November 11
Mik azok a dolgok, amik téged eddigi életed során a leginkább motiváltak?
A motiváció cselekvésre ösztönző késztetés vagy indíték. A latin eredetű movere (mozogni, mozgatni, kimozdítani) igéből származik. Jelentése: kimozdító vagy mozgató erő. A motiváció késztet bennünket a komfortzónánkból való kilépésre, hogy egy elérendő cél érdekében áldozatokat hozzunk. Átlendít bennünket a holtponton, és a segítségével még akár lehetetlennek tűnő dolgokat is megvalósíthatunk.
Megkülönböztethetünk egymástól belülről és kívülről ható motivációs tényezőket. Belső motiváltság esetén az indíttatás egy adott tevékenységben való részvételre magának a tevékenységnek az élvezetéből fakad (pl. a tanult téma iránti érdeklődés), nem csupán az esetlegesen elérhető külső előnyökből (pl. hírnév, elismerés, pénz, stb.) A külső motivációs tényezők általában összefüggésben vannak azzal, hogy az egyén milyen következményeket vár az adott tevékenységben való részvételtől (pl. büntetés vagy jutalom).
Fontosnak tartod, hogy a saját világnézetedet/hitedet másokkal megoszd? Miért?
Milyen belső és külső motivációi lehetnek valakinek arra, hogy megossza másokkal saját világnézetét/hitét?
Emlékeim szerint iskolásként egészen sokáig szégyelltem azt, hogy a szüleimmel szombatonként gyülekezetbe járunk. Féltem attól, hogy a társaim ki fognak csúfolni, ha tudomást szereznek családom vallásos meggyőződéséről. Mindeközben a gyülekezetben olyan kijelentéseket hallottam, hogy az embereket figyelmeztetni kell Jézus rendkívül közeli visszajövetelére, a világvégére és az ítéletre. Továbbá, hogy az emberek elkerülhessék az őket fenyegető örök halált, meg kell ismertetni velük a nyugalomnapról, a halottak állapotáról, és az egészségtelen életmód veszélyeiről szóló igazságot.
Abban a hitben, amire tanítottak, egészen 15-16 éves koromig túlnyomórészt a korlátokat láttam, amelyek sokszor megakadályoznak abban, hogy azt tegyem, amit igazán szeretnék. Mondanom sem kell, hogy ez idő alatt nem igazán volt belső motivációm a vallásos meggyőződésünkről beszélni. Aztán jött egy fordulat, amely során a szüleimtől kapott hitet felváltotta egy folyamatosan formálódó személyes Istenkapcsolat. Amikor a középiskolai osztálytársaim látták az életemben végbemenő változásokat, élcelődve megjegyezték: „Áh, persze, neked ezt is tiltja a vallásod.” El kellett magyaráznom nekik, hogy a viselkedésemet nem külső kényszer alakítja, hanem belső motiváltság. Azért változtattam bizonyos dolgokon, mert én úgy láttam jónak.
Mikor helyénvaló és mikor helytelen a saját világnézetünkről/hitünkről beszélni másoknak? Neked hogyan alakult az idők során a személyes motiváltságod azzal kapcsolatosan, hogy megoszd másokkal a világnézetedet/hitedet? Milyen kiábrándító és lelkesítő tapasztalataid voltak? Szerinted a saját világnézetünk/
hitünk megosztásának mi lehet a megfelelő célja?
Jézus három és fél éven keresztül egy küldetés teljesítésére készítette fel a tanítványait. Már meglehetősen hamar, még egészen zöldfülűek voltak, amikor Jézus hatalmat és felelősséget bízott rájuk, és elküldte őket, hogy hozzá hasonlóan ők is „hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak” (Lk 9:2). Nem ismertek még minden igazságot, sőt, voltak olyan elgondolásaik is, amik kifejezetten helytelenek voltak és szemben álltak Mesterük álláspontjával (Lk 9:51-56; 18:31-34). Mielőtt azonban Jézus visszatért volna az Atyához, megnyitotta az értelmüket, hogy jobban megértsék a küldetés lényegét.
„Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” Lukács 24:46-49 (RÚF)
Szerinted mit jelent ma a 21. században hirdetni Jézus nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között?
A legtöbb világnézet azt a benyomást kelti, hogy az emberiségnek valahogyan felül kell tudnia kerekedni a saját problémás helyzetén és meg kell mentenie önmagát a pusztulástól. Sokan adnak jótanácsokat, hogy mit kell tennünk a nemesebbé váláshoz, vagy akár Isten jóindulatának elnyeréséhez.
Ehhez képest a Biblia jóhíre arról szól, hogy Isten jött le a földre Krisztusban megszabadítani bennünket. Isten szeret minket, tőlünk pedig elsősorban nem jó tetteket vár, hanem alázatot, beismerést, és azt, hogy keressük Őt. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell erőfeszítéseket tennünk és változtatnunk ott, ahol felismerjük a hibáinkat. Inkább arra mutat rá, hogy először Istennel kell megbékülnünk, hogy az Ő ereje kiáradhasson. A mi emberi autonómiánk áll Isten útjában a gonoszság és az önzés erejének megszüntetésében.
Jézus megígérte, hogy a tanítványok Istentől jövő erővel fogják teljesíteni a küldetést. Milyen különleges dolgokra tette képessé őket ez az erő?
„[Akik hívővé lettek] kitartóan foglalkoztak az apostolok tanításával, részt vettek a közösségben és a kenyér megtörésében, és együtt imádkoztak. Az apostolok által sok jel és csoda történt, ezért mindenkiben Isten iránti félelem és tisztelet támadt. A hívők egy akaraton voltak, és amijük csak volt, mindent közösnek tekintettek. Ha éppen arra volt szükség még a vagyonukat is hajlandóak voltak eladni, hogy az árát szétoszthassák a nélkülözők között. Mindenkinek annyit adtak, amennyire szüksége volt. Napról napra rendszeresen összegyűltek a Templomban. Otthonaikban megtörték a kenyeret, őszinte szívvel és boldog örömmel együtt ettek, és dicsérték Istent. Még azok is kedvelték őket, akik nem tartoztak közéjük. Az Úr pedig napról napra gyarapította a megmentettek csoportját.” (ApCsel 2:42-47)
Ha tudsz angolul, nézd meg ezt a rövid videót: https://www.facebook.com/reel/ 2009278889412793
Marci
Megjegyzések
Megjegyzés küldése