Ugrás a fő tartalomra

2015/4/12 - Visszatérés Egyiptomba

„Ők pedig mondták Jeremiásnak: Az Úr legyen ellenünk tökéletes és igaz tanúbizonyság, ha nem mind ama beszéd szerint cselekszünk, amellyel elküld téged hozzánk az Úr, a te Istened” (Jer. 42:5)
Ezen a héten Jeremiás könyvének, vagy történetének a végéhez közeledünk, ami eléggé beszédes történet Júda történelmén belül, sőt meg is határozza azt. Beszédes, mert igazán magunkra ismerhetünk benne. A júdeaiak megtudták Jeremiástól, hogy nekik nem túl jó következménnyel járó dologgal kell szembenézniük, ha nem hallgatnak Isten szavára, egészen pontosan az akkori legnagyobb hatalom kezébe adja őket, mert ennek a hatalomnak a fejét (Nabukodonozor) találta alkalmasnak arra, hogy népét megnevelje, vagy kigyógyítsa a bálványimádásból, illetve minden olyan dologból, ami fal volt Isten és népe között.

Jeremiás prófétának mindig azzal kellett szembesülnie, hogy minden üzenet, amelyet Isten küld a népéhez, abszolút süket fülekre talál a cselekedetek tekintetében, sőt, nem csak, az üzenet volt népszerűtlen, hanem maga a próféta is. Ettől rengeteget szenvedett, ugyanis nem csak szóval, hanem tettel is bántalmazták. Ez nem azt jelentette, hogy Jeremiás és az üzenete nem volt hiteles, sőt! Isten maga erősíti meg Jeremiás hitelességét. A probléma az volt, hogy a nép olyan mélyre süllyedt, hogy már immúnissá váltak Isten üzenete iránt is. A fenti igéből is az derül ki, hogy kihívják maguk ellen Isten haragját, amennyiben nem azt teszik, amit Ő üzen.

1. Hol lehet hasonló dologról olvasni a Bibliában?

Amikor Jézust halálra ítélik, ennek a népnek a leszármazottai Isten, és ember előtt hangosan őrjöngve jelenti ki, hogy „ …. az Ő vére mi ránk és a mi gyermekeinkre….” Évezredek multán sem lett jobb az emberiség. Ugyan olyan süketek voltak, mint akkor.
Vajon mi a helyzet a ma világában? értékesebb-e Isten szava és üzenete a ma embere számára?

2. Miért mondta Isten, hogy ne menjen az Ő népe Egyiptomba?
„Így szól az Úr: És elessenek, akik Egyiptomot támogatják, és alábbhagyjon erősségének kevélysége….” (Ezék. 30:6)
„Ezt mondja az Úr Isten: És megszüntetem Egyiptom lármáját Nabukodonozor, babiloni király keze által” (Ezék 30:10)
Eléggé világos, hogy milyen ítélete van Istennek Egyiptommal kapcsolatban, mindössze csak annyi a különbség, hogy Júdának hamarabb eljött a fogságba menetel ideje. Egyiptomnak valamire nagyon is kellett volna emlékeztetnie Isten népét. Tudniuk kellett, hogy honnan hozta ki Őket Isten, és hogy miért. Most viszont semmi más nem lebegett a szemük előtt csak az, hogy onnan jön a szabadulás, pedig Isten eléggé világosan szólt; Ne menjetek Egyiptomba!

3. Mit lejképez Egyiptom ma az utolsó idő népe számára?
Egyiptom ma a bűn, a világi és világias dolgok jelképe, amitől Isten egyértelműen tiltja népét: „… és ne szabjátok magatokat e világhoz…” (Róma 12) Rettenetesen nehéz különbséget tenni a között, hogy mi Isten akarata és mi a mi kívánságunk. Ennek a megromlott emberi természetünk az oka, ami az én gyökere. Vannak esetek, amikor Isten csak „fa jármot” szeretne nekünk adni, de mi összetörjük, aminek az a következménye, hogy sajnálatos módon vas jármot kell viselnünk „büntetés” gyanánt. 
4. Mi az Úr szándéka a járommal? 
Teljesen idegen az Isteni természettől a büntetés, azt viszont nagyon sokszor látjuk a Bibliában, hogy Istennek meg kell engednie bizonyos dolgokat az ember életében, hogy észhez térjünk. Sajnos a mi reakciónk is nagyon hasonló Júda királyai és hamis prófétáinak reakciójához, mert sokszor dacból cselekszünk, ezzel jelezve, hogy nem értünk egyet az Ő meglátásával, vagy ítéletével. Ez is az önzésből fakad.

5. Van-e valami haszna Istennek abból, ha megalázzuk magunkat, és elfogadjuk az Ő ítéletét, ahogyan Dávid király is tette? (Ezékiel 18:32)

A fenti ige alapján Istennek semmi profitálni valója nincs abból, ha megtérünk. Bár bűnösök vagyunk, bár folyton a rossz irányába hajlunk, Isten mégis ragaszkodik hozzánk és annak ellenére, hogy gyengék vagyunk, mégis szeret és megment minket. Ez nem azt jelenti, hogy ennyire olcsó az Ő kegyelme, hanem pont az ellenkezőjét.
„Ha valaki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Ján. 3:16)
Ezek a szavak nem arról tesznek bizonyságot, hogy ingyen, minden fizetség nélküli volt a váltságdíj, hanem azt, hogy a világmindenség legnagyobb ajándékába került életünk megváltása. Mindez azért történt, hogy Egyiptom, vagyis a bűn fogsága, a világ élvezete, amely csak és kizárólag a halálba küldi az embert, (még akkor is, ha némi „jó” dolog is történt az életünk folyamán) ne jelentsen akkora vonzerőt számunkra, ami az értékéről beszél. Isten szeretné megmutatni, hogy ez a világ romlandó, és halálra ítélt, benne minden dologgal, ami tőle elválaszt. Szeretne világos látást adni! Ez kellő alázat és Hozzá való hűség által érhető el, de nem azért mert mi jók lennénk, hanem azért mert Ő jó, és szeret!

Jerry

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/6 - Nem minden az, aminek látszik

Veszélyes útelágazások – te mennyire vagy megtéveszthető? „Nem minden az, aminek látszik.” Gyakran eszembe jut ez a közmondás, amikor kedvelt elfoglaltságomra, a filmnézésre gondolok. A média világában ugyanis hatványozottan igaz ez az örökigazság: nem minden az, aminek látszik. Körül vagyunk véve az internet világában átverésekkel, hoax-okkal (tudod, ezek azok a körlevelek, amik valamilyen ál-veszélyre figyelmeztetnek), de a való világba kilépve is egyre gyanúsabbak az utcán minket leszólító alakok, a szuper üzlettel kecsegtető hirdetések. És sajnos el kell ismerni: mi is átverhetőek vagyunk, hisz nekünk is van gyenge pontunk. Itt van például ez a rövid videó. Kétlem, hogy észrevennéd az összes változtatást, amit a felvétel közben művelnek a háttérben!