Ugrás a fő tartalomra

2014/2/7 – Krisztus, a törvény vége

Itt járt Krisztus, vége a törvénynek ...

A német autópályán való száguldás a legtöbb sebességet szerető ember fejében egyfajta szabadságot megtestesítő érzés megvalósulása. Több tucatszor is átszelve Németországot elmondhatom, hogy a 130-160as utazótempót ritka kivételektől eltekintve mégsem léptem át. Tehát hiába gondoltam úgy a helyzetre, mint ami majd lehetőséget biztosít a féktelen mámoros száguldásra, miután rövid periódusra kipróbáltam az autó teljesítő képességének határait, visszavonultam a biztonságot jelentő komfortzónámba.  Szabadságom volt, mégsem éltem (vissza) a lehetőségeimmel, mert ez rám és másokra is veszélyt rejtegetett.
Mit jelent számodra a törvénynélküliség állapota? Talán igaz valamelyik rád az alábbiak közül, talán új kategóriát tudsz megnevezni:
  • Varázslatosnak tűnik a törvénytelenség
  • El sem hiszed, hogy van olyan közeg ahol létezhet törvénytelen állapot
  • Netán nem is érted a kérdést, hiszen amúgy sem ismersz el semmiféle törvényt az életedben…
  • …?
A törvény nélküli életszemlélet azt a bizalmatlanságot mutatja a törvényadóval szemben, hogy: (1) nem létezik törvényadó, (2) ha létezik is az aki törvényeket akar adni, ki hatalmazta fel arra, hogy nekem bármit is megszabjon, (3) bár létezik törvényadó, de nem megfelelőek a törvényei.

Eddigi tapasztalataid alapján te hogy tekintesz Isten törvényére?

Ha Isten törvénye értelmes életre és a világegyetemmel való harmóniára hív, akkor hogy beszélhet Pál egyszer csak a törvény végéről „Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára” (Róm 10:4). [Lásd bővebben: Róma5:12-21]

Az egyik legnagyobb erővel bíró bibliavers Róma 6:23-ban található:
„Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.”
Elemezd nyelvtani szabályok szerint a bibliaverset és állapítsd meg az ebből következő választ! (Figyelem, ne a teológiai látásod szerinti választ keresd, hanem most elsősorban a bibliaszöveg állítását kutasd!)
A bibliavers első szakasza:
  • Isten halállal fizet a bűnösnek
  • Isten halállal bünteti a bűnt
  • A bűn halállal fizet
Második szakasz:
  • Isten megjutalmazza a törvénytisztelőt
  • Isten ajándékba adja a kegyelmet
  • Isten vagy büntet, vagy ajándékoz
Végül keressük meg a törvény célját!
Ha semmire sem jutunk, akkor nézzük meg mit ír a Galata 3:19-24, de előtte mégis próbáljuk befejezni a következő mondatot:
A törvény célja az, hogy....

HP

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/9 - Igaz szavak

Öleld át az igazságot! Sokszor érzem azt a szüleimmel vagy a barátaimmal szemben, hogy én mindent jobban tudok. Lehetséges, hogy valóban nálam van az igazság és vannak is érveim, amik alá tudják támasztani ezt, mégis a Biblia Salamonon keresztül arra szólít fel, hogy hallgassuk meg a másikat, figyeljünk oda arra, amit mond. Ősi bölcsesség, minden vallás és kultúra egyik fő pontja ez. Hiszen akkor vagyunk bölcsek, ha meghallgatjuk a másikat és megfontoljuk a mondandóját, minthogy inkább a saját mellünket verve kiabáljuk az igazságot. Ami persze lehet, hogy nem is az igazság, inkább csak egy hamis nézőpont. Vajon tudhatjuk-e a való igazságot minden esetben? Egyáltalán van-e olyan eset, amikor a teljes igazság birtokában vagyunk?