ÉNEK AZ ÚRRÓL IDEGEN FÖLDÖN
Hogyan énekelhetnénk az Örökkévaló énekeit idegen földön?
(Zsoltárok 137,4)
Az elmúlt hetekben már láttuk nyomait annak, hogy nem minden zsoltár vidám, Istent dicsőítő örömének. Sőt, fogadni mernék, hogy bármilyen negatív érzelem jut eszünkbe, van legalább egy hozzá illő zsoltár a Bibliában. (Persze, ugyanezt elmondhatnám a pozitív érzelmekről is.)
Olvassátok el közösen a 137. zsoltárt! Nem hosszú, de nem is könnyű olvasmány. Milyen érzéseket láttok megjelenítve ebben a költeményben?
A zsoltárban megjelenik egy érdekes gondolat. Az Isten népét fogságba hurcoló babiloniak megpróbálják rávenni foglyaikat, hogy énekeljenek Istent dicsőítő énekeket, amilyeneket otthon is szoktak. Egy személyes, bensőséges, dicsőítő ének előadására felhívó parancsszó, amelynek célja mások szórakoztatása, önmagában is kérdéseket vet fel. Az utasítás azonban egyenesen felháborítóvá válik, ha belegondolunk abba, milyen volt az ókori népek istenképe.
Mivel minden népnek, nemzetnek megvolt a maga vallása, és hitt valamilyen istenben (vagy inkább istenekben), az isteneknek általában saját országukon, nemzetük határain belül volt hatalmuk. Többnyire Izráel, Isten népe is így tekintett az egy Istenre, az Úrra, akit ők tiszteltek. Amikor Babilon leigázta népüket, és a lakosság nagy része fogságba került, az emberek úgy érezték, hogy Babilon istenei hatalmasabbak voltak az ő istenüknél, és az Úr nem volt velük Babilonban, az idegen földön. Így még elképzelhetetlenebb volt számukra az, hogy ezen a távoli vidéken, ahol más istenek uralkodnak, saját Urukat dicsőítő énekeket játsszanak elnyomóik szórakoztatására.
Évszázadokkal később, amikor Jézus Krisztus a földön járt, egészen más világ- és istenképet mutatott be népének. Szép lassan, fokozatosan rávezette őket arra, hogy az Isten, akit ők imádnak, az egyetlen Úr az egész földön, és nem csak hatalma van minden nép felett, de ő a teremtője, fenntartója minden egyes nemzetnek, és mindenki ugyanolyan fontos számára. És sokkal inkább ez a gondolkodás az, ami ma is jellemző ránk.
Ezt a világ- és istenképet tekintve, bárhol is legyünk a világon, az nem számít idegen földnek, és Istennek mindenhol hatalma van. Van azonban egy másik erő, egy másik hatalom, aki magáénak tekinti az egész világot: ez a bűn, a gonoszság és a szenvedés hatalma. És amíg Jézus Krisztus vissza nem tér, hogy birodalmában mindent helyreállítson, addig ennek a hatalomnak is megmarad a nyoma világunkban és személyes életünkben is.
Ezt a valóságot figyelembe véve, talán te is voltál már olyan élethelyzetben, amikor úgy érezted, "idegen földön" vagy, és akár kimondva, akár kimondatlanul, az a kérdés motoszkált a fejedben, hogy 'hol van most Isten'? Sőt, lehet, hogy most is épp "idegen földön" jársz. Van-e valami, ami reményt ad neked egy ilyen kilátástalan helyzetben? (Ezt a témát kezeljétek különös körültekintéssel, hiszen nem tudhatjátok, ki min megy éppen keresztül! Ha csak általánosságban beszéltek a témáról, akkor is legyetek tapintatosak, együttérzőek!)
Olvassátok el közösen a 77. zsoltárt! Ennek a zsoltárnak az írója is távol érzi magát Istentől. Nem tudjuk, pontosan milyen élethelyzetben van, de éjszakánként álmatlanul forgolódik az ágyában, és úgy érzi, Isten elhagyta őt. Az a gondolat is felmerül benne, hogy Isten szeretete kiapadt, elfogyott. Bár ez keményen hangzik, és ellenkezhetünk, hogy mivel Isten a szeretet, biztos nem így van, a zsoltáríró érzésein ez nem változtat. A költő végül a múltban próbál vigaszt találni. Kilátástalan helyzetében az ad neki reményt, milyen hatalmas csodákat tett Isten régen, és hogyan vigyázott szeretett népére.
Különbözőek vagyunk, és különböző kihívások érnek minket. Nem mindenkit vigasztal meg az, hogy régen milyen jól ment minden. Másoknak, mint például a bibliai Jóbnak is, az ad erőt egy kilátástalan helyzetben, ha vitába szállhatnak Istennel. Van, akinek egyedüllétre, van, akinek mások támogatására, erősítésére van szüksége.
Te mivel tudsz segíteni azoknak, akik "idegen földön" találják magukat?
A legnagyobb segítség ilyenkor talán az együttérzés. Ez különösen nehéz egy olyan világban, amikor legszívesebben a saját szenvedéseinktől is menekülnénk. De ha képesek vagyunk felismerni és elismerni a másik fájdalmát akkor biztosíthatjuk őt arról, hogy nincs egyedül. Nem kell mindig megoldanunk egymás helyzetét, nem kell választ találnunk mindenre, ami történik. Elég, ha ott vagyunk, hogy valamilyen módon megoszthassuk egymással a terhet.
És ez a szerepe azoknak a zsoltároknak is, amelyek negatív érzésekről, élethelyzetekről szólnak, és nincs feloldásuk a költeményben. A zsoltár éneklőjével vagy olvasójával azt éreztetik, hogy nem vagyunk egyedül a szenvedésben, hiszen emberként mindannyian járunk időnként "idegen földön."
Egyedül Isten képes arra, hogy végleg megszüntesse a világon a fájdalmat és a szenvedést, de gyakran érezhetjük úgy, hogy nem siet a szabadítással. Isten ütemtervébe sajnos én sem látok bele, de a Zsoltárok könyvén és a Szentíráson keresztül számos lehetőséget adott nekünk arra, hogy átvészeljük az "idegen földön" töltött időt. Ilyen lehetőségek az éneklés, a nosztalgia, az Istennel folytatott vita, egy kiadós átkozódás, a közösség, és még sorolhatnánk...
A negyedév során próbáljatok meg minél több olyan zsoltárt összegyűjteni, amelyek hasonló segítséget nyújthatnak a nehéz időkben!
Ádám
Megjegyzések
Megjegyzés küldése