Ugrás a fő tartalomra

2012/4/12 - Jézus és a megváltottak



Az eheti tanulmány a végidőről, és Jézus megváltott népének kapcsolatáról szól. Először amikor elkezdtem gondolkozni, hogy mit jelent a „megváltott nép” kifejezés. Te mit gondolsz? Mit akar ezzel érzékeltetni velünk a Biblia?

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nem érzem magamat megváltottnak. Még nem láttam Istent, amint azt mondja, hogy „Jó voltál, így hát bejöhetsz a mennybe”. Vajon ezt akarja itt a Biblia elmondani nekünk? Mit jelent egyáltalán, hogy valaki megváltott minket? Nem azt, hogy már is a mennyben vagyunk. Pusztán a váltságdíj ki van fizetve.

Képzeljük el, hogy felvettük a diákhitelt, hogy tudjuk fizetni az iskolát. Miután megszereztük a diplomát, elkezdjük törleszteni a részleteket. Egyik alkalommal, amikor bemegyünk a bankba, hogy fizessünk, és rendezzünk valamennyit a tartozásból, a pultnál a hölgy megfogja a csekket, elkezd értetlenül valamit keresgélni a számítógépében, majd egy perc elteltével felnéz, és visszaadja a csekket, és a következőt közli: „Már valaki törlesztette a tartozását.”
„Mind a saját fejünk után mentünk, szétszéledtünk és eltévedtünk, mint nyájtól a juhok, de az Örökkévaló az ő vállára rakta mindannyiunk vétkeit.” (Ézsaiás 53:6 -EFO)
Ez az igevers is ezt a történetet meséli el, csak máshogy. Isten elküldte a fiát, hogy a mi összes tartozásunkat, összes részletét a hitelünknek kifizesse helyettünk. Mi csak el kell fogadjuk, hogy ő már kifizette helyettünk az árat, és meg kell köszönnünk neki ezt, és együtt örülni vele majd az új földön.

A mennyben van egy templom, ami sokkal tökéletesebb, mint itt lent a földön bármelyik. Ezt hívjuk Mennyei Szentélynek. Mózesnek Isten megparancsolta, hogy készítsen egy másolatot belőle itt a Földön, ami úgy működik, mint az eredeti. Van egy főpap, aki áldozatot mutat be Istennek. Ez a főpap a mennyei Szentélyben világ legjobb főpapja. Nem csak egy bárányt, hanem önmagát áldozta fel értünk. Tudod, hogy milyen szerepei voltak a főpapoknak az Ószövetségi időkben? Soroljatok egy pár ilyen dolgot, és gondolkozzatok el rajta, hogy vajon mit jelenthetett a földi, és a mennyei szentélyben! Ebben a Zsidókhoz írt levél 8:1-6 lesz a segítségetekre.

Szerintem mindenkinek először az áldozatok jutottak eszébe. Ez természetes, hiszen ez a legszembetűnőbb, és ez az amit legtöbbször emlegetünk. Gondolj csak bele, hogy Jézus Krisztus is egy ilyen áldozat volt. Feláldozta magát azért, hogy eltörölje a te és az én bűnömet.

Na de mit ér ez az egész, ha Jézus nem jön el ismét a földre? Mi értelme, ha csak ebben a megromlott világban élhetünk tovább bűnök nélkül, ahol körülvesz a rossz? A Biblia nagyon sok helyen ír arról, hogy Jézus másodszorra is eljön a földre azért, hogy elvigye magával azokat az embereket, akik mellette döntöttek. Ez egy szép kép. Sokszor hallottam, hogy majd az Orionból fog jönni Jézus, és hogy olyan lesz, mintha egy felhő lenne, ami egyre közelebb ereszkedik. Rengetegszer elképzeltem, és nagyon szerettem ezt a képet. Nem tudom, hogy ez előtt, vagy ez után vált a kedvencemmé, de tudom, hogy a legkedvesebb csillagképem az Orion lett, és amikor tiszta az ég, szívesen figyelem esténként, hátha látok valamit, ami arra utal, hogy Jézus közeledik.

Miközben nagyon várom, azért kicsit félek is tőle. Sokszor hallottam már olyan mondatokat, miszerint „Te már nem öregszel meg”, de ezekkel a mondatokkal mindig olyan hátborzongató érzés is együtt jár. Tudom, hogy a „végidőben” nehéz lesz az élet. A Biblia azt mondja, hogy azoknak, akik Jézus második eljövetele előtt élnek, azoknak sok kísértésben lesz részük, sok problémával kell megküzdeniük. Ez nem éppen vidám dolog. A Biblia azonban nem véletlen nem ír pontos dátumot. Olvassuk el 1Thesszalonika5:1-11 szakaszát! Beszélgessetek róla, hogy mit mond ki ez a szakasz? Mi a legfőbb mondanivalója a mi számunkra?

Ki ne félne a haláltól? Én is félek. Egyszer nagyon beteg voltam, és az orvosok közölték, hogy lehet, hogy nem is épülök fel belőle. Megrémültem. Félelmetes belegondolni abba, hogy talán nem éred meg a holnapot. Mi lesz akkor, ha már nem leszek? Mi történik, ha meghalok? A Biblia ebben is segít. Olvassuk el a következő szakaszokat! Róma 8:11, Filippi3:20-21, 1Thesszalonika 4:13-16. Mi a legfőbb mondanivalója ezeknek a verseknek? Gondolkozzatok kicsit rajta!
Azt ígéri Jézus, hogy lesz feltámadás. Még ha meg is halt valaki szerettünk, akkor is viszont láthatjuk, hiszen Ő eljön, és feltámasztja az elhunytakat, akik vele tartottak életükben. Ez nekem kicsit mindig nyugalmat adott. Milyen feltámadást ígér a Biblia? Hova támadunk fel majd?

Jézus még ígért valamit a tanítványoknak, mielőtt még eltávozott volna. Ígért valamit, ami nekünk is szól.
Atyám házában sokak számára van lakóhely. Ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Most elmegyek, hogy helyet készítsek a számotokra.” (János 14:2 - EFO)
Azt mondja, hogy már megvan a helyünk. Ő vár bennünket az Ő országában. Már előkészítette a lakásunkat. Már csak rajtunk áll. Te vele akarsz tartani abba az országban?

Dávid

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/6 - Nem minden az, aminek látszik

Veszélyes útelágazások – te mennyire vagy megtéveszthető? „Nem minden az, aminek látszik.” Gyakran eszembe jut ez a közmondás, amikor kedvelt elfoglaltságomra, a filmnézésre gondolok. A média világában ugyanis hatványozottan igaz ez az örökigazság: nem minden az, aminek látszik. Körül vagyunk véve az internet világában átverésekkel, hoax-okkal (tudod, ezek azok a körlevelek, amik valamilyen ál-veszélyre figyelmeztetnek), de a való világba kilépve is egyre gyanúsabbak az utcán minket leszólító alakok, a szuper üzlettel kecsegtető hirdetések. És sajnos el kell ismerni: mi is átverhetőek vagyunk, hisz nekünk is van gyenge pontunk. Itt van például ez a rövid videó. Kétlem, hogy észrevennéd az összes változtatást, amit a felvétel közben művelnek a háttérben!