Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

9. Áldott, ki jő az Úr nevében “ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete !” (Zsoltárok 118,1) Mitől lesz valaki jó vezető? Propaganda? Fegyverek? Megfélemlítés? Pénz? Talán már tapasztalhattad, hogy ha valaki azt mondja magáról, az még édes kevés. Ennél több kell ahhoz, hogy jó vezető legyen valakiből. Egy jó vezetőt nem éppen a döntései tesznek azzá? Képzeld el, hogy egy döntés erejéig te vagy az Univerzum teljhatalmú ura, és döntéseddel egy szempillantás alatt megváltoztathatnál bármit! Mi lenne az? Ez jó önismereti gyakorlatnak is: írd le milyen gondolatok bukkannak fel a fejedben! Arra használnád döntésed, hogy megszilárdítsd és állandósítsd hatalmadat? Vagy esetleg a jelenleg érzett szükségleteidet elégítenéd ki? Talán valamilyen szenvedést akarnál megoldani. Ez esetben azon gondolkozz el, miért pont az juthatott eszedbe? Mi jelenthetne megoldást? Mindezekben mennyire vetted figyelembe mások szabad akaratát? Egy híres filozófus, Friedrich Nietzsche szerint „

 8.  Bölcsesség az igaz élethez Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem. (Zsoltárok 51:8) Eltévedtél. Élelmed fogytán, vizes tömlőd kiürült. Ki tudja, mi leselkedik rád ebben az erdőben. Mondd, Vándor, meddig bírod még? Hogy jutsz ki innen? — kérdezed magadtól. Ekkor, hirtelen, az erdőből reccsenést hallasz. Összerezzensz. Valaki, vagy valami száraz gallyra lépett. Közeledik. Odanézel, és egy görnyedt emberre leszel figyelmes, kinek ősz szakálla földig ér. Ráncai, mint a fa évgyűrűi, jelzik évei számát. Oly öreg a fizimiskája, nem lepődnél meg, ha kora háromjegyű szám lenne. Hátán nagy rakás száraz tűzifa. Nyögve és kínok között tesz meg minden lépést a nagy súly alatt. Mit teszel? Rá se bagózol? Megtámadod, és megpróbálod elvenni a tűzifáját? Elfutsz? – hiszen álruhás gonosz mágus is lehet. Titokban követed? Vagy udvariasan köszöntöd és felajánlod a segítséged útbaigazításért cserébe? Ki tudja, talán egy vénember bölcsessége lesz az, mely me

  Az egekig ér kegyelmed Mert kegyelmed és jóságod magasabb az égnél, hűséged a felhőkig ér! Istenem, magasztaljanak téged a Mennyben, dicsőséged borítsa be a földet! (Zsoltárok könyve 57:10-11) Érezted már azt, hogy kényszeresen jobb akarsz lenni? Érezted már azt, hogy méltatlan vagy az elismerésre, vagy esetleg nem vagy elég jó ahhoz, hogy Istenhez menj? Ha igen, miért? Ha nem… Taníts, mester! A zsoltárok egy jó része dicsőítő énekeket tartalmaz. Lényegében olyan művek, amik Isten érdemeit sorolják fel különböző költői módszerekkel, és kifejezik csodálatukat. Nem lehet rossz, ha olyan felszabadult kapcsolatban vagy Istennel, hogy te is hasonlóképpen gondolkodsz. El tudod mondani, milyen csodálatos a kegyelme vagy a jósága. Azért ez manapság nem a legegyszerűbb. Te szoktad dicsőíteni Istent? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem? Mi változtathatna ezen? (Ha szoktad dicsőíteni, akkor ne változtass rajta!) Kényszerből nem nagyon lehet dicsőíteni. Képzeld el a következőt! Egy poros, dohos s

  Felkelek! De az Örökkévaló így felel: „Most már felkelek! A nyomorultak segélykiáltására felelek, megmentem a szegényeket, megszabadítom azokat, akik arra várnak!” (Zsoltárok 12:6) “Most már ideje felkelni!” - hallatszik a jól ismert mondat az ajtón túlról, de valahogy nem visz rá a lélek. Persze, kikiabálok, hogy megnyugtassam, de azért még a szemem csukva, és a takaró alól is épp csak nyaktól fölfele látszik valami. Mindjárt kelek. Csak még öt perc. Mi az az öt perc? Nem azon fog múlni a késés. Én gyorsan összeszedem magam. “Mostmár tényleg ideje felkelni!” - Már a nyitott ajtóból szól a hang. Jól van… Most tényleg felkelek! Emlékszem, hogy diákként szinte minden napom így kezdődött. Kikászálódtam az ágyból, majd fel a ruhát, egy falat reggeli, aztán rohanás a buszra. Hú, de nem szerettem felkelni. Kicsit neked is olyan, mintha Isten is halogatná a “felkelést”? Te nem szoktad néha úgy érezni, hogy Isten alszik, és nem figyel, mert ha figyelne, biztos tenne valamit? Láttad a Gyűrűk

  ÉNEK AZ ÚRRÓL IDEGEN FÖLDÖN Hogyan énekelhetnénk az Örökkévaló énekeit idegen földön? (Zsoltárok 137,4) Az elmúlt hetekben már láttuk nyomait annak, hogy nem minden zsoltár vidám, Istent dicsőítő örömének. Sőt, fogadni mernék, hogy bármilyen negatív érzelem jut eszünkbe, van legalább egy hozzá illő zsoltár a Bibliában. (Persze, ugyanezt elmondhatnám a pozitív érzelmekről is.) Olvassátok el közösen a 137. zsoltárt! Nem hosszú, de nem is könnyű olvasmány. Milyen érzéseket láttok megjelenítve ebben a költeményben? A zsoltárban megjelenik egy érdekes gondolat. Az Isten népét fogságba hurcoló babiloniak megpróbálják rávenni foglyaikat, hogy énekeljenek Istent dicsőítő énekeket, amilyeneket otthon is szoktak. Egy személyes, bensőséges, dicsőítő ének előadására felhívó parancsszó, amelynek célja mások szórakoztatása, önmagában is kérdéseket vet fel. Az utasítás azonban egyenesen felháborítóvá válik, ha belegondolunk abba, milyen volt az ókori népek istenképe. Mivel minden népnek, nemzetnek