Ugrás a fő tartalomra

2013/4/8 - Nagy Főpapunk, Krisztus

Az előző tanulmányokban a mennyei szentélyről és az engesztelésről tanultunk, múlt héten pedig Jézus értünk hozott áldozatáról. De Jézus feladata nem ért véget ott, hogy meghalt és feltámadt, hanem ebben a pillanatban is végzi a szolgálatát értünk. Ma azt fogjuk végiggondolni, hogy mit jelent az, hogy Jézus most, ebben a pillanatban is közbenjár értünk.

Mikor fél évvel ezelőtt albérletet kerestem, végignéztem egy csomó újsághirdetést, az összes apróhirdetéses portált a neten és minden olyan lakáshoz tartozó telefonszámot felhívtam, ami egy kicsit is felkeltette az érdeklődésemet. Tudtam, hogy milyen bérleti díj az, amit megengedhetek magamnak, és mik az igényeim a lakással szemben, de valahol mindig kilógott a lóláb. Vagy túl drága volt, vagy bútorozatlan, vagy rossz környéken… Már-már azt gondoltam, a kívánságom lehetetlen, vagy irreális elképzeléseim vannak, és olyan lakás nem is létezik, amilyet szeretnék.
A gyülekezetben gyakran halljuk ezt a frázist, hogy Jézus közbenjár értünk, de vajon mit jelent ez a kifejezés egyáltalán? Én inkább úgy fogalmaznám, hogy közvetítés.
„Ő ugyanis azt akarja, hogy mindenki üdvösségre jusson és megismerje az igazságot. Csak egyetlen Isten van és csak egyetlen közvetítő Isten és az emberek között: az emberré lett Krisztus Jézus.” (I. Tim. 2:4-5)
Csak az tudja igazán, mit jelent lakást keresni, akit már szorított a határidő, és tudta, hogy ha ez a hónap lejár, akkor bizony nincs hova menni. Jézus nem csak azért jött le a földre, hogy meghaljon értünk, hanem azért is, hogy megérezze, megtapasztalja, milyen hontalannak lenni. Milyen kiszolgáltatottnak lenni a bűnnel szemben.
„Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes a hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést, ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára.” (Zsid. 2: 16-18)
Jézus tudja, min mész keresztül. Tudja, hogy mik a problémáid. Igen, azt is tudja, amire most gondolsz, ami a legmélyebben el van rejtve benned, ami esetleg régóta nyomaszt, amivel nem tudsz megküzdeni. Ő is volt ezen a földön és mindezeken keresztülment. De nem azért győzött, mert Isten volt. Letette ezt az erőt azért, hogy megismerje, mik a Te szenvedéseid és küzdelmeid. Hogy megértse, mit érzel, amikor valami olyat szeretnél megtenni, amit tudod, hogy nem szabad.
„Nekünk hatalmas Főpapunk van: maga Jézus az Isten Fia, aki felment a Mennybe! Ezért szilárdan ragaszkodjunk ahhoz, amit hittel megvallottunk! Mert olyan Főpapunk van, aki megérti gyengeségeinket, hiszen Ő is ki volt téve azoknak a kísértéseknek, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán győzelmesen ment keresztül, és sohasem vétkezett.” (Zsid. 4: 14-15)
És, hogy miben áll ez a közvetítés? Isten olyan gonosz lenne, hogy Jézusnak ki kell engesztelnie? Vizsgáljátok meg ezt a kérdést a Római levél 8. fejezetének 33-39. versei alapján.

Isten nagyon szeret minket, de a Fiát is nagyon szereti. Éppen ezért volt hihetetlen áldozat részéről, hogy megengedte, hogy Jézus viselje el helyettünk a kárhozat halálát. Amikor mi valami rosszat teszünk és megbánjuk, