2013/4/5 - Engesztelés: bűnért való áldozat

„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1Pt 1:18-19).
A Bibliában több helyen olvasunk a bűnről, és annak következményéről. „A bűn zsoldja a halál…” – így írja a Biblia. Tehát ha bűnt követünk el természetszerűleg meg kell halnunk. Miért van mégis az, hogyha rosszat teszünk, nem esünk össze? Miért van az, hogy még mindig élünk és Isten számon tart bennünket?
A válasz a kérdésekre az áldozat, amely a bűnös helyett veszti életét.
Régen, még Krisztus előtt a zsidóknak volt egy szertartásuk volt, hogyan is szabaduljanak meg bűneik terhétől. Ha valaki a nép közül bűnt követett el, fel kellett keresnie a szent sátrat, vagy későbbi időkben a templomot, és áldozati állatot kellett vinniük. Az áldozat lényege az volt, hogy a bűnös megszabaduljon bűnétől, megbocsájtást nyerjen és megtisztulva hagyja el a szentélyt. A szertartás részét képezték a következők: a kézrátétel, az állat halála, a vér hintése, a kövérje elégetése és az áldozati állat húsának elfogyasztása. Az áldozatot felajánló bűnös bocsánatot nyert, de csakis a vér hintése után. A kézrátételre az engesztelés miatt volt szükség, ekkor került át a bűn az állatra. Ez után megölték az állatot, és ő halt meg a bűnös helyett, mivel „a bűn zsoldja…” , ezt a bűnösnek kellett elvégeznie. A vérrel meg kellett kenni az oltárt. Az oltár mutatta a nép erkölcsi helyzetét is. A vér hintése után elégették a „kövérjét”, arra utalva, hogy az áldozat csakis Istent illeti meg. A pap pedig megette az állat húsát, ez az engesztelési szertartás fontos része volt. Immár a bűnös megszabadult bűnétől, a szentélyre szállt a bűn felelőssége, megbocsájtást nyert és megtisztulva hagyhatta el a szentélyt.
Miért volt szükség ilyen szertartásra, vajon mire utalhatott a bárány? Nekünk miért nem kell bárányt áldoztunk mikor bűnt követünk el? Gondolkoztál már rajta?

Jézus már meghalt helyettünk. A bárány Őt jelképezte. Ésaiás próféta így ír Jézusról: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!”. Megöletett, hogy nekünk megbocsájtást nyerjen. Magára vállalta sok ember bűnét, a rossz gondolatainkat, a hűtlenségünket, engedetlenségünket… és meghalt mint egy áldozati bárány. 

Mikor valaki megbánt minket, hátráltat, csúfol, hogyan bánunk vele? Meg tudsz neki bocsájtani? Tudsz az első lenni, aki odamegy a másikhoz? Nagyon nehéz, sokszor az emberek régi sérelmeket, és problémákat emlegetnek fel embertársaiknak. Pedig mi ez ahhoz képest, amit Istennek kell megbocsájtania nekünk? Mennyivel többet vétünk Isten ellen, mint embertársaink ellen. Milyen nagy fájdalmat és szomorúságot okozunk ezzel Teremtőnknek? Ő mégis visszafogad bennünket és Jézus drága életét adta értünk.
Nem kell meghalnunk azonnal mikor bűnt követünk el, de még templomba sem kell vinnünk állatot, mert már „feláldoztatott a bárány”. Csak igaz szívvel valljuk meg bűneinket a Mindenható atyának, és tárjuk elé szívünk minden gondolatát, mert van hatalma eltörölni azokat. Ő nem jegyzi meg mint az emberek, ő nem hánytorgatja fel sokkal később, nem vádol érte. Megbocsájtja és megtisztít minket minden bűnünktől.

Hát nem csodálatos egy ilyen ígéret? 

Marosán Bogi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések