Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

Sáfárság. Valami pénzzel kapcsolatos dolog, ugye? Tizedet kell fizetni, meg adományt adni… Vagy ez ugyanaz? A gyülekezet kiadásaira… A lelkészek fizetésére… A misszóra… A rászorulóknak… Vagy valami ilyesmi. De várjunk csak! Használunk olyan kifejezéseket is, hogy „sáfárkodjunk az időnkkel” vagy „sáfárkodjunk a lehetőségeinkkel”. Az pedig valami olyasmit jelent, hogy jól osszuk be az időnket, meg használjuk ki ügyesen a lehetőségeinket. Közeledünk a megoldáshoz. Ebben a negyedévben erről a témáról fogunk tanulni, ám mielőtt belekezdenénk, tisztázzunk néhány alapfogalmat: Sáfár: gondozó, intéző, rendező, udvarmester. A sáfár az, akit megbíztak más birtokának vagy háztartásának gondviselésével.  Az evangéliumok alapján Jézus a követőit sáfársággal bízta meg: felelősek mindazért, amit rá bíztak: az életért, az időért, a képességekért, az anyagi javakért, az embertársakért való szolgálat alkalmaiért, a Földért és a természeti környezetért. Vagyis egy felelősségvállalást jelen

„Ha letérsz az útról, ha jobbra vagy balra elhajolsz, füled meghallja a mögötted szóló hangot: »Ez a helyes út, ezen járjatok!«” (Ézsaiás 30:21 – EFO) Törvény és kegyelem. Olyan sokszor használt, mégis olyan kevéssé értett kifejezések. Szegény Pál is megpróbált valahogy rendet tenni a fejekben és a szívekben, de mindig valahogy szélmalomharcot vívott. Talán azért, mert a probléma nem a megértéssel hanem a hitetlenséggel van. Pál, akiben ott él a kegyelem és akit Isten lelke vezet, olyan embereknek magyarázza ezeket a dolgokat, akik szintén átélték már ezt az állapotot, életérzést, de valahogy mindig átvették az irányítást Istentől újra a saját kezükbe. A két irány, a bizonyos ló egyik vagy másik oldala pedig a törvényeskedés és a szabadosság. Mindegyik a lelkiismeretünket nyugtatja, a törvényeskedéssel a saját szemünkben akarunk jobbak lenni, a másikkal pedig folyton felmentjük magunkat. Kegyelemben élni tulajdonképpen Isten jelenlétében élést jelent és ez egyszerűen jó érzés.

„Ha ugyanis a Törvény megtartásáért kapnánk örökséget, akkor az nem függne az ígérettől. Isten viszont az Ábrahámnak tett ígérete alapján, és azon keresztül áldotta meg Ábrahámot.” (Galata 3:18 – EFO) Gondolkodtál már azon, hogy az Ószövetséget miért nevezzük időnként Ótestamentumnak? Nem, nem azért, mert szeretjük a régies és érthetetlen szavakat :) Járjunk egy picit ennek utána! Mit jelent a testamentum szó? Próbálj utánanézni! Mi a különbség a szövetség és a testamentum között? Általában véve a szövetség és a végrendelet (testamentum) eltér egymástól. A szövetség jellemzően két vagy több fél közös megegyezése, amit szerződésnek vagy megállapodásnak is neveznek. Ezzel szemben a végrendelet egyetlen ember kijelentése. Ha visszalapozol az előző heti tanulmányhoz, akkor láthatod, hogy mikor Isten Ábrahámmal szövetséget kötött, tulajdonképpen egy ilyen egyoldalú kijelentést tett. Nem volt semmi „de”, „csak”, „ha”, „amennyiben”. Nagyon érdekes, hogy az Ószövetség görög

„Az Írások ugyanezt mondják Ábrahámról is: »Ábrahám hitt Istenben, aki elfogadta őt a hite alapján.« Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek és bíznak Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei! Az Írás előre megmondta, hogy Isten a zsidóságon kívülieket a hitük által fogja elfogadni. Ezt az örömhírt Isten jó előre kijelentette Ábrahámnak, amikor ezt ígérte neki: »Rajtad keresztül áldom meg a Föld összes népét.« Ezt Ábrahám hittel elfogadta, s ezért Isten megáldotta őt — és a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik maguk is hasonlóképpen hisznek.” (Galata 3:6-9 – EFO) Pál idejében a Biblia még csak az ószövetségi részből állt. Annak is elsősorban Mózes öt könyvét – helyesebben a Tórát – tartották nagy tiszteletben. Az apostol maga is többször hivatkozik az Ószövetségre, mint iránymutató, Istentől érkező üzenetre. Ezt azért fontos leszögeznünk, mert 21. századi keresztényként (bár meglepő, hogy mennyire nem újdonság ez) hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy ránk csak az új

 „Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.” (Galata 2:20 – EFO) Teljes gőzzel készülök az idei Páneurópai Adventista Ifjúsági Kogresszusra, ami legnagyobb örömömre Spanyolországban lesz megrendezve. Lévén, hogy nyelvész alapokkal rendelkezem, gondoltam, nekiállok, és amennyit csak lehet, tanulok ebből a számomra eleddig ismeretlen nyelvből, hogy ha kint leszünk, néhány szót tudjak váltani a helyiekkel, és ne legyünk annyira elveszve nyelvi ismeretek hiányában. Szépen lassan haladok a tanulással, de hát az ilyent nem is lehet elkapkodni. Megnéztem a Duolingo-t, és állítólag körülbelül 400 szót már tudok is használni Spanyolul. Persze ez nem tűnik soknak, de talán már egy üveg vizet fogok tudni kérni a benzinkúton, ha arra kerül a sor.

