Egész negyed évben, köztük ezen a héten is olyan dolgokról beszélünk, ami hitünk és vallásunk egy-egy fontos helyszíne és része. Az a célunk, hogy amikor a mennyei szentélyről beszélünk, vagy hallunk tanításokat, megérthessük azt, hogy mi a szerepe a mostani életünkben.
Múlt héten arról gondolkodtunk, hogy Isten hogyan szeretne velünk lenni, hogy aztán mi is vele lehessünk. Jézus saját keze által készít nekünk helyet. Aha… szóval akkor mennyi is ott 1 fő /éj? Neeem. Tudjuk nagyon jól a választ: hát ez Ingyen van! Mint aki foglalkozik üzleti tudományokkal, tudom, hogy az ingyen fogalma kicsit átértékelődött a fejünkben sajnos (Chris Anderson: Ingyen című könyvét ajánlom). Várj, akkor ezért áldozatot kell hozni, hogy megkaphassuk? Hmm, nézzük mit is tudunk felajánlani. Amikor ezen gondolkozunk, egy egyszerű példa jut eszembe, hogy az ilyen hozzáállásunk mire hasonlít. Ha valakinek van egy óriási sivatagja, hány marék homokkal kell őt megajándékoznunk? Mennyire lehet szükséges? Szerintem sejtitek, hogy mire célzok. (Mire is? :) ) Rendben, ha továbbvittétek ezt a gondolati szálat, akkor egy fontos veszélyre szeretném, ha figyelnénk. Mint jó keresztények, fel tudjuk sorolni, hogy mi mennyire nem tudunk semmit adni, mennyire gyarlók vagyunk és mennyire semmik vagyunk. Ezeknek a „Semmiknek” az értéke az Univerzum Teremtőjének áldozatával lett megfizetve. Ez egy elég hatékony eszköze a Kísértőnek, hogy egy apró pontnak érezd magad lelkileg. Viszont akkor most „Mindent vagy Semmit” nem ér az ember? Hogyan kell ezekről gondolkodnunk? Mi az, amit beismerhetünk, hogy jól csináljuk? Mi az, ami már Önhittség?
Az áldozatnak nagyon sok vetülete van, amiről beszélni kellene. De nagyon sokszor, és persze a jelen lévők mindig kivételek, kereskedelmi alapon gondolkodunk az áldozatról és Istenről. Talán még emlékeztek arra, amikor óvodások voltunk (óvó nénik előnyben). Emlékeztek arra, amikor a gyermekfoglalkozásokon az volt sokszor a célunk, hogy amit rajzoltunk, azt odaadhassuk anyának vagy apának. Nem vártunk cserébe semmit (vagy nem állt szándékosan össze a fejünkbe :) ). Csak az adni vágyás volt bennünk. Szerettünk volna a jó gyermek szerepében lenni egy kicsit. Mi fontos az áldozat szempontjából az ovis rajz szándékában? Miért fontos, hogy milyen szándék van bennünk?
Nekünk adventistáknak nincsen sok kellékünk, eszközünk a vallásunk gyakorlásához. Nincs nálunk tényleges átváltoztatás és nem áldozunk. A Wikipédia szerint: „Az áldozat, vagy áldozatbemutatás (latinul: sacrificium) az istentisztelet legnagyobb cselekménye, amellyel egy áldozati tárgyat teljes egészében Istennek ad az ember. (…) Az áldozat többnyire külső körülményekhez, szent időhöz, helyhez, oltárhoz kötött…” Mit gondoltok erről? Miért fontos az, hogy nem a tárgy vagy a cselekedetünk van az áldozat középpontjában? Milyen veszélyt rejt ez magában? Melyik fontosabb, amit adunk vagy ahogy adunk? Fontos, hogy mit adunk áldozatul akkor? Ha nem a tárgy vagy cselekedet van az Áldozat középpontjában, akkor mi? Tudjátok, amit itt a legfontosabb kérdésnek tartok, az az, hogy tisztán kell látnunk, hogy mi a cél és mi az eszköz.
Oké, ez eddig rendben van. Látjuk a kérdést. Erről nem szabad csak általánosságban beszélnünk. Milyen áldozatokról beszélhetünk ma? Soroljatok fel néhányat, amit Ti tudtok vagy szeretnétek meghozni! Milyen ajándékkal készültök ma estére a Jóistennek? Nem azért, mert kell? Csak azért mert szeretitek? Oké, ki mond olyat, ami nem valamiről lemondás volt? :) Sokszor azt lehet látni, hogy az áldozathoz társul egyfajta negatív visszacsengés is, ami lemondás, nehézséget, veszteséget jelent. Ha olvassuk a Bibliát, akkor azt látjuk, hogy több fajta áldozat is létezett. Étel áldozat, hálaáldozat, bűnért való áldozat, jóvátételért való áldozat. Tudjuk jól, hogy a bűnökért való áldozatot meghozta értünk Jézus. Bele gondoltatok már, hogy ha még Mózes idejében élnénk, akkor meg tudnál-e ölni egy kisbárányt azért, amiért ma „csak” annyit teszel, hogy térden állva kérsz bocsánatot? Mi a különbség az áldozat és az ajándék között? Van?
A Jóisten szereti azt, ami „…tőletek jött olyan kellemes illatként és kedves áldozatként…”. Az amit csak kötelességből csinálunk vagy amit szív nélkül, csak szavakkal teszünk az oltárára nem ilyen. Gondoljatok csak Kain történetére. Nem a bárányra volt szüksége Ábeltől, hisz Ő adta neki is. Istenhez nem jó illatként száll fel a szenvedésünk. Kicsit talán párhuzamba lehet hozni a böjt szándékával. Nem az az igazi böjt, ha nem eszünk egy hétig. Az csak szimpla butaság. A böjt idejét is arra kell használnunk, mint az áldozatot. Azért adta nekünk, hogy különböző helyzetekben is szoros kapcsolatba léphessünk vele. Ismeritek talán Ábrahám történetét. Milyen áldozatot kellett (volna) hoznia Isten kérésére? Neked ki vagy mi töltené be Izsák szerepét? Kést tudná rá emelni azért, mert van egy fontosabb Valaki az életedben, Aki ezt kérte?
Azt látjuk saját tapasztalatainkból is, hogy néha nagyon nehéz áldozatokat kell meghoznunk. Nem feltétlenül a hitéletünkre gondolok, de szerintem ott is akadna. Miért adta neked az utolsó próbát?
Abban az időben élünk, hogy már csak elfogadva Jézus „ajándékát”, imában fordulhatunk a mi Barátunkhoz. Szeretné elérni nálunk, hogy „élő ajándékként” picit megcsiszolja a mi gondolkodásunkat, ezt a dinnyét a nyakunkon :), hogy végre észrevegyük, hogy mi is a mi igazi célunk. Isten nem szeretné, hogy olyan helyen kelljen örökre élnünk, ahol nem érezzük jól magunkat. Ha rájövünk arra, hogy az áldozatok hogyan segítik hozzá a mi gondolkodásunk jó irányba történő „elváltozását”, tisztán fogjuk látni, hogy mi is a cél, amihez ez az eszköz hozzásegít minket. Ezért kéri csendesen tőled, hogy:
„… szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket” (Róm 12:1).
kis tesótok, Nagy Tomi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése