Ugrás a fő tartalomra

2015/3/13 - Valóban az egész világnak meg kell hallania?

“Akinek pedig van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére –, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.” (Róm 16:25-27, RÚF)
 
Adventista gyülekezet(ek)ben nőttem fel, és gyerekkorom óta látom, mi az a “missziózás”. Evangélizálunk, főzőklubot tartunk, bibliaköröket és Szabadegyetemeket, és a valamelyest látogatott programok után mégis — többé-kevésbé — ugyanannyian mentünk szombaton az adott imaházba, amennyien előtte voltunk. A szívemben pedig egy elviselhetetlen érzés dúlt: ezeknek az embereknek már “annyi”? Miért nem érdekli őket az “igazság”, miért nem járnak templomba, vagy, — ha még biztosabbak akarnak lenni az üdvösségükben — a mi gyülekezetünkbe?


Rögtön felmerül a következő kérdés: mi van azokkal, akiknek lehetőségük se volt XY egyház tagjának lenni, lévén, hogy az adott közösség még nem létezett az ő korában? Vagy aki nem hallott Istenről, Jézusról, vagy a megváltásról egyáltalán… Mert a nagy számok törvényei alapján ebből van több, bármily borzasztó is belegondolni. De akkor mi fog történni velük?

Mind tudjuk, hogy egyedül keresztényként, sőt, csak a saját egyházunk tanainak ismeretével, és a saját gyülekezeteink tagjaiként kerülhetünk a mennybe (NEM) de olvassuk el közösen, mit mond erről a hozzáállásról a Szentírás az Apostolok Cselekedetei 4:12-ben!

Vannak egyházak, és olyan hívők — sokszor mi magunk is beleesünk ebbe a kategóriába — akik úgy gondolják, hogy Istent kizárólag úgy lehet megismerni, ahogy ők azt gondolják. Szerintük a megváltás egyházakhoz kötött. Ezt exkluzivizmusnak hívják. Kizárják, hogy Isten más egyházakon keresztül is az ember megváltásáért működne. Kizárják a más egyházakat.

Mit gondolsz, ha ez az elmélet nem tükrözi a Biblia valóságát, akkor miért evangélizálunk? Miért missziózunk? Akkor hát mindegy, hogy ki hova jár gyülekezetbe, vagy miben hisz? Vagy feltétlen ______ (helyezd be a saját egyházad nevét)-nak/nek kell lennie, hogy a mennybe jusson? Alapjában véve változtathatja meg a misszióhoz való hozzáállásunkat ez a kérdés, így nem szabad elsiklanunk feleltte!

Egy alkalommal egy zsidó lánnyal beszélgettem, aki szemmel láthatólag feldúlt volt. A szülei, sőt, a nagyszülei is, gyakorló zsidók, ő ugyan nem gyakorolja a hitét, de Krisztust nem fogadja el. Ugyanúgy, ahogy a nagymamája se tette, aki nemrég hunyt el. A lány könnyek közt kérdezte tőlem: ha megváltás feltétele, hogy az ember elfogadja Jézust, akkor a nagymamájának semmi esélye? Többet nem találkozhatnak, a mennyben sem?
Mi a jó válasz erre a kérdésre?
„A pogányok között vannak olyanok is, akik tudatlanul imádják Istent, akikhez a világosság még nem jutott el valamiféle emberi közbenjárás, segítség útján. Nos, ezek mégsem pusztulnak el. Bár Isten törvényét nem ismerik, de hangját már hallották, mikor szól hozzájuk a természetben, és így tették meg azt, amit a törvény megkövetelt tőlük. Munkálkodásuk nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a Szentlélek már megérintette szívüket és felismerték, hogy Isten saját gyermekeinek ismerte el őket” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 543. o.).
Hogyan mutatnak rá ezekre a gondolatokra a következő igeversek?
Zsolt 87:4-6; Jn 10:16; ApCsel 14:17; ApCsel 17:26-28; Róm 2:12-16

Persze ez nem azt jelenti — amit ismét néhányan hisznek és hirdetnek — hogy Isten végül majd mindenkit üdvözíteni függ, függetlenül, hogy hitt-e, vagy hogy jó életet élt-e. Az úgynevezett “univerzalizmus” abból a gondolatból fakad, hogy ha Isten mindenkit szeret (márpedig a fiát adta mindenkiért, Jn. 3:16) akkor hogyan nézheti végig, hogy némelyek az örökkévalóságon keresztül bűnhődnek a pokol tüzében. Persze a Bibliát mélyebben tanulmányozva tudhatjuk, hogy már a logika alapfeltevése (t.i. a pokol létezése) is ellent mond annak. A másik hasonló gondolat, a “pluralizmus” pedig ennek egy enyhébb formája: bármilyen hitű, bármely hívő méltó a megváltásra, nem csak a Krisztusban hívő fajta.

