2025/3/7 – Az élet kenyere és vize (augusztus 16)

 7. Az élet kenyere és vize (Augusztus 16.)

Igazán mondom nektek: nem Mózes adta nektek azt a mennyei kenyeret. Az igazi Mennyből jövő kenyeret Atyám adja nektek, mert az igazi, Istentől származó kenyér az, aki a Mennyből száll le, és életet ad minden embernek. (János 6,32-33, EFO)

A fáraó nagy unszolás (tíz csapás) után végre elengedte Isten népét, és bár az egyiptomi uralkodó meggondolta magát, az izráelitákat üldöző seregét és őt magát is végül elmosta a Vörös-tenger tisztító vize. A rabszolga nép végül megszabadult!

A szabadság azonban sosem egyszerű. Isten népének élete véglegesen, visszafordíthatatlanul megváltozott. Ismeretlen vidék, ismeretlen népek, ismeretlen kihívások és lehetőségek álltak előttük.

Gondoljátok végig, mi mindenben változott a nemrég még rabszolga nép élete a pusztában! Mitől volt jobb, mitől volt nehezebb ez az új élet?

Úgy tűnik, Isten nem feltétlenül könnyítette meg a nép helyzetét. Hiába voltak szabadok, joggal érezhették úgy, hogy nem lett jobb nekik, csak más nehézségekbe ütköztek. A fő probléma ott volt, hogy korábbi helyzetüket, nehézségeiket már megszokták, és mi, emberek gyakran a már ismert rosszat választjuk valami sokkal jobbnak a lehetősége helyett is.

Talán a legelső akadály, ami útjukat állta, az étel és a víz hiánya volt a pusztában. Bár rabszolgaként keményen meg kellett dolgozni érte, Egyiptomban mindig volt elegendő vizük, és változatosan táplálkozhattak (ld. 4Mózes 11,4-16).

Azután Izráel népe továbbindult Élimből. Egyiptomból való elindulásuk után a második hónap 15. napján a Szín-pusztába érkeztek, amely Élim és a Sínai-hegy között terül el. A pusztában az egész nép zúgolódni kezdett, és megint Mózest és Áront hibáztatták. Ezt mondták nekik: „Ölt volna meg inkább az Örökkévaló minket még Egyiptomban, ahol húsos fazekaink mellett ülhettünk! Bezzeg ott bőven volt mit ennünk, itt meg semmi sincs! Biztosan azért hoztatok ebbe a sivatagba, hogy mindannyian itt haljunk éhen!” (2Mózes 16,1-3 EFO)

A nép, aki az elmúlt hetekben számtalan megmagyarázhatatlan csodának volt tanúja, most hirtelen mintha mindent elfelejtett volna. Persze, valamilyen szempontból ez érthető is, hiszen mindannyian nehezen kezelhetőek vagyunk, ha már jó ideje nem ettünk, és nincs a szemünk előtt a megterített asztal vagy egy gyorsétterem.

Olvassátok el alaposan 2Mózes 16. fejezetét! Hogyan oldotta meg Isten az étel problémáját?

Isten nem csak egyszerűen táplálékot adott népének a fürj és a kenyérszerű manna formájában, hanem nagyon fontos leckéket is az ő gondviselésére vonatkozóan.

Milyen tanulságokat tudtok leszűrni a manna hullásával és gyűjtésével kapcsolatban? Ha kell, olvassátok el még egyszer, alaposan a fejezetet!

1. Talán gyakran elfelejtjük, de az első étel, amit Isten adott népének a pusztában, nem a manna, hanem fürjek voltak. Istennek nem az volt a célja a mannával, hogy az első héten megunják, amit esznek, egyszerűen csak biztosította, hogy minden nap legyen táplálékuk.
2. Izráel népének minden nap, minden fő számára 1-1 fejadag mannát kellett gyűjtenie. Érdekes módon, akármennyire is különbözött a szemmértékük, a manna szedés után minden egyes fejadag pontosan ugyannyi lett. Ha valakinek kisebb marka volt, és kevesebbet tudott gyűjteni, az is pontosan elég volt.
3. Ha viszont valaki úgy gondolta, hogy eltesz másnapra a mannából (“mi van, ha holnap már nem fog hullani?”), az mind megromlott.
4. A hetedik napon, szombaton nem hullott manna, de a hatodik napon kétszer annyi is volt. Sőt, ha figyelmesen elolvassuk a szakaszt, észrevehetjük, hogy a népnek nem kellett kétszer annyit dolgozniuk pénteken. Az aznap gyűjtött manna, aminek a mértéke megegyezett az előző napokéval, csodálatos módon elég volt másnapra is.

Isten egyetlen, nagyon egyszerűnek tűnő dologra akarta megtanítani a népet: Ő gondoskodik róluk. Ezentúl nem kell a hét minden napján megszakadva dolgozniuk azért, hogy meglegyen a napi betevőjük; nem kell aggódniuk azon, hogy lesz-e elég másnap; sőt, van egy nap a héten, amikor Isten lehetővé teszi, hogy csak pihenjenek. Bízzák Istenre az életüket, és élvezzék a szombatot.

Olvassátok el 2Mózes 17,1-7 verseit is! (Ld. még 2Mózes 15,22-27.) Hogyan gondoskodott Isten a nép ivóvizéről?

Ha Isten népe rosszul viselte az éhséget, gondoljatok bele, milyen ijesztő lehetett, amikor nem volt számukra elérhető ivóvíz. Míg étel nélkül hosszú napokig, akár hetekig túl lehet élni, a víz hiánya ennél sokkal sürgetőbb és veszélyesebb. A tanulság nem változott: Isten gondot visel népéről. Még ha a láthatáron nem is volt ivóvíz, a Gondviselő akár a száraz sziklából is vizet fakasztott népének.

Gyűjtsetek össze minél több bibliai szakaszt, ahol a víz, mint jelkép jelenik meg! Mi a jelentősége a víznek a Szentírásban?

Vízre van szükségünk az élethez, a létezéshez. A víz bennünk van és körülvesz bennünket. A víz nagyon egyszerűen az életet jelképezi, de jelentheti Istent, az ő jelenlétét, Szentlelkét is. Ha Isten megadta a népnek mindennapi eledelét, megélhetését, miért ne adná meg nekik állandó, életadó jelenlétét, áldását?

És ez a nagy tanulság számunkra is: Alkotó Istenünk velünk van, és gondot visel rólunk. Nem kell megszakadnunk a munkában, nem kell minden nap aggódnunk a megélhetésünkön, még akkor sem, ha nem látjuk a következő napot. Elég, ha Istenre bízzuk magunkat, és belekapaszkodunk az ő ígéreteibe.

Testvéreim, azt akarom, hogy tudjátok, mi történt őseinkkel, akiket Mózes vezetett. Ők mindannyian a felhő alatt voltak, és gyalog mentek keresztül a tengeren. Mind Mózes követői lettek, amikor a felhő betakarta őket, és átkeltek a tengeren. Mindannyian ugyanazt a természetfölötti eredetű ételt ették, és ugyanazt a természetfölötti eredetű vizet itták. Ugyanis abból a szellemi kősziklából ittak, amely követte őket — az a kőszikla pedig Krisztus volt . . . Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! (1Korinthus 10,1-4; 11)

Ádám