„Szólt Isten: »Alkossunk embert, aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!« Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket.” (1Mózes 1:26-27 – EFO)
Keresztényként hiszünk abban, hogy Isten a saját képére teremtette meg az embereket, vagyis olyannak, hogy hasonlítsunk hozzá. De vajon még mindig olyanok vagyunk mint Isten? Ha körülnézünk a világunkban, mit látunk? Háborúk, faji ellentétek, pénzügyi válságok, éhezés, sikkasztás, hazugságok vesznek minket körül, amit az emberek hoztak létre. Olyanok vagyunk mint Isten? Vagy legalább a keresztények olyanok? Azok a keresztények, akik marakodnak egymás között, lenéznek mindenkit, aki nem keresztény, meghurcolnak bizonyos bűnöket, másokról viszont nem vesznek tudomást... Olyanok vagyunk, mint Isten?
- Mit jelenthet az, hogy Istenhez hasonlónak lettünk teremtve? Miben hasonlítunk vagy hasonlítottunk hozzá?
- Szerinted hasonlítunk még hozzá?
A héber kifejezés (magyarul képére és hasonlatosságára) azt jelenti, hogy külsőleg és belsőleg is hasonlónak lettünk teremtve Istenhez. De ha most körülnézünk, akkor kétféle következtetésre juthatunk: vagy egy olyan Isten képére lettünk megteremtve, aki bosszúszomjas, hazug, csaló, nem foglalkozik a teremtményeivel, vagy pedig valami nagyon elromlott bennünk, és már mi nem hasonlítunk hozzá annyira, mint kezdetben. Az első lehetőség, hogy Istent az emberekből értsük meg, kockázatos vállalkozás, azt feltételezi, hogy nem csak isten változatlan azóta, hanem mi is, vagyis, ha az emberiségnek vannak általános jellemzői, akkor nyilván Isten ugyanezekkel rendelkezik. De a Bibliában mást olvasunk. A Biblia beszámol arról, hogy az emberek hoztak egy döntést, melynek következtében valami megváltozott bennük. A teremtésünket követően Isten azt mondta, hogy „igen jó”, vagyis maximálisan elégedett volt az alkotásával, mi történt velünk?
A bűneset következtében olyan döntéseket hoztunk meg, amik elkezdték megváltoztatni az istenképűségünket. Egyre kevésbé hasonlítottunk a teremtőnkre.
- Miért probléma az, ha már nem hasonlítunk Istenre? Szabad akaratot kaptunk, nem?
Sajnos mindannyian maradandó károsodásokat szereztünk azzal, hogy nem tartjuk be a saját használati útmutatónkat. A jó hír az, hogy Isten nem mondott le rólunk, nem döntött úgy, hogy kidob minket és vesz helyettünk másokat, hanem a helyreállításban akar segíteni, nem is akárhogy!
1. Újjá tétel:
„Ezért mostantól fogva nem úgy tekintünk az emberekre, ahogyan a hitetlenek. Igaz, régen mi is úgy gondolkoztunk Krisztusról, mint ők, de ez már teljesen megváltozott. Így hát, ha valaki Krisztussal egyesült, akkor új teremtménnyé lett! Ami benne régi volt, elmúlt, ő pedig minden tekintetben újjá lett! Mindez Istentől származik, aki Krisztus által kibékített önmagával bennünket.” (2Kor. 5:16-18a – EFO)
- Olvasd el a bibliaszöveg utolsó mondatát!
- Miért kell Istennel kibéküljünk? Ő haragszik ránk?
- Ki békít ki minket vele?
Nem Isten haragszik ránk, hanem mi őrá, és ő békít ki magával bennünket. Jézus kereszthalála azért volt szükséges, mert valakinek viselni kell a rossz felhasználást követő pusztulást. Ez viszont számunkra azt jelenti, hogy nekünk már nem kell! Jézus megvásárolt minket selejtes áruként, és vállalta, hogy aki csak szeretné, azt újjá teszi. Teljes szervizt kaphatunk, teljesen ingyen, ehhez viszont észre kell vennünk, hogy szükségünk van rá, és el kell mennünk ahhoz, aki a szervizelést vállalta.