Mit ír a Biblia erről a két gondolatmenetről?
Dán 12:2; Mt 7:13-14; Jn 3:18; 14:6; 2Thessz 2:10; Jel 20:14; 21:8

Mind tudjuk, hogy Isten azért küldte a fiát a földre, mert MINDENKIT szeret, és ha minden úgy alakulna, ahogy arra ő valójában vágyik, akkor mindenki üdvözülne. Sajnos az igazság azonban az, hogy nem mindenki fog a Mennybe kerülni.
Itt kerül a képbe az egyház, Te és én! Ebben a helyzetben nyer értelmet az egész negyedév tanulmánya: Ábrahám, Naámán, Jónás, Dániel és társai, Eszter, Jézus, a samáriai asszony, Péter, Fülöp, Pál mind elhívást kaptak Istentől, hogy a megváltottak seregét bővítsék. Ugyanúgy, ahogy mi is fel vagyunk erre szólítva.

Nem az egyházunk, a vallásunk, nem az életmódunk fog üdvözíteni bennünket, de nem is mindenki kerülhet Isten országába! Egyedül Krisztus az, aki ezt megteheti. Egyedül a benne való hit az, ami következményeképpen az örök életet elnyerhetjük. A mi feladatunk, hogy ezt mindenkivel megosszuk! Tanuljunk a “kollégáinktól!” Dolgozzunk, azért, hogy aztán mi is elmondhassuk, amit Pál:
„Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne” (1Kor 9:22-23)
Barátotok, Kiki

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2013/3/12 - Reformáció: megromlott kapcsolatok helyreállítása

Míg Jézus a földön járt, nagyon sokat beszélt a szeretetről, és ha megnézzük, ez az apostoloknál is fontos pontja a hívő életnek. De azt ne felejtsük el, hogy az, hogy szeretjük egymást, nem jelenti azt, hogy konfliktusok nélkül fogjuk leélni a hívő életünket. Pár hete szó volt az egységről. A kapcsolatok helyreállítása az egység feltétele:  „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egy-mást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35) Ha közelebb kerülsz Istenhez, akkor közelebb kerülsz az embertársaidhoz is. Nem csak az idegenekhez, hanem a rokonaidhoz is, azokhoz is, akik megbántottak, akikben csalódtál, akiket „nem bírsz elviselni”, meg azokhoz, akik jobbak valamiben nálad és ezért idegesítőek. Mindenkihez, nincsen kivétel. Ha ez nem történik meg, akkor még valami nincs rendben közted és Isten között.
Olvasd el az Apostolok cselekedeteinek 15. fejezetét. A…

2018/2 - Felkészülés a végidőre

Végidő… Apokalipszis… Nagy nyomorúság… Üldözés…
Talán neked is ezek ugrottak be először az új Gondolatébresztő címét olvasva. Ha igen, akkor örülök, hogy legalább a bevezetőig eljutottál, és nem tetted máris félre a tanulmányt. Sokunk számára elképzelhetetlen a végre gondolni. Annyira távolinak és megfoghatatlannak tűnik. Arról nem is beszélve, hogy születésünk óta azt halljuk, hogy az utolsó időkben élünk (sőt, kapaszkodj meg, a nagyszüleink gyerekkorában is ezt mondták).
Azért ebbe bele lehet fásulni, nem?
A Bibliában van egy történet, ami tíz koszorúslányról szól, akiket meghívtak egy esküvőre, sőt, feladatot is kaptak: nekik kellett fogadni a vőlegényt mécsesekkel világítva. De a vőlegényre olyan sokáig kellett várni, hogy nem csak elaludtak, de a mécsesük is kialudt.
Mi is valahogy így vagyunk. A lámpásaink épp csak pislákolnak, és már ragad le a szemünk az álmosságtól. Már nem is nagyon hisszük, hogy felbukkan a vőlegény, hogy visszajön Jézus. Vagy ha vissza is jön, akkor sem m…

2018/1 - Sáfárság: A szív indítékai

Sáfárság. Valami pénzzel kapcsolatos dolog, ugye? Tizedet kell fizetni, meg adományt adni… Vagy ez ugyanaz? A gyülekezet kiadásaira… A lelkészek fizetésére… A misszóra… A rászorulóknak… Vagy valami ilyesmi. De várjunk csak! Használunk olyan kifejezéseket is, hogy „sáfárkodjunk az időnkkel” vagy „sáfárkodjunk a lehetőségeinkkel”. Az pedig valami olyasmit jelent, hogy jól osszuk be az időnket, meg használjuk ki ügyesen a lehetőségeinket. Közeledünk a megoldáshoz.
Ebben a negyedévben erről a témáról fogunk tanulni, ám mielőtt belekezdenénk, tisztázzunk néhány alapfogalmat: Sáfár: gondozó, intéző, rendező, udvarmester. A sáfár az, akit megbíztak más birtokának vagy háztartásának gondviselésével.  Az evangéliumok alapján Jézus a követőit sáfársággal bízta meg: felelősek mindazért, amit rá bíztak: az életért, az időért, a képességekért, az anyagi javakért, az embertársakért való szolgálat alkalmaiért, a Földért és a természeti környezetért. Vagyis egy felelősségvállalást jelent valamiért, i…