írjanak az emberek egymásnak – vagy bármilyen levelet is kézzel -, de most próbáljuk meg elképzelni a helyzetet. Lányok, ha a párotok írna nektek egy levelet, amiben azt taglalná, hogy mennyire szeret titeket, hogy mi mindent megtett értetek, hogy mik a tervei a jövőtökre nézve, mennyi ideig bírnátok ki, hogy ne olvassátok el? Nyilván nem porosodna egy hétig, de még egy napig sem, ugye?

„És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.” Egy kérdést szeretnék feltenni: A mai napon mennyit imádkoztál? És miért? (Mielőtt még válaszolnál – vagy válaszolnátok a csoportban – gondolkozzunk az őszinteségről. Minden kapcsolat megtartó ereje az őszinteség; ha egy barátságban nem tud a két fél megnyílni egymás előtt és a gondolatokat feltárni, annak eltávolodás, konfliktus, meg nem értés, fájdalom és a kapcsolat megszűnése lesz a vége. A szeretetünk legfontosabb jele a másik iránt az őszinteség, mert ezáltal nyitjuk meg a saját lényünk kapuját a másik előtt, hogy kapcsolatba léphessen velünk.)

„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.” (Jel. 3:20) Szeretem, amikor csengetnek az ajtón, mert tudom mindig, hogy valami izgalmas vár a másik oldalon: a postás, egy kölyök, aki azt hiszi, vicces, ha csengetés után rögtön elszalad, egy rendőr, aki a szomszédokról érdeklődik, vagy épp egy kedves vacsoravendég. Képzeld el a következő szituációt: a legjobb barátod csenget az ajtódon, jönne vacsorázni hozzád, te pedig olyan mélyen alszol, hogy nem ébredsz fel. Képzeld el, hogy a vendég Jézus. Nem átvitt értelemben, nem képzeletben. Az ajtó pedig a gyülekezetedé. A lakásodé. A szívedé. Nem átvitt értelemben. Na jó, a le gutolsó egy kicsit.