Történt egyszer, hogy egy híres amerikai lelkész érkezett Indiába bibliai előadássorozatot tartani. Az emberek özönlöttek, napról napra egyre többen, öröm volt látni, hogy milyen gyorsan fogadják be az igazságot. Az evangélizáció végén rekordszámú keresztség, majd mintha elvágták volna a fonalat, amilyen gyorsan jöttek a tagok, még nagyobb hirtelenséggel el is tűntek. A lelkész meglepődve kereste a probléma okát, és kisvártatva meg is találta: a nők –  az előadások hatására – megváltak minden ékszerüktől. Ezek az ékszerek viszont különleges funkciót töltenek be Indiában: minden kiegészítőnek megvan a jelentése, minden darabot okkal hordanak, gyakorlatilag ez a nők személyigazolványa. A helyi közösségekben pedig elkezdett terjedni, hogy akik az új valláshoz csat-lakoztak (ami már eleve egy rossz pont volt a nevük mellett), megfosztják feleségeiket és lányaikat a személyiségüktől. Így – mivel nem értették az ékszerkérdés értelmét, negatív hatásait viszont annál inkább érezték –, hogy

Pál a pogányok misszionáriusaként számos gyülekezetet alapított a Földközi-tenger vidékén. Amikor csak tehette, felkereste ezeket a közösségeket, de nem időzhetett egy helyen sem túl sok ideig. Ám amikor távol volt, akkor sem hagyta magukra az új keresztényeket, akiknek nyilván sok kérdésük volt, gyakran előtérbe kerültek a korábbi életük rossz berögzülései, illetve folyamatosan konfliktusba kerültek a zsidókból lett keresztényekkel, akiknek nagyon határozott elképzelésük volt arról, hogy mi is a feltétele az üdvösségnek. Mivel személyesen nem tudott mindenhol jelen lenni (még ma is problémás ekkora területet beutazni, az akkori közlekedési viszonyok mellett pedig gondolhatod, hogy mennyire volt gyors a dolog), a legegyszerűbb és leghétköznapibb formában, levelekben küldte el válaszait, tanácsait és instrukcióit a gyülekezetekbe. Idővel leveleinek másolatait más gyülekezeteknek is elküldték (Kol 4:16), és bár néhány levele elveszett, tizenhármat mi is olvashatunk a Bibliában. Ha

Nincs igazad! Rendben, most azt mondod, hogy fogalmam sincs mire gondolsz, mit tudsz vagy hogyan látod a világot és egyáltalán, mire mondom, hogy nincs igazad. Ebben igazad van. De továbbra is fenntartom az állításom, hogy nincs igazad. Pont úgy, ahogy nekem se. Ez viszont ellentmondás, hiszen, ha nekem nincs igazam akkor, amikor azt állítom, hogy neked nincs igazad, akkor neked van igazad, nem? Bocsáss meg, ha kissé komplikált filozófiai fejtegetésbe mentem bele, de ez az önellentmondás nagyon jellemző ránk, emberekre. Először is azt gondoljuk, hogy ha nekem igazam van valamiben, akkor aki másként gondol erről valamit, neki automatikusan nincs igaza. Pedig az élet általában bonyolultabb, mint hogy eldöntendő kérdések sorával ki lehessen bogozni. Egyik kedvenc római császárom, Marcus Aurelius mondta, hogy: „minden amit látok, az nem az igazság, hanem csupán egy nézőpont”. És ezt a kijelentést azért emésszük meg nehezen, mert szeretünk önmagunk előtt tetszelegni azzal, hogy tudjuk

„Szeretett testvéreim, ti azonban mindezeket már előre tudjátok. Vigyázzatok tehát, s ne hagyjátok, hogy ezek az elvetemült emberek félrevezessenek benneteket! Ne engedjétek a szilárd meggyőződéseteket megingatni! Inkább erősödjetek meg Jézus Krisztus kegyelmében! Ő Urunk és Megmentőnk — igyekezzetek tehát minél mélyebben megismerni őt! Övé legyen a dicsőség most és örökké! Ámen!” (2Péter 3:17-18 – EFO) Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Péter idejében még könnyű lehetett kereszténynek lenni. Ott voltak az élő tanúk, akik személyesen ismerték Jézust, aki maga képezte ki őket… Aztán ott volt a Szentlélek, aki nagyon is látható módon volt jelen az akkori egyház életében: sorra történtek a csodák, tömegével tértek meg az emberek… Csakhogy a korabeli egyház két nagyon komoly problémával nézett szembe: egyrészt a kereszténységük miatt őket érő általános megvetéssel és zaklatással (a szervezett üldözések előszele), másrészt a hamis tanítókkal. Péter erőteljes és határozott levelei

Születésnap, szalagavató, esküvő, diploma… Mindegyikünknek vannak nagy napjai az életben. Neked milyen nagy eseményed lesz a közeljövőben? Nemrég beszéltünk arról, hogy a próféták nem jósok, hanem azok, akik Isten szemével látnak. Most egy olyan próféciáról lesz szó, ami a jövőbe enged belesnünk. De álljunk csak meg egy pillanatra: Most akkor mégis a jövőt tudjuk meg a próféciából? Hogyan derül ki a jövőről szóló próféciákból, hogy mi Isten akarata a jelenben? Nézzük meg, hogy miről ír Péter: „Mindenekelőtt értsétek meg, hogy az utolsó napokban olyan gúnyolódók lépnek majd színre, akik csak a saját emberi kívánságaikat követik, és mindenből gúnyt űznek! Azt mondják: »Jézus megígérte, hogy vissza fog jönni, igaz? De hol késik? Mióta őseink meghaltak, semmi sem változott! Minden ugyanúgy megy tovább, mint a világ teremtése óta.« Ezek a gúnyolódók szándékosan nem akarnak emlékezni arra, hogy Isten a szava által teremtette az eget és a földet réges-régen, majd a szárazfölde

„Szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk is a romlottság rabszolgái. Ugyanis, ha valaki alulmarad a bűnnel szemben, rabszolgája lesz annak.” (2 Péter 2:19 – EFO) A mai tanulmányhoz olvasd el 2Péter 2:1-22. verseit! A világ leghalálosabb fordítási hibájából kifolyólag több, mint 150.000 japán katona és civil vesztette életét. 1945. június 22-én véget ért az  okinavai csata, ami a japánok vereségével és brutális veszteségekkel zárult. Ekkor a németek már másfél hónapja letették a fegyvert Európában, és mindenki számára világossá vált, hogy a japánoknak nincs több esélyük. Hirohito császár még aznap összehívta a vezérkart, és közölte, hogy el kell kezdeni a béketárgyalásokat. A potsdami deklarációként ismert ultimátumban a szövetséges nagyhatalmak felszólították Japánt, hogy azonnal adja meg magát, mert amennyiben ez nem történik meg, „olyan pusztítással kell szembenéznie, amilyent még nem látott a világ”. A mai eszünkkel már tudjuk, hogy mire is utalhattak, mikor ezzel fe

„Ezért teljesen megbízhatónak tartjuk a próféták üzenetét. Jól teszitek hát, ha hallgattok a prófétákra, mert a szavuk olyan, mint a fény a sötétségben. Figyeljetek is rá, amíg eljön a hajnal, és a hajnalcsillag felkel a szívetekben! Mindenekelőtt meg kell értenetek, hogy az Írásban található próféciák közül egyetlen egyet sem lehet önkényesen értelmezni és magyarázni. Ugyanis a próféciák sohasem ember akaratából keletkeztek, hanem úgy, hogy a Szentlélek indított bizonyos embereket arra, hogy az Isten üzenetét mondják!” (2Péter 1:19-21 – EFO)   Ha adventista családban nőttél fel, biztos, hogy úgy érzed, neked már semmi újat nem lehet mondani a próféciákról. Óvodásként le tudtad vezetni a Dániel és a Jelenések könyve kapcsolatát, mindent tudtál a világbirodalmak szerepéről a történelemben, és talán hozzám hasonlóan azon aggódtál, hogy legalább a családi nyaralásig ne kezdődjön még el a nagy nyomorúság. De vajon biztos, hogy olyan jól informáltak vagyunk ebben a kérdésben? Kik

Ha tudnád, hogy hamarosan meghalsz, te kinek írnál levelet? A családodnak? A barátaidnak? És mit írnál nekik? Péter nagyon is valóságosan szembesült ezzel a problémával. Második levelében azokat a dolgokat gyűjti össze, amelyeket mindenképpen tudatosítani akar a címzettekben, még a halála előtt. Most a 2Péter 1:1-15-ig tartó részt vizsgáljuk meg alaposabban. „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, üdvözletét küldi mindazoknak, akik velünk együtt ugyanazt a drága hitet kapták Istenünk és Üdvözítőnk, az igazságos Jézus Krisztus által. Mind több és több kegyelem és békesség töltsön be titeket azáltal, hogy Istent és Urunkat, Jézust, személyesen és egyre mélyebben megismeritek.” (1-2) Kiknek ír Péter? Mi lehet a levél témája a bevezetője alapján? Oké, a levél tehát minden kereszténynek szól. Ezt elég könnyű kiolvasni belőle. Na de kik azok a keresztények, és mi az a hit, amit Jézus által kaptak? Keresztény az, aki Krisztust követi, és ebből következik az a hit is, a