2. Újfajta felhasználási mód:
„Sőt, ránk bízta, hogy másoknak is segítsünk kibékülni vele. Isten ugyanis maga volt jelen Krisztusban, amikor kibékítette az embereket önmagával, és eltörölte a bűneikről szóló feljegyzést — s az erről szóló üzenetet pedig ránk bízta. Mi tehát Krisztus követei vagyunk az emberek között. Úgy kérünk és biztatunk benneteket, mintha Isten szólna általunk. Krisztusért kérünk titeket: »Béküljetek ki Istennel!« Krisztus sohasem vétkezett, de Isten őt bűnért való áldozattá tette. Azért történt ez, hogy mi pedig Krisztus áldozata által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.” (2Kor. 5:18b-21 – EFO)
A kereszténység nem agymosás, hanem
megváltozik a nézőpontod. Miután rendbe hozott minket Isten
(sőt, minden korábbi hibára vonatkozó feljegyzést, hibakódot töröltek, így az
értékünk is nőtt!), megkapjuk a használati utasításunkat, és egy új feladatot
kaptunk. Olyan feladatot, ami hatalmas felelősség: Isten minket küld
nagykövetként az emberek közé. Nem ő maga megy, pedig tudja, hogy elronthatjuk
(ő tudja, hogy milyen hibakódokat törölt ki...). Óriási kockázatot vállalt
ezzel.
„Az átruházás mindig kockázattal jár, s erre minden munkaadó hamar rájön. Amikor átadunk egy munkát, kiengedjük a kezünkből. És amikor mintha Isten kérne általunk (Pál kifejezése), óriási kockázatot vállal: annak a kockázatát, hogy nagyon rosszul fogjuk képviselni. Rabszolgaság, keresztes hadjáratok, a zsidók elleni pogromok, gyarmatosítás, háborúk, a Ku Klux Klán - mindezek a mozgalmak azt állították magukról, hogy Krisztus szentesítette ügyüket. Az a világ, amelyet Isten szeretni akar, az a világ, amely tetszik neki, talán sohasem látja meg Őt; könnyen utunkat állhatja saját arcunk.” (Philip Yancey: Csalódás Istenben)
- Miért vállal Isten ekkora kockázatot?
- Kinek fontos az, hogy újjászületett emberek legyenek Isten
nagykövetei?
Isten a Szentlelken keresztül él a
megtért emberben, és rajta keresztül dolgozik a világban. De a megtért embernek
is van szabad akarata, és ezért sokszor hibázik. Mégis így tanulunk meg igazán
szeretni, így tanulunk felelősségvállalást, és az együttérzésünk is elfogadhatóbb
a többi embereknek.
„Egy barátom megkérdezte: »Hol van Isten? Mutasd meg nekem. Látni akarom.« A válaszhoz hozzárartozik a következő: »Ha látni akarod Istent, nézd meg azokat az embereket, akik az övéi – ők a »teste«. Krisztus teste.« »Tanítványainak megtértebbeknek kell látszaniuk, ha azt akarják, hogy higgyek Megváltójukban« – mondja Nietzsche az ilyen kihívásra. Ha a barátom találna egy szentet, vala-ki, egy Kalkuttai Teréz anyához hasonlót, aki megtestesíti a szeretetet és a kegyelmet, talán hinne. »Ott – látod Teréz anyát? Ilyen Isten. Teréz anya Isten munkáját végzi.« A barátom nem ismeri Teréz anyát, engem azonban ismer. Ez a Szentlélek tanának legmegalázóbb oldala. A barátom valószínűleg sohasem fog hangot hallani a forgószélből, amely minden kérdést eloszlatna. Ebben az életben valószínűleg nem vethet egyetlen pillantást sem Istenre. Csak engem fog látni.” (Philip Yancey: Csalódás Istenben)
Vajon ha legközelebb rád néz egy barátod, csak téged, vagy Isten
képmását fogja látni?
Bogi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése