„Az Örökkévaló Isten sokféle vadállatot teremtett, de mind között a kígyó volt a legravaszabb. A kígyó egyszer megszólította az asszonyt, és ezt kérdezte tőle: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy ti nem ehettek a kert egyetlen fájának gyümölcséből sem?” Az asszony ezt válaszolta: „Nem, dehogy! A kert minden fájáról szabadon ehetünk, csak egyről nem. Arról az egyről, amely a kert belsejében van, Isten mondta, hogy ne együnk a gyümölcséből, sőt, hozzá se nyúljunk, mert különben meghalunk.” De a kígyó így felelt: „Ugyan, dehogy fogtok meghalni! Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.” Az asszony látta, hogy milyen gyönyörű a fa, és azt gondolta, hogy a gyümölcsök biztosan jóízűek lehetnek. Elhitte, hogy a gyümölcsök bölccsé teszik — ezért leszakított egyet, és megette. Majd adott a gyümölcsből a vele lévő férjének is, aki szintén evett belőle. Hirtelen, mintha mindkettőjüknek felnyílt volna a szeme, mindent másképp láttak. Azt is azonnal észrevették, hogy meztelenek — ezért összekötözött fügefalevelekből valami ágyékkötő-félét készítettek, és azt vették magukra. Mikor az alkonyat közeledett, és feltámadt az esti szellő, az Örökkévaló Isten sétára indult a kertben. Ádám és felesége meghallották, hogy közeledik, és elbújtak előle a fák közé. De az Örökkévaló Isten kiáltott: „Ádám, merre vagy?” „Meghallottam, hogy jössz, és féltem tőled, mert meztelen vagyok, ezért elbújtam” — felelt Ádám. „De honnan tudod, hogy meztelen vagy? Ki mondta neked? Talán ettél annak a fának a gyümölcséből, amelytől eltiltottalak?” — kérdezte Isten. „Az asszony, akit mellém adtál, ő kínált meg abból a gyümölcsből — úgy ettem” — magyarázkodott Ádám. Akkor az Örökkévaló Isten az asszonyhoz fordult: „Mit tettél?” „A kígyó, ő csapott be engem, azért ettem” — mentegetőzött az asszony. Az Örökkévaló Isten ezután a kígyóhoz szólt: „Átkozott legyél, mivel ezt tetted! Átkozottabb leszel, mint a többi vadállat! Egész életedben hason csúszva járj, és a föld porát egyed! Ellenségeddé teszem az asszonyt, téged pedig az ő ellenségévé teszlek. Leszármazottaid és az asszony leszármazottjai folytonosan harcolni fognak egymással. Az asszony leszármazottja a fejedre tapos, te pedig a sarkába harapsz.” (1. Mózes 3:1-15 - EFO)
Éva azért szakított a tiltott gyümölcsből, mert kételkedett abban, hogy Isten valóban a legjobbat akarja neki. Azt hitte, hogy Isten ki akarja hagyni valami jóból és úgy döntött, ő majd intézkedik, „besegít” egy kicsit neki. Érezted már azt, hogy Isten megtagad tőled valamit, amit szeretnél, vagy amire úgy gondolod, hogy szükséged lenne? Hogy korlátoz abban, hogy jól érezd magad? Hogy keresztényként nem tehetsz meg bizonyos dolgokat, amiket mások tesznek? Mintha csak valaki azt kérdezné tőled: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy semmi olyat nem tehetsz, ami örömet okoz neked?”
Abban a pillanatban
mikor Ádám elfogadta a gyümölcsöt, jobban szerette Évát, mint Istent, neki
akart megfelelni, nem akarta elveszíteni. Előfordul, hogy csak azért teszel
valamit, mert mindenki más a környezetedben azt teszi? Volt már olyan, hogy
tudtad, mi a helyes, de a barátaid társaságában valahogy mégis az ellenkezőjét
tetted? Esetleg hogy a barátod vagy szerelmed kedvéért tettél olyat, ami Isten
szerint nem jó?
Éva esetében az „én”
került Isten helyére, Ádám esetében egy másik ember. Valamit Isten helyére
állítani azt jelenti, hogy bár tudom, hogy Isten nem ért vele egyet, mégis
megteszem valaki vagy valami kedvéért. De az a valaki vagy valami nem tudja
olyan bölcsen irányítani az életünket, mint ahogy Isten! Milyen dolgok vannak
még, amiket időnként Isten helyére teszünk? Lehet ilyen a vallás is?
„Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok a világot uraló hatalmasságok alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, amelyek ezt követelik: „Ne vedd a kezedbe!” „Ne egyél ilyet!” „Még csak hozzá se érj!” Hiszen ezek olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek elhasználásra valók és nem maradnak meg sokáig. Ha ilyen szabályokat akartok betartani, akkor csak emberek tanításait és parancsait követitek, és nem Isten gondolatait. Ezek a szabályok bölcs dolgoknak látszanak, de csak a vallásoskodást szolgálják, amelyre a hamis alázatosság és a test gyötrése jellemző. Ezeknek azonban semmi hasznuk sincs, mert csak a régi emberi természet kívánságainak kielégítését szolgálják.” Kolossé 2: 20-23.
Mi a baj a
szabályokkal? Minden szabály rossz? Hogyan tudunk különbségeket tenni jó és
rossz szabályok között? Miben különbözik Isten törvénye az emberek által
kitalált törvényekről?
Isten úgy látta
jónak, hogy Ő legyen az életünkben az első helyen. Ezt nem önzésből akarta így,
hanem mert nekünk így jobb. Milyen galibákat okozhat az életünkben, ha más
embereket vagy dolgokat, esetleg egy vallást helyezünk Isten elé?
Képzeljétek el, hogy
visszakaphatjuk az édeni állapotot, azt a helyzetet, amiben az első emberpár
volt. Én ezt teljesen komolyan gondolom! Persze nem tudjuk visszahozni az azóta
kihalt állatokat, a friss, szennyezetlen levegőt és vizeket, de az Éden
legfontosabb része minden nap a miénk lehet. Isten minden este meglátogatta
Ádámot és Évát, beszélgetett velük, tanította őket. Teljesen fesztelenül
társalogtak, az emberpár bármit kérdezhetett tőle vagy elmondhatott neki, nem
volt semmi, ami miatt távolságtartóan vagy természetellenesen kellett volna
viselkedniük Istennel. Ez a lehetőség számunkra is nyitva áll! Isten már
az első emberpárnak elmondta, hogy lesz egy leszármazottjuk, aki majd a kígyó
fejére tapos. (1. Móz. 3:15.) Ő Krisztus,
aki azért halt meg, hogy nekünk ne kelljen. Ha megbánjuk a bűneinket, Isten úgy
tekint ránk, mintha el sem követtük volna őket, mert Jézus már megbűnhődött értük.
Így bármikor őszintén és közvetlenül beszélhetünk vele, elmondhatunk neki
bármit, ő meg fog hallgatni és válaszol az imáinkra!
Zsuzsi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése