Ugrás a fő tartalomra

2013/4/5 - Engesztelés: bűnért való áldozat

„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1Pt 1:18-19).
A Bibliában több helyen olvasunk a bűnről, és annak következményéről. „A bűn zsoldja a halál…” – így írja a Biblia. Tehát ha bűnt követünk el természetszerűleg meg kell halnunk. Miért van mégis az, hogyha rosszat teszünk, nem esünk össze? Miért van az, hogy még mindig élünk és Isten számon tart bennünket?
A válasz a kérdésekre az áldozat, amely a bűnös helyett veszti életét.
Régen, még Krisztus előtt a zsidóknak volt egy szertartásuk volt, hogyan is szabaduljanak meg bűneik terhétől. Ha valaki a nép közül bűnt követett el, fel kellett keresnie a szent sátrat, vagy későbbi időkben a templomot, és áldozati állatot kellett vinniük. Az áldozat lényege az volt, hogy a bűnös megszabaduljon bűnétől, megbocsájtást nyerjen és megtisztulva hagyja el a szentélyt. A szertartás részét képezték a következők: a kézrátétel, az állat halála, a vér hintése, a kövérje elégetése és az áldozati állat húsának elfogyasztása. Az áldozatot felajánló bűnös bocsánatot nyert, de csakis a vér hintése után. A kézrátételre az engesztelés miatt volt szükség, ekkor került át a bűn az állatra. Ez után megölték az állatot, és ő halt meg a bűnös helyett, mivel „a bűn zsoldja…” , ezt a bűnösnek kellett elvégeznie. A vérrel meg kellett kenni az oltárt. Az oltár mutatta a nép erkölcsi helyzetét is. A vér hintése után elégették a „kövérjét”, arra utalva, hogy az áldozat csakis Istent illeti meg. A pap pedig megette az állat húsát, ez az engesztelési szertartás fontos része volt. Immár a bűnös megszabadult bűnétől, a szentélyre szállt a bűn felelőssége, megbocsájtást nyert és megtisztulva hagyhatta el a szentélyt.
Miért volt szükség ilyen szertartásra, vajon mire utalhatott a bárány? Nekünk miért nem kell bárányt áldoztunk mikor bűnt követünk el? Gondolkoztál már rajta?

Jézus már meghalt helyettünk. A bárány Őt jelképezte. Ésaiás próféta így ír Jézusról: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!”. Megöletett, hogy nekünk megbocsájtást nyerjen. Magára vállalta sok ember bűnét, a rossz gondolatainkat, a hűtlenségünket, engedetlenségünket… és meghalt mint egy áldozati bárány. 

Mikor valaki megbánt minket, hátráltat, csúfol, hogyan bánunk vele? Meg tudsz neki bocsájtani? Tudsz az első lenni, aki odamegy a másikhoz? Nagyon nehéz, sokszor az emberek régi sérelmeket, és problémákat emlegetnek fel embertársaiknak. Pedig mi ez ahhoz képest, amit Istennek kell megbocsájtania nekünk? Mennyivel többet vétünk Isten ellen, mint embertársaink ellen. Milyen nagy fájdalmat és szomorúságot okozunk ezzel Teremtőnknek? Ő mégis visszafogad bennünket és Jézus drága életét adta értünk.
Nem kell meghalnunk azonnal mikor bűnt követünk el, de még templomba sem kell vinnünk állatot, mert már „feláldoztatott a bárány”. Csak igaz szívvel valljuk meg bűneinket a Mindenható atyának, és tárjuk elé szívünk minden gondolatát, mert van hatalma eltörölni azokat. Ő nem jegyzi meg mint az emberek, ő nem hánytorgatja fel sokkal később, nem vádol érte. Megbocsájtja és megtisztít minket minden bűnünktől.

Hát nem csodálatos egy ilyen ígéret? 

Marosán Bogi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2013/3/12 - Reformáció: megromlott kapcsolatok helyreállítása

Míg Jézus a földön járt, nagyon sokat beszélt a szeretetről, és ha megnézzük, ez az apostoloknál is fontos pontja a hívő életnek. De azt ne felejtsük el, hogy az, hogy szeretjük egymást, nem jelenti azt, hogy konfliktusok nélkül fogjuk leélni a hívő életünket. Pár hete szó volt az egységről. A kapcsolatok helyreállítása az egység feltétele:  „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egy-mást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35) Ha közelebb kerülsz Istenhez, akkor közelebb kerülsz az embertársaidhoz is. Nem csak az idegenekhez, hanem a rokonaidhoz is, azokhoz is, akik megbántottak, akikben csalódtál, akiket „nem bírsz elviselni”, meg azokhoz, akik jobbak valamiben nálad és ezért idegesítőek. Mindenkihez, nincsen kivétel. Ha ez nem történik meg, akkor még valami nincs rendben közted és Isten között.
Olvasd el az Apostolok cselekedeteinek 15. fejezetét. A…

2018/2 - Felkészülés a végidőre

Végidő… Apokalipszis… Nagy nyomorúság… Üldözés…
Talán neked is ezek ugrottak be először az új Gondolatébresztő címét olvasva. Ha igen, akkor örülök, hogy legalább a bevezetőig eljutottál, és nem tetted máris félre a tanulmányt. Sokunk számára elképzelhetetlen a végre gondolni. Annyira távolinak és megfoghatatlannak tűnik. Arról nem is beszélve, hogy születésünk óta azt halljuk, hogy az utolsó időkben élünk (sőt, kapaszkodj meg, a nagyszüleink gyerekkorában is ezt mondták).
Azért ebbe bele lehet fásulni, nem?
A Bibliában van egy történet, ami tíz koszorúslányról szól, akiket meghívtak egy esküvőre, sőt, feladatot is kaptak: nekik kellett fogadni a vőlegényt mécsesekkel világítva. De a vőlegényre olyan sokáig kellett várni, hogy nem csak elaludtak, de a mécsesük is kialudt.
Mi is valahogy így vagyunk. A lámpásaink épp csak pislákolnak, és már ragad le a szemünk az álmosságtól. Már nem is nagyon hisszük, hogy felbukkan a vőlegény, hogy visszajön Jézus. Vagy ha vissza is jön, akkor sem m…

2018/1 - Sáfárság: A szív indítékai

Sáfárság. Valami pénzzel kapcsolatos dolog, ugye? Tizedet kell fizetni, meg adományt adni… Vagy ez ugyanaz? A gyülekezet kiadásaira… A lelkészek fizetésére… A misszóra… A rászorulóknak… Vagy valami ilyesmi. De várjunk csak! Használunk olyan kifejezéseket is, hogy „sáfárkodjunk az időnkkel” vagy „sáfárkodjunk a lehetőségeinkkel”. Az pedig valami olyasmit jelent, hogy jól osszuk be az időnket, meg használjuk ki ügyesen a lehetőségeinket. Közeledünk a megoldáshoz.
Ebben a negyedévben erről a témáról fogunk tanulni, ám mielőtt belekezdenénk, tisztázzunk néhány alapfogalmat: Sáfár: gondozó, intéző, rendező, udvarmester. A sáfár az, akit megbíztak más birtokának vagy háztartásának gondviselésével.  Az evangéliumok alapján Jézus a követőit sáfársággal bízta meg: felelősek mindazért, amit rá bíztak: az életért, az időért, a képességekért, az anyagi javakért, az embertársakért való szolgálat alkalmaiért, a Földért és a természeti környezetért. Vagyis egy felelősségvállalást jelent valamiért, i…