Ugrás a fő tartalomra

2013/3/6 - Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Újév fogadására készülődtek a cári Orosz Birodalomban. Ez az ünnep a legtöbb ember lelké-ben a „tiszta lap”, egy új esély, egy új élet reményeként jelenik meg. Nem úgy a teremben, ahova a cár éppen belépett. Ma valaki kegyelmet kap. A többiekre halál vár.
Az uralkodó megállt az előtérben és vett egy mély lélegzetet. Tudta, gondterhes percek várnak rá. Amikor úgy érezte, kellőképpen kitisztultak a gondolatai, megindult a folyosó felé.
Kétoldalt rácsok, a zárkák közt hideg kőfalak. A foglyok szinte csüngnek a rácsokon a köze-ledő léptek hallatára. Mindenki arra készül, hogy a lehető legjobb benyomást tegye az uralko-dóra, ha kell csak egy mondatban is.
A cár megadja a szót, hallgatja sorban a történeteket. Ahogy közeledik a folyosó végéhez, azon tűnődik, hogy ha a siralomház tele van igaz emberekkel, akkor kik rohangálnak odakint a város utcáin?
Már az utolsó zárka foglyait is meghallgatta, és éppen visszavonulna, de ehelyett közelebb lép a rácshoz, és belekémlel a sötétbe. Lassan egy, a sarokban kuporgó emberalak körvonalai rajzolódnak ki előtte. Könyöke a térdére, arca a tenyerébe fektetve. A cár nem érti, miért nem könyörgött kegyelemért. Kíváncsiságát nem tudja leplezni:
-Te miért kerültél ide? - kérdezi. Kisvártatva jön a halk válasz:
-Mert rászolgáltam, Uram! Megérdemlem...
Mit gondolsz, ki távozott szabadon, pusztán kegyelemből?

Bár már hatodik hete foglalkozunk a lelki ébredéssel, egyrészt eddig nem merültünk el komolyabban az alvás és a vele való párhuzam tanulmányozásában, másrészt még csak most jutottunk el az ébredés feltételéig. De most mindent bepótolunk, ígérem.

Kezdjük az alvással.

Az alvás az, amikor tudjuk, hogy ébren is lehetnénk... Biológiailag ez a gerincesek többségé-nek és néhány különleges rovarnak a természetes pihenőállapota. Öt fázisa van, a REM-fázist (a piros szakaszok a fenti ábrán) az erős agyi tevékenység és élénk szemmozgás jellemzi (innen származik a rövidítés, Rapid Eye Movement), valamint a végtagizmok átmenetileg moz-gásképtelenek, ezenfelül ekkor álmodunk és ebből az állapotból a legkönnyebb felébredni. A négy NREM-fázisban nincs élénk szemmozgás (Non-REM), és az agyi aktivitás, a légzés tem-pója, a szívritmus, a vérnyomás és a testhőmérséklet fokozatosan csökken, természetesen a 4-es a legkisebb aktivitással rendelkező véglet. (Források: [1], [2], [3])


Miért írom le mindezt? Mi a feltétele annak, hogy akarjuk az ébredést? Egy másik ébredés: a RÁ-ébredés. Arra, hogy ami most van, az közel sem a legjobb, amiben részem lehet... Lehet egy jobb életem, de ami sokkal fontosabb, Krisztus által az énem is jobbá, Hozzá hasonlóvá válik. Amit magam mögött hagyok: a bűnök dédelgetése. A ráébredés pedig: a bűnbánat. A lelki REM-fázis, amikor tudjuk, hogy ébren is lehetnénk, de nem csak tudjuk, hanem akarjuk is.

Hányféle bűnbánat létezik? Olvassátok el a fáraó és Júdás történetét!

Amikor a bűn következményeit, a ránk vetülő negatívumait sajnáljuk, az nem valódi bűnbánat. Az csupán egyfajta önsajnálat. Az igazi bűnbánat három mozzanatból áll:
  • Először: fájdalmat érzünk, mert a bűneink is ezt okoznak Istennek.
  • Másodszor: őszintén megvalljuk az elkövetett rosszat.
  • Harmadszor: elhatározzuk, hogy elfordulunk ezektől a dolgoktól.
Mikor van ideje a bűnbánatnak? Ez a kérdés akár ki is maradhatott volna, biztosan tudjátok az evidens választ. Vagy nem is annyira magától értetődő?

Az első triviális válasz: sosincs késő. Jézus kereszthalálakor az egyik bűnöző gúnyolódott rajta, a másik viszont ráébredt az igazságra:
„...csakhogy a mi ítéletünk jogos, mert azt kapjuk, amit megérdemeltünk, ő viszont nem tett semmi rosszat!” Azután ezt mondta: „Jézus! Ne felejtkezz meg rólam, amikor eljössz, hogy királyi uralkodásodat elkezdd!” Jézus így felelt neki: „Mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban.” (Lk 23:41-43 EFO)
Eléggé extrém eset, nem igaz? A másik könnyű válasz: MA! Ha foglalkoztat az ébredés kér-dése - és bízom benne, hogy így van, különben nem lennél itt -, akkor a válasz a MA. Ha a lelki életed REM-fázisába kerültél, az azt jelenti, hogy tudod, hogy ami eddig volt, az semmi. Nevezhetjük kárnak és szemétnek (Fil 3:7-8). Most már tudod, hogy vár rád valami jobb, éb-ren is lehetsz.
„Ma, ha meghalljátok Isten hangját, ne makacskodjatok!” (Zsid 4:7 b EFO)
Visszatart valami? Egyszerre érzed azt, hogy most vagy a legközelebb az ébredéshez, ugyan-akkor a lelki végtagjaid cselekvésre képtelenek?
„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.” (Mt 14:38 Károli)
Attól tartasz, hogy Isten nem fogadja el a bűnbánatod? Már megvallottad a vétkeidet, de még mindig szorongsz? Általában hozok egy saját példát, hát, most is! Sátán folyton vádol (és ez ezután is így lesz), el akarja hitetni velünk, hogy nem vagyunk elég jók Istennek. És ha rajtunk múlik a dolog, valóban reménytelen az örök élet. De mit mond erről a Biblia?
„Ha viszont beismerjük bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól.” (1 Jn 1:9 EFO)
Tudod, mi Isten hobbija? Kegyelmet adni nekünk. Mert szeret minket. És ez tényleg hobbi, nem csak amolyan hóbort, valóban ebben leli örömét. Nem évente egy embernek adja, hanem bárkinek, aki elfogadja.
„Az Úr sohasem késik el ígérete teljesítésével, bár vannak, akik ezt gondolják. Nem várakoztat bennünket, hanem ő vár ránk türelmesen, hiszen nem akarja, hogy akár csak egyetlen ember is elvesszen. Ellenkezőleg, azt kívánja, hogy mindenki megváltoztassa gondolkozását és hozzá forduljon.” (2 Pt 3:9 EFO)
Jelentősen jobbak az esélyeink, mint anno az orosz halálraítélteknek, nem? És jó esetben a Kálvária bűnözőjénél nagyságrendekkel hosszabb ideig örvendhetünk az üdvbizonyosságnak. A kulcsszó az „őszintén” és a „ma”. No, persze, nem az, hogy élj a mának, és bánd meg örök-re, hanem bánd meg ma és élj örökké!

Egyszer már zártam egy ének-ajánlattal, múlt héten is örülhettünk egy találó dalnak, most is így teszem. Legyen ez a hét éneke:
Tisztítsd meg a szívemet, újítsd meg az életem!
Nézd, milyen hűtlen voltam én Tehozzád,
De most arra kérlek, áraszd kegyelmed rám!
Jézus várok rád, ó, tölts el most Szent Lelkeddel!
Add, hogy életem Neked éljem!
Bocsásd meg hűtlenségem,
Hozom most eléd minden vétkem,
Szabadításod örömét add nekem!
Magyi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/6 - Nem minden az, aminek látszik

Veszélyes útelágazások – te mennyire vagy megtéveszthető? „Nem minden az, aminek látszik.” Gyakran eszembe jut ez a közmondás, amikor kedvelt elfoglaltságomra, a filmnézésre gondolok. A média világában ugyanis hatványozottan igaz ez az örökigazság: nem minden az, aminek látszik. Körül vagyunk véve az internet világában átverésekkel, hoax-okkal (tudod, ezek azok a körlevelek, amik valamilyen ál-veszélyre figyelmeztetnek), de a való világba kilépve is egyre gyanúsabbak az utcán minket leszólító alakok, a szuper üzlettel kecsegtető hirdetések. És sajnos el kell ismerni: mi is átverhetőek vagyunk, hisz nekünk is van gyenge pontunk. Itt van például ez a rövid videó. Kétlem, hogy észrevennéd az összes változtatást, amit a felvétel közben művelnek a háttérben!