Nem létezik pálfordulás. Meg amúgy is ez olyan fura, „csinált” szó arra, ha valaki hirtelen, minden átmenet nélkül a visszájára fordítja a meggyőződését. Én még tizenéves voltam a rendszerváltás idején és tényleg elég érdekes volt, hogy a leghangosabb kommunisták hirtelen a legmeggyőződésesebb demokraták lettek és akkoriban gyakran elhangzott ez a kifejezés negatív felhanggal, a köpönyegforgató szinonimájaként. Mert az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra. Márpedig Pállal éppen ez történt. Vagy nem?
Tárzus. Nyüzsgő kereskedelmi és ipari központ, persze az iparit ne úgy értsük, hogy tele volt gyárral, az akkoriban egy csomó képművest jelentett :). Egy igazi, színes és nyüzsgő város, tele érdekes és sokféle emberrel, rengeteg gondolkozásmóddal, sokféle kulturális háttérrel és különböző világképpel. És Pál itt nő fel egy igazi, vérbeli zsidó, sőt farizeus családban, ami egy ilyen közegben halmozottan hátrányos helyzet. Mert amíg a világ körülötte színes, addig neki feketének és fehérnek KELL látnia, mert ő farizeus, vagyis elkülönült. Szóval, nem hiszem, hogy ő volt a legnagyobb partyarc a suliban, de azt el tudom képzelni, hogy az az eminens okostojás volt, akit nem érdekelt a többiek véleménye, mert a mindentudás hűvös magaslataiból szemlélte őket. El tudom képzelni azt a szigort és perfektcionizmust, amiben felnőtt, hogy a jó soha nem elég jó, mert neki tökéletesnek kell lennie. Ő nem olyan, mint mások, mert tanuld meg kisfiam, hogy vagyunk mi, a jók, a szentek, a tökéletesek és vannak az ők, a pogányok, az elveszettek, a bűnösök. Miénk Isten országa, az övék meg a Gyehenna.
És egy idő után jöttek azok a fránya kérdések. Ahogy egyre többet látott meg a világból és különböző embereket ismert meg, egyre több ellentmondást talált. Miért van az, hogy mi, a szentek is hibázunk és ártunk másoknak, de ők, a pogányok között is vannak jó és kedves emberek? Isten miért követel annyit, de alig ad valamit? Hiába keresem, amikor végre megragadnám, mint a víz, kifolyik az ujjaim közül. És a kérdések és ellentmondások egyre csak gyűltek, valamit tenni kellett velük. Elkezdett hát harcolni. Nem a válaszokat kereste, hanem elnyomta őket. Minél több volt, ő annál inkább küzdött ellenük, mert a helyes úton akart maradni, mert ő farizeus, ő tökéletes és ő üdvözülni fog! És elmegy a leghíresebb rabbi iskolájába és azt is summa cum laude végzi el! Mert ő küzd és harcol és minél nagyobb a vihar ő annál keményebben dacol vele! Itt ez a káromló Jézus! Talán tényleg ő a Messiás? Hát harcol ellene! Senki sem térítheti el az igazságtól! Minden követőjét fel akarja kutatni, egyet kivéve. Azt, amelyik ott lapul mélyen a lelkében.
Találtam egy érdekes fordítást, amelyik nagyon jól adja vissza a damaszkuszi úton történteket:
„Ő pedig megkérdezte: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig ezt mondta: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.” /BHUNNT/
A legtöbb új fordításban nincs meg ez a mondat és a Károli sem adja vissza rendesen: „Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod”. Az ösztöke egy olyan eszköz volt, amivel az ökröket inspirálták a haladásra, na jó, egy hegyes bolt, amivel bökdösték, ha nem, vagy ha rossz irányba ment. Jézus egyszerűen ezt mondja: Pál, tudom, hogy valami böki az oldalad, rengeteg kérdésed van, de te küzdesz ellenük, pedig a helyes irányba visznek. Mert könnyebb mással harcolnunk. mint önmagunkkal. Inkább mások hibáit vesszük észre és mások bűneit gyűlöljük, mint a magunkéit. És Pál egész addig ezt tette, a belső küzdelmét kivetítette másokra. A damaszkuszi úton Pál nem kifordult magából, hanem őszintén szembenézett önmagával. Gondoljatok bele, hogy pár nap múlva a damaszkuszi zsinagógában már Jézusról, mint a Megváltóról prédikál. Nem azért, mert pár nap alatt mindent megtanult róla, hanem azért, mert egész végig ott élt benne, csak harcolt ellene. A találkozással csak összeállt benne a kép, mert hagyta, hogy összeálljon. Mert engedte, hogy Jézus bevilágítsa a szívének minden zegzugát.
Pál pont ezért volt alkalmas arra, hogy a pogányok apostola legyen, mert minden, amit megtanult és tapasztalt, Tárzus színes forgatagától Gamáliel iskolájának csendjéig, a harcában és megbékélésében, azzá az emberré tette, aki meglátta a mindenféle nyelvű, kultúrájú és gondolkozásmódú emberben a lelkükben munkálkodó isteni kegyelmet. Ezért le tudta választani a szokásokat és beidegződéseket a lényegről, mert mindenki egyénileg éli meg az Istennel való kapcsolatát és, hogy bár mi, emberek sokban különbözünk egymástól, de a Lélek mégis egyesít bennünket, lerombolva a köztünk büszkeségből és önigazultságból emelt falakat. Az őskeresztények úgy mondták, betelt Szentlélekkel, Pál úgy, hogy Kegyelem. Én Békének hívom.
- Vannak-e kérdéseid, amikre nem mered keresni a választ? Ha nincsenek, miért nem mersz szembenézni velük :) ?
- Hogyan nézel a máshogyan gondolkozó emberre? Megpróbálod megérteni vagy inkább elzárkózol, hogy ne érjenek káros hatások?
Jácint
Megjegyzések
Megjegyzés küldése