Ugrás a fő tartalomra

2015/4/3 - Júda utolső öt királya

„Jaj annak, aki házát gazsággal építi, annak emeleteit pedig jogtalansággal, aki ingyen dolgoztatja szomszédait, és a munkásainak nem adja meg bérüket! Jaj annak, aki azt mondja: »Nagy palotát építek magamnak, tágas felső szobákkal« —, és ablakokat készít rajta, belülről cédrussal burkolja, majd vörösre festi! Az tesz téged igazán királlyá, hogy több cédrusból építesz, mint elődeid? Hiszen apád is evett-ivott, mint minden ember, de igazságosan élt és uralkodott, ezért jól is ment a sora. Igazságot szolgáltatott a szegénynek és elnyomottnak, ezért ment jól a sora. Így él, aki ismer és tisztel engem! — ezt mondja az Örökkévaló. — De szíved és szemed csak a saját hasznodat keresi! Ártatlanok halálát kívánod, s erőszakkal elnyomod népedet.” (Jeremiás 22:13-17 - EFO)
JÓSIÁS (2Krónika 34-35)
Júda utolső királyainak sorát Jósiás nyitja (az ő kultuszreformjairól olvashatsz majd a 8. tanulmányban), aki kisfiúként (7-8 évesen) került trónra, és Júda egyik legjelentősebb királya lett. És tudod mi a meglepő? Mindezt nem a szuper gazdasági reformjaival, a sikeres hódításaival vagy a fényűző udvartartásával érdemelte ki.
„Uralkodásának nyolcadik évében, amikor még fiatal volt, kezdte keresni Dávidnak, ősének Istenét, és az ő akaratát. Királysága tizenkettedik évében pedig hozzálátott, hogy megtisztítsa Júdát és Jeruzsálemet az idegen istenektől, az Asera-oszlopoktól, az öntött és faragott bálványszobroktól és az áldozóhalmoktól. Leromboltatta a Baálok oltárait, és ezt személyesen ellenőrizte és végignézte. Elpusztította az idegen istenek tiszteletére emelt magas tömjénező oltárokat és Asera-oszlopokat. A faragott és öntött bálvány-szobrokat összetörette, és azoknak porát rászórta azoknak a sírjaira, akik ezeknek a bálványoknak áldoztak.” (2Krónika 34:3-4 - EFO)
Számoljuk csak ki, hogy ez mit jelent! 16 évesen kezdte el Isten akaratát keresni, és 20 évesen rombolta le a bálványokat. Mindezt úgy, hogy a törvény könyvét (ami az akkori Biblia), úgy elrejtették, hogy majd csak a király kb. 26 éves korában kerül majd elő...
  • Miért lesz valaki jó király attól, hogy Istent követi? Számít ez egyáltalán?
  • Biblia nélkül hogyan lehet megismerni Istent és azt, hogy mi az ő akarata?

JÓÁHÁZ, JÓJÁKIM, JÓJÁKIN ÉS CIDKIJJÁ (SEDÉKIÁS) (2Krónika 36)

Júda utolső öt királyából négyről összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy „olyan dolgokat tett, amelyeket Istene az Örökkévaló gonosznak tart”. Ez több tanulságot is tartogathat számunkra.

Ezek a királyok mindannyian Jósiás leszármazottai voltak, sőt, Jóáház és Jójákim a fiai, mégsem követték apjuk Istenhez való hűségét. Azért ez nem hangzik túl jól, nem? Van egy szuper király, akinek ilyen gyerekei/unokái lesznek... Biztosan látták az apjukat (nagyapjukat) kevésbé jó napjain is... Hallották veszekedni... Látták büntetni... Van más hasonló történet is a Bibliában, gondolj mondjuk Dávid és Absolon történetére! De nagyban ugyanez zajlik: Isten udvarában is volt, aki hiába látta a jó példát, fellázadt ellene... Sőt, a tékozló fiúhoz hasonlóan mi is lázadunk ellene.
  • Mit gondolsz, mi lehet ezeknek a lázadásoknak a kiinduló pontja?
  • Fiatalként lázadunk a korábbi generációk vélt vagy valós hibái, butaságai, fafejűsége... ellen. Mit gondolsz, mire kell odafigyelni, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket is? Hogyan tudjuk megtartani az értékeset és csak a hibásat megváltoztatni
Tudod mi lett a következménye annak, hogy ezek a királyok így éltek? Követte őket a népük is. Ugyanúgy, ahogy Jósiás életében a jó példát, itt a rosszat követték. Ennek pedig a Babiloni fogság lett a következménye.
  • Mit mond ez el a vezetők felelősségéről?
  • És az alárendelteknek milyen felelősségük van?
Biztosan nem volt mindenki a királyok elvakult követője ebben a korban sem, mégis mindannyian együtt szenvedtek a fogságtól. Ez talán nem tűnik igazságosnak, de Isten üzent ezeknek az embereknek is valamit Jeremiáson keresztül, aki egy levelet ír a fogságban élőknek:
„Törekedjetek arra, hogy az a település és község, amelybe fogolyként küldtelek titeket, békességben éljen és felvirágozzon! Imádkozzatok érte, mert annak a békessége és jóléte lesz a ti békességetek és jólétetek is! (...) Hiszen én jól tudom, mit tervezek a számotokra — mondja az Örökkévaló —, s ezek a tervek békességről és felvirágzásról szólnak, nem pedig nyomorúságról és bajról. Olyan jövőt szántam nektek, amelyben jót várhattok.” (Jeremiás 29:7, 11 - EFO)
Olvasd el a teljes levelet!
  • Mit gondolsz, miért bünteti Isten azokat, akik nem tehetnek a kialakult helyzetről?
  • Hogyan vethető ez össze a Pál által leírtakkal? (Róma 8:18-39)
Isten soha nem felejt el téged!
Ez visszafele is igaz?

Bogi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/6 - Nem minden az, aminek látszik

Veszélyes útelágazások – te mennyire vagy megtéveszthető? „Nem minden az, aminek látszik.” Gyakran eszembe jut ez a közmondás, amikor kedvelt elfoglaltságomra, a filmnézésre gondolok. A média világában ugyanis hatványozottan igaz ez az örökigazság: nem minden az, aminek látszik. Körül vagyunk véve az internet világában átverésekkel, hoax-okkal (tudod, ezek azok a körlevelek, amik valamilyen ál-veszélyre figyelmeztetnek), de a való világba kilépve is egyre gyanúsabbak az utcán minket leszólító alakok, a szuper üzlettel kecsegtető hirdetések. És sajnos el kell ismerni: mi is átverhetőek vagyunk, hisz nekünk is van gyenge pontunk. Itt van például ez a rövid videó. Kétlem, hogy észrevennéd az összes változtatást, amit a felvétel közben művelnek a háttérben!