Ugrás a fő tartalomra

2014/4/12 - Ima, gyógyítás és helyreállítás

Ha közületek valaki bajban van, imádkozzon! Ha örül, énekeljen, s dicsérje az Urat! Aki beteg, hívja magához a helyi gyülekezet vezetőit, azok pedig imádkozzanak érte és kenjék meg olajjal a beteget az Úr nevében! Mert a hitből való imádság hatására a beteg meg fog gyógyulni: az Úr helyreállítja az egészségét. Ha pedig a beteg valami bűnt követett el, az Úr megbocsát neki.Ezért valljátok be egymásnak a bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert az igazságos ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes. Illés próféta is ugyanolyan ember volt, mint mi. Amikor teljes szívvel imádkozott, hogy ne legyen eső az országban, nem is esett három és fél évig. Amikor pedig újra imádkozott, az ég ismét esőt adott, és a föld is termést hozott. (Jakab 5:13-18 EFO)

Még nem tudod, hol vagy. Lassan eszmélsz, pedig a valóság számtalan helyen próbál utat törni a tudatodhoz és az is érzékeli és ösztönösen keresi az őt körülvevő világot. Jó lenne visszasüppedni, csak még egy kicsit, egy egészen rövid ideig. Benyomod a szundi gombot, „csak még 10 perc”, de egy elillanó pillanat csupán, amikor az letelik. Nincs kegyelem, a szomszéd kutya csaholása, a pirkadat egyre fényesebb sugarai, a kukás kocsi csipogó tolatásjelzője és a szomszédból átszűrődő kávéillat kíméletlenül áttöri a tudatod ködfátylát. Egy újabb gyötrelmes ébredés. Olyan, mint minden reggel, amikor az álom és valóság harcol egymással benned, és te pontosan tudod, melyik fog győzni. Észre sem veszed, de az agyad már automatikusan az aznapi teendőkön, feladatokon és kihívásokon kattog. Aztán eszedbe jut, hogy nem ezzel akartad kezdeni a reggelt és talán elszégyelled magad, pedig Ő, Akit megszólítani készülsz, türelmesen vár rád, hiszen tapasztalatból tudja, milyen nehéz is tud lenni az ébredés. Lassan magad aláhúzod az egyik, majd a másik ólomnehéz lábad, feltérdelsz az ágyon és imára kulcsolod a kezed. Egy sóhaj hagyja el a testedet, valahonnan a szíved legmélyéről: „Drága Istenem…”. Majd szavak és gondolatok követik egymást, nem gondos körmondatokban, hanem úgy, ahogy eszedbe jutnak. Kis mosolyra húzódik a szád, mikor arra gondolsz, hogy volt idő, amikor reggeli imának mondtál egy gondosan kidolgozott szöveget, amit ledaráltál, majd ugrottál is ki az ágyból magad mögött hagyva, letudva ezt a teendőt is. Hiszen vár a fogmosás, felöltözés, szendvics csomagolás és rohanás a buszra. De azok az idők elmúltak, mióta megtapasztaltad az őszinte imában rejlő hatalmas lehetőséget. Azóta csak beszélgetsz Istennel, aki mindent lát benned, és megért. Azóta nincs lelkiismeret furdalásod, ha elkalandoznak a gondolataid, mert a Barátoddal járod be azokat a mellékutakat. Mert Ő pontosan tudja, hogy ezek a gondok, vágyak és érzések foglalkoztatnak téged valójában. Ő ezekre kíváncsi a szépen kidolgozott és tökéletesre csiszolt műmondataid helyett. És érzed, ahogy épül a kapcsolat. Érzed, ahogy átjár egy megmagyarázhatatlan Erő. Érzed, hogy a szíved fölött, ami talán tele van félelemmel és szorongással, ami talán úgy fáj, hogy minden dobbanásnál majdnem meghasad, ami talán tele van haraggal és nehezteléssel vagy talán közönnyel és érdektelenséggel, de mégis érzed, ahogy lassan eluralkodik rajta a Béke. De jó lenne még 10 perc és fogadkozol, hogy legközelebb nem nyomod meg a „szundit”, bár tudod, hogy ezt úgy sem fogod megtartani. Ezt Ő is tudja és ezen mindketten elmosolyodtok. Jó érzés az, hogy van egy Barátod, aki ennyire ismer. Áment mondasz és indulsz, mert kevés az idő és várnak a reggeli teendők. De az imád valahogy nem ér véget. Miért is kellene véget érnie? Hiszen a Barátod és Istened veled megy. Mert van egy láthatatlan és eltéphetetlen szál, ami összeköt Vele. Veled van a szürke és napfényes reggeleken, akkor is, ha rámosolyogsz valakire vagy ha éppen a gondolataidba merülsz. Ha beszélgetsz, ha révedezel, ha bántanak vagy ha öröm ér. Akkor is, ha érzed a jelenlétét és akkor is, ha nem. Ő mindig elkísér, veled van és várja, hogy megszólítsd, hogy keresd a kapcsolatot vele, hogy tedd próbára, hogy kérdezz és lásd meg a keze nyomát az életedben és halld meg, amikor válaszol. Érezd, ahogy késztet arra, hogy ne azt tedd vagy mond, amit te szeretnél, hanem amit Ő. És akkor megtapasztalod azt, hogy Isten nem csak a kettőtök kapcsolatát hozta rendbe, hanem egészen más lesz a viszonyod a másik emberrel és nem utolsó sorban önmagaddal is. Mert ez a kapocs helyreállítja mindazt, amit a Bűn elrontott és életet ad mindannak, amit az halálra ítélt.
A nap mindenképpen eltelik. Akkor is, ha Istennel vagy és akkor is, ha nem. Igen, lehet Isten nélkül élni. De te tudod és érzed azt, hogy nem érdemes…

Mit jelent "teljes szívvel" imádkozni?
Mit gondolsz, ha Isten úgyis mindent tud, érdemes-e előle titkolni bármit is, legyen az bűn, harag, csalódottság vagy titkos vágy? Mi vesztenivalód lehet, ha elmondod Neki?
Kell-e félned attól, hogy Isten elfordul tőled? Tehetsz, mondhatsz vagy gondolhatsz-e olyat, amit Ő nem bocsát meg?
Miért tanácsolja Jakab, hogy valljuk be egymásnak a bűneinket? Nem elég, ha Istennek elmondjuk?

Jácint

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/9 - Igaz szavak

Öleld át az igazságot! Sokszor érzem azt a szüleimmel vagy a barátaimmal szemben, hogy én mindent jobban tudok. Lehetséges, hogy valóban nálam van az igazság és vannak is érveim, amik alá tudják támasztani ezt, mégis a Biblia Salamonon keresztül arra szólít fel, hogy hallgassuk meg a másikat, figyeljünk oda arra, amit mond. Ősi bölcsesség, minden vallás és kultúra egyik fő pontja ez. Hiszen akkor vagyunk bölcsek, ha meghallgatjuk a másikat és megfontoljuk a mondandóját, minthogy inkább a saját mellünket verve kiabáljuk az igazságot. Ami persze lehet, hogy nem is az igazság, inkább csak egy hamis nézőpont. Vajon tudhatjuk-e a való igazságot minden esetben? Egyáltalán van-e olyan eset, amikor a teljes igazság birtokában vagyunk?