Ugrás a fő tartalomra

2022/01/02 - Isten velünk kötött szövetségei

 


2. tanulmány, január 7-13.

Isten velünk kötött szövetségei

A teremtéskor az Úr megalkotta az első emberpárt és szövetséget kötött velük. Élettel, otthonnal, feladattal ajándékozta meg őket, felelősséget bízott rájuk, és szabott egy feltételt is: ne egyenek a jó és gonosz tudásának fájáról. Vázolta világosan a következményeket, és így éltek együtt ezután harmóniában, békében, szeretetben. Kapcsolatban. 

Az ember azonban rosszul döntött, fellázadt Isten ellen, megszakítva ezzel a békét, harmóniát, szeretetet. A Teremtővel való kapcsolatot. És mint egy sakkjátszmában, miután az ember lépett, Istenen volt a sor. Ő pedig ahelyett, hogy az ellenségesen viselkedő teremtményre borította volna az asztalt táblástul, mindenestül, kezébe vette a Vezért, és elindult, hogy feláldozza; így mentve meg gyermekeit és a velük kötött szövetségét a biztos pusztulástól.

Olvasd el 5Mózes 28:1-14 szakaszát! Mit mond ez a szakasz neked Istenről, az emberről, és kettejük szövetségéről? 

Mit olvasol, a Bibliában arról, hogyan üdvözülhetünk? Keress igehelyeket ezzel kapcsolatban!

Az Istennel való kapcsolat az élet minden területére kihat, erről beszél Példabeszédek 3:1-10 szakasza. Úgy az önmagammal való kapcsolatra, mint a másokkal való bánásmódra, az életvezetésre, önértékelésre, testi-lelki egészségre és az anyagi javak kezelésére is. Az Istennel élt értelmes életnek pedig megvannak a maga pozitív hozadékai. Tény, hogy nem egy tökéletes világban élünk, de még itt is érezhetjük, hogy igenis, a kedvességet viszonozzák az emberek, és az Isten vezetésében való bizalom – ha nem is azon nyomban, de – megtérül. Ugyanígy áldás van az anyagi javakon, amikor felelősségteljesen kezeljük annak tudatában, hogy mindent Atyánknak köszönhetünk, és mindenünk az Övé. A tizedfizetéssel pont ezt tudjuk kifejezni. 

Tapasztaltál az elmúlt héten valami kedves cselekedetet másoktól? Akár olyat, hogy te voltál segítőkész, és ez viszonzásra talált valaki másban, vagy épp egy vadidegen ember tett érted valamit csak azért, mert jót tenni jó?

Van egy gyönyörű történet a Bibliában a megtört kapcsolat helyreállításáról. Ebben Ezékiás király az egyik kulcsszereplő, 2Krónika 29-31-ben olvashatsz róla. Ezékiás apja Áház király volt, aki finoman szólva nem az Isten által javasolt utat választotta. Idegen bálványokhoz fordult, és a saját fiai közül is áldozott fel ezeknek az isteneknek (2Krónika 28:1-4). Amikor Arám királya megtámadta, Asszíriától kért segítséget, kifosztotta az Úr templomát, összeszedett minden kincset, és elküldte az uralkodónak. Damaszkusz isteneit kezdte el imádni, mert azokat tisztelte az országát leigázó Arám népe is, és abban bízott, hogy majd őt is meg fogják segíteni. Az Úr házát bezáratta, felszereléseit összetörette, oltárokat és áldozóhalmokat készíttetett, és azokon mutatott be áldozatokat a maga választotta isteneknek.

Ezt fordította meg Ezékiás. Uralkodása első évének első hónapjában kinyittatta az Úr házának ajtajait, és kijavíttatta azokat. Azután visszahozatta a papokat és a lévitákat (2Krónika 29:3-4 RÚF). Elrendelte, hogy tisztítsák meg, és javítsák ki a templomot, szenteljék meg magukat, majd miután végeztek az előkészületekkel, áldozati ünnepet tartottak, ezt követően pedig felkészültek a páskára. De még milyen páskára! A krónikás szerint Salamon óta nem tartottak Izraelben ilyen nagyszabású ünnepet. Az Istennel való kapcsolatukat, szövetségüket ünnepelték, és még egy héttel meg is nyújtották, mert jó örülni az Úr hűségének és szeretetének, hiszen Ő itt van népe között. 

Az ünnep végeztével pedig Ezékiás, és vele együtt az egész nép, további jelét adta annak, hogy komolyan gondolják az Örökkévalóval kötött szövetségüket. Tönkretették az idegen istenek szenthelyeit, elkészült a papok és léviták szolgálati beosztása, maga a király jövedelméből gondoskodott az égőáldozatokról (naponkénti, szombati, újholdra és az ünnepnapokra előírtakról), Jeruzsálem és egész Júdea népe pedig beszolgáltatta a tizedet és a hálaáldozatokat (2Krónika 31:1-6). 

Ma mit jelent szövetségben lenni Istennel? Szerinted milyen konkrét tettekkel tudjuk megélni, láthatóvá tenni ezt?

Jézus a Hegyi beszédben egy olyan Atyát mutat be, akinek figyelmét semmi sem kerüli el, még a titokban tett jócselekedet sem. Arról beszél hallgatóinak, Aki hallja azt az imát is, ami senki más fülébe nem jut el, Aki tisztában van gyermekei szükségleteivel még azelőtt, mielőtt szavakba öntenék kérésüket. Aki kész a megbocsátásra, Aki látja az ember szívében dúló küzdelmet akkor is, ha az épp mosolygós álarcot öltött magára. Jézus szövetségre hívja hallgatóit. Arra, hogy a fókuszt a kézzelfogható dolgokról, a szükségletekről, a megpróbáltatásokról erre az Atyára helyezzék, hogy keressék a kapcsolatot az általa bemutatott Istennel, és bízzanak Benne, az Ő gondviselésében (Máté 6:31-33).

Mi az, amiben most a leginkább szükséged van az Atya gondviselésére? 

Isten nem hagyta veszni az emberiséggel kötött szövetségét, hanem mindent megtett annak fenntartása érdekében, és arra hív minket is, hogy álljunk be a sorba! Működtessük ezt a kapcsolatot! Keressük jelenlétét, de ne érdekből, hanem azért, mert megtapasztaltuk feltétel nélküli szeretetét! Max Lucado Harc az óriásokkal című könyvében olvastam a következő idézetet, ami szerintem nagyon jól összefoglalja az Istennel való kapcsolat lényegét.

„Isten ajándéka a jelenléte. Legnagyobb ajándéka önmaga. A naplementék elállítják lélegzetünket. A karibi kék lecsillapítja a szívünket. Az újszülött csecsemők könnyekre fakasztanak. Az életre szóló szerelem megkoronázza az életünket. Ha azonban mindezeket elvesszük—fosszuk meg a világot a naplementéktől, az óceánoktól, a gügyögő csecsemőktől és a gyengéd szívektől—és a Szaharába csöppenünk, még mindig marad okunk arra, hogy táncoljunk a homokban. Miért? Mert Isten velünk van.”

Egy záró kérdést hoztam még neked, amennyiben van kedved továbbgondolni a témát. A jóléti evangélium (prosperity gospel) röviden arról szól, hogy Isten az övéinek, akik szövetséget kötöttek vele, garantálja a bővölködő életet: anyagi javakat, lelki és fizikai jólétet. Ha betegség éri a hívőt, csak imádkozni kell hittel, és az Úr meggyógyítja őt. Ha ez mégsem történne meg, akkor a hiba az emberben van: nincs elég hite, titkolt bűneit rejtegeti, vagy démonok támadják. Ezen a linken olvashatsz egy bővebb összefoglalót erről a tanításról: https://www.albaref.hu/szechenyi-ut/tanitasok/tanitasok_32 

Szerinted követendő üzenet ez, vagy veszélyes elhajlás? Mi a véleményed? Alkossatok két csapatot és érveljetek mellette, illetve ellene, akár bibliai igékkel alátámasztva gondolataitokat!

Jó beszélgetést kívánok nektek!

Andi


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2024/1/7 - Az egekig ér kegyelmed (február 17)

  Az egekig ér kegyelmed Mert kegyelmed és jóságod magasabb az égnél, hűséged a felhőkig ér! Istenem, magasztaljanak téged a Mennyben, dicsőséged borítsa be a földet! (Zsoltárok könyve 57:10-11) Érezted már azt, hogy kényszeresen jobb akarsz lenni? Érezted már azt, hogy méltatlan vagy az elismerésre, vagy esetleg nem vagy elég jó ahhoz, hogy Istenhez menj? Ha igen, miért? Ha nem… Taníts, mester! A zsoltárok egy jó része dicsőítő énekeket tartalmaz. Lényegében olyan művek, amik Isten érdemeit sorolják fel különböző költői módszerekkel, és kifejezik csodálatukat. Nem lehet rossz, ha olyan felszabadult kapcsolatban vagy Istennel, hogy te is hasonlóképpen gondolkodsz. El tudod mondani, milyen csodálatos a kegyelme vagy a jósága. Azért ez manapság nem a legegyszerűbb. Te szoktad dicsőíteni Istent? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem? Mi változtathatna ezen? (Ha szoktad dicsőíteni, akkor ne változtass rajta!) Kényszerből nem nagyon lehet dicsőíteni. Képzeld el a következőt! Egy poros, dohos s