Ugrás a fő tartalomra

2015/2/12 - Jézus Jeruzsálemben

Jézus 30 évéből – amit a itt a földön élt – az utolsó hetét Jeruzsálemen töltötte. Jézus életében Jezuzsálem mindig központi helyet foglalt el, mégis ez volt a legeseménydúsabb időszak mind közül, amit itt töltött. Igazi kalandos utazás volt ez egészen a dicsőséges bevonulástól kezdve keresztre feszítéséig. Fel tudsz sorolni pár eseményt, ami ekkor történt vele?
A bevonulásról Lukács 19:28-40-ben olvashatunk:
„Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledtek, Jézus követőinek sokasága ujjongó örömmel, hangosan dicsérte Istent azokért a csodákért, amelyeket láttak. Ezt kiáltották: Áldott a Király, aki az Örökkévaló nevében jön! Békesség a Mennyben, dicsőség a magasságban Istennek!” (Lukács 19:37-38)

Gondold el milyen igatottak lehettek a tanítványok: egy királyt vártak, ám nem azt kapták amire számítottak - annál sokkal jobbat. Tudták, hogy így lesz, mégis emberien gondolkodtak és nem voltak benne biztosak, hogy ez így a tökéletes. Hasonlóan érezhették magukat, mint hogyha elmennél egy olyan cukrászdába, ahol még eddig nem jártál és kérnéd a kedvenc fagyidat. Elmondanák, hogy nem olyan az íze, mint amire számítanál. Megveszed, megkóstolod. Lehet, hogy még finomabb is, mint amilyent szerettél volna, de mégis csalódott vagy, mert nem azt kapod, amit vártál. 
Milyen hamis elvárásokkal találkoztál már? Milyen elvárásokat támasztunk Isten és a Biblia felé? Mit tudunk ebből tanulni, hogyan kezelhetjük?

Nem sokkal később olvashatjuk, hogy Jézus megtisztította a templomot. (Lukács 19:45-48) „Ezt mondta nekik: »Meg van írva: Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«” A templom Isten háza, a megváltást vetítette elő, ezért volt fontos, hogy megtisztítsa.  Nem az emberekkel volt a proléma, hanem a viselkedésükkel. Hogyan kell viselkednünk egyénenként és egy közösség tagjaként?  Ehhez olvasd el Efézusiakhoz írt levél 2: 20-21-et is!

Ha tovább olvassuk találkozhatunk a szőlőművesek példázatával (Lukács 20:9-19). Ez röviden arról szól, hogy egy gazda elküldte a szolgáit a szőlőskertbe, hogy a bérlőktől elhozzák a neki jutó részt, de mindegyiket megverték. Végül elküldte saját fiát, mivel őt szerették, de őt is megverték, megölték a saját irigységük miatt, hogy övék legyen a föld. A törvénytanítók és főpapok rájöttek, hogy ez róluk szól és Jézus a fiú. Mi Isten munkatársai vagyunk. Nincsenek prófétáink, mégis meg kell értenünk Isten üzenetét. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Milyen taktikát használsz?
A tövénytanítók és főpapok ezután csapdába akarták csalni Jézust és feltettek neki egy ravasz kérdést: Kell-e adót fizetnünk? (Lukács 20:20-26) Jézus erre nagyon diplomatikusan válaszol: „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” Érdekes, hogy az eredetiben így olvashatjuk: adjátok meg a császárnak, amin a császár képe van és Istennek amin Isten képe van. Azaz Istennek az embert.
Jézus életéből is azt látjuk, hogy Isten ad megoldást, méghozzá a tökéletes megoldást, ám mi mégis elszomorodunk, ha nem az történik, amit elképzeltünk. Az ő terve a lehető legjobb és ezt mi is tudjuk, csak néha nehéz elfogadni. A legjobb megoldás, ami mindannyiunkra ugyanúgy érvényes: a megváltás. Tehát ha csalódsz a fagyiban, de még így is finom, akkor ne bánd, inkább örülj neki! Hogyan tudunk ebben reménykedni?

Hajni

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/9 - Igaz szavak

Öleld át az igazságot! Sokszor érzem azt a szüleimmel vagy a barátaimmal szemben, hogy én mindent jobban tudok. Lehetséges, hogy valóban nálam van az igazság és vannak is érveim, amik alá tudják támasztani ezt, mégis a Biblia Salamonon keresztül arra szólít fel, hogy hallgassuk meg a másikat, figyeljünk oda arra, amit mond. Ősi bölcsesség, minden vallás és kultúra egyik fő pontja ez. Hiszen akkor vagyunk bölcsek, ha meghallgatjuk a másikat és megfontoljuk a mondandóját, minthogy inkább a saját mellünket verve kiabáljuk az igazságot. Ami persze lehet, hogy nem is az igazság, inkább csak egy hamis nézőpont. Vajon tudhatjuk-e a való igazságot minden esetben? Egyáltalán van-e olyan eset, amikor a teljes igazság birtokában vagyunk?