4. Kiállás az igazság mellett (április 27) Ahogyan Mózes fölemelte a rézkígyót a pusztában, úgy fogják az Emberfiát is fölemelni, hogy aki hisz benne, az örökké éljen. János evangéliuma 3:14-15 Múlt héten egy túrán voltunk, ahol vak sötét volt. Csak néhány zseblámpa világította meg azt az utat, ami előttünk állt. Persze, ez is épp elég a sötétben. Most is kicsit hasonlóan fogunk kezdeni! Képzeld el a következőt: Az az ember, aki évek óta szerves része az életednek, sőt, aki köré építetted a jövőd, hirtelen elkezd arról beszélni, hogy meg fog halni. Ha elhiszed és felfogod amit mond, borzasztó kilátástalannak tűnik helyzet. Hogy fognak kinézni onnantól a mindennapok? Egész eddig megvolt a rend. Tudtad, hogy mindent rábízhatsz, de most ki tudja, hogyan tovább. A tanítványok olyannyira nem akarták megérteni ezt, hogy amikor Jézus meghalt, teljesen letaglózta őket. Úgy reagáltak, mintha Jézus mindig is arról beszélt volna, hogy nem fog meghalni. Nem értették, és átjárta őket a kétségbeesés
Fény a sötétben Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság. Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy.” János evangéliuma 12:35 Próbáltál már vaksötétben sétálni? Nem épp a legegyszerűbb dolog. Egy alkalommal elmentem egy láthatatlan színházba (ha jól emlékszem ez volt a neve). Több termen kellett végigmenni egy vak idegenvezető segítségével úgy, hogy útközben akadályok voltak. Egy kitolt szék, egy doboz a földön, lépcső, vagy egy lelógó csillár… Nem tűnik nehéznek, de körülbelül a második terem közepétől már nem igazán tudtam merre megyünk, és meddig tart még a túra. Szinte minden lépésemmel belerúgtam valamibe, vagy lefejeltem valamit, esetleg nem kerültem ki azt, amit ki kellett volna. Amikor a végére értünk, és kinyílt az ajtó, a beszűrődő fényben végre láttam az “akadálypályát”. Egy hosszú, szinte üres termet, ahol itt-ott volt valami letéve. Ami