„Így szólt hozzám az Úr igéje: Menj és hirdesd Jeruzsálemnek: Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Az Úr szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. Akik ettek belőle, mind meglakoltak, rossz végük lett - így szól az Úr.” (Jeremiás 2: 1-3)
Úgy gondolom nem járok messze az igazságtól ha azt mondom, a válság szó az egyik leggyakrabban használt kifejezés napjaink médiumaiban. Szinte átöleli egész életünket, rengeteget hallunk személyes, társadalmi, politikai, erkölcsi, vallási, egzisztenciális válságról, és a lista még korántsem teljes. Mivel nincs új a nap alatt azt mondhatjuk, hogy Jeremiás korának is az egyik legfontosabb üzenete ebben rejlett. Izrael népe külső és belső válsághelyzetekkel nézett szembe. Miben gyökerezett mindez?
A válsághelyzet egyik legfontosabb oka Isten népének „hűtlenségében” rejlett. Isten és népének szövetségkötése már a bibliai őstörténetben megjelenik (1Mózes 8), ill. az ősatyák története is ezzel kezdődik (1Mózes 12:1-3), azonban az egyiptomi kivonulás után teljesedik ki igazán (2Mózes 24, ez megerősítést nyer a honfoglalás után Józsué 24-ben). Ezekben a szövetségkötésekben az az érdekes, hogy úgy kerülnek bemutatásra, mint egyenrangú partnerek közötti, kétoldalú megállapodások. Ez persze meglehetős képtelenség, de paradox módon éppen ez segít annak felismerésében, hogy Izrael soha, semmilyen szövetséget nem tartott be, amelyet Jahve kötött velük. Ezzel Isten „egyoldalú szeretete” domborodik ki, és egyre határozottabbá válik az Ószövetségben az az üzenet, hogy Isten mindent egyoldalúan, tehát csak ő maga cselekszik. Mire eljutunk Dávidhoz, már teljesen egyoldalúvá válik a kapcsolat, Jeremiásnál pedig Jahve azzal bizonyítja szeretetét, hogy új szívet ígér, és a törvény szívbe írását. Ez egyben a szövetség megújítását is jelenti. Ez teljesedik majd be Jézus Krisztusban.
Az Ószövetség üzenetében nagyon fontos, hogy az események Isten oldaláról történnek. Ezt mind a zsidó, mind a keresztyén Szentírás, vagyis az egész Biblia kegyelemnek nevezi. A kegyelem, vagyis Isten meg nem érdemelt nagylelkűsége, mindenütt elérhető, teljességgel megadatik, rendszerint észrevétlen, sőt gyakran nemkívánatos ahogyan Jeremiás könyvében is olvasható. Amíg nem értjük meg Isten ki nem érdemelt jóindulatát, megmagyarázhatatlan szeretetét, addig nem fogjuk tudni pozitív módon értelmezni vagy összefűzni a bibliai szöveget. Ez a kulcsa, kódja mindennek, ami átalakító erejű a Szentírásban. A kegyelmet azonban nem érthetjük meg az erények és a vétkek felsorolásával, és nem azonosíthatjuk a megvásárlás, elvesztés, kiérdemlés, elérés vagy manipuláció semmilyen mintájával. A kegyelmet szó szerint csak „el kell vennünk” Isten kezéből.
„Ha megengedjük, hogy Isten szeretettjei legyünk, akkor Isten szeretettjei vagyunk. Ha megengedjük, hogy kiválasztottak legyünk, akkor kiválasztottak vagyunk. Ha megengedjük, hogy áldottak legyünk, áldottak vagyunk. Olyan nehéz elfogadni, hogy elfogadnak bennünket, különösen hogy Isten elfogad bennünket. Bizony alázat kell hozzá, hogy átadjuk magunkat ennek, és még több alázat ahhoz, hogy állhatosan higgyünk benne… Isten szeretete állandó és visszavonhatatlan; a mi részünk csak annyi benne, hogy nyitottak legyünk rá, és hagyjuk, hogy átalakítson bennünket.” (Richard Rohr: Rejtett dolgok. A szentírás, mint spiritualitás. Ursus Libris Kiadó, Bp., 2010, 227.)
Szabó János
Megjegyzések
Megjegyzés küldése