Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

  Várjad az Urat! Elég nagy utat tettünk meg ebben a három hónapban a Zsoltárok könyvében. Utunk során megismertük Istenünk megannyi arcát. Láthattuk, tapasztalhattuk a fenséges Teremtőt, Királyt, az isteni szabadítás, bűnbocsánat és üdvösség örömét, de a nagy fájdalom és szomorúság alkalmait, valamint Isten örök jelenlétének ígéreteit is. E témakör utolsó gondolatébresztése éppen ezért nem zárulhat más üzenettel, mint azzal, hogy: „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék a szíved és várjad az Urat!” (Zsolt 27:14 Károli) Azaz, ismerjük meg újra Istennek azt az arcát, aki megtartja ígéretét és visszajön értünk. Azonban itt is felmerül számos kérdés: Miért kell várni? Pontosan kire, mire? És minek? Az én meglátásom szerint várakozni az egyik legnehezebb cselekvés. Az élet egyik legerősebb stresszhelyzete.  Te hogyan írnád le a várakozással kapcsolatos érzéseidet? Milyen élmények kötődnek hozzá? A lelki életünk szempontjából mi a várakozás jelentősége? Beszélgessünk bibliai hősökről, akik v

  Soha véget nem érő imádat „ Éneklek az Úrnak egész életemben, zengedezek Istenemnek, amíg csak vagyok ” Zsolt 104:33 (ÚRK) A magyar nyelv értelmező szótára a következőképp határozza meg az „imád” ige jelentését: „ Rendkívüli mértékben szeret vkit, vmit; rajong érte, bálványozza ”, illetve „ Istenként v. isteniként tisztel ”. Gyerekkoromban azt tanították nekem a szüleim, hogy imádni csak Istent szabad. Ez alapján nem volt helyes például olyat mondani, hogy imádom a csokoládét.  Te egyetértesz ezzel a szemlélettel? Szerinted mi a különbség a rajongás és a bálványimádás között? Az emberek sokféle különböző okból imádják (vagy épp nem imádják) Istent. A fent idézett zsoltár íróját például ezek a gondolatok késztetik Isten dicsőítésére: „ Ha [Isten] letekint a földre, az megremeg, ha megérinti a hegyeket, azok füstölnek. ” (Zsolt 104:32, SZIT)  Benned milyen reakciót vált ki, ha aktív vulkánokra és földrengésekre gondolsz? Eltér a te reakciód a zsoltár írójáétól? Miért? A különböző szen

  Vágyódás Isten után a Sionon „ Bárcsak már Templomod udvarában lehetnék! Testem-lelkem türelmetlenül kívánkozik az Élő Istenhez… Boldog, aki tőled kapja erejét, akinek ösvényeid vannak a szívében! Ha a könnyek völgyén mennek is át, a források völgyévé változtatják, s áldást hoznak nekik az őszi esők. Erejük egyre növekszik, amíg elérkeznek a Sion hegyére, s Isten elé jutnak. ” (Zsolt 84:2,5-7) A bibliai elbeszélés szerint Sion eredetileg a jebúsziak, Kánaán őslakóinak az erődítménye volt. Isten megígérte Ábrámnak, hogy Kánaán földjét az ő utódainak fogja adni (1Móz 15:18-21). Miután Dávid elfoglalta Sion sziklavárát, letelepedett ott, és elnevezte azt „Dávid városának” (1Krón 11:4-5). Salamon templomának felépülését követően a Sion megnevezés kiterjedt a Templom-hegyre is. Ide zarándokoltak el a távolabb élő zsidók évente legalább háromszor, hogy részt vegyenek a három fő ünnepen és áldozatot mutassanak be Istennek. A Templom volt a Jahve-imádat központja, hiszen úgy hitték, ott laki

  A múlt tanulságai Figyelj tanításomra, népem! Hallgass szavamra! Régi énekeket mondok, Ősrégi titkokat hirdetek... Amit az Örökkévaló tett velünk. Elmondjuk erejét, hatalmát, csodáit, Hogy senki el ne felejtse. (78. zsoltár, 1-4. vers) “Azért kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi!” panaszkodik az idős nagypapa egy ősrégi (talán már több, mint 20 éves) Chio reklámban, a fotelban üldögélve. Válaszként a lánya kimegy a konyhába és behoz neki két csomag hagyományos chipset, amit a bácsi megkóstol, és arcán átszellemült nosztalgiával emlékszik vissza fiatalkora kellemes ízeire. Talán te is szoktál időnként ilyen, vagy ehhez hasonló megjegyzéseket hallani, esetleg mondani. (“Régen minden jobb volt!” “Bezzeg az én időmben!”) Neked mi a véleményed? Régen valóban minden jobb volt? Vagy ez nem csak vélemény kérdése, hanem egyszerűen tény? Amióta ember az ember, mindig is érdekelt bennünket a múlt. Ez érthető, hiszen eddigi életünket is a múltban éltük le, és ha megfelelően tudjuk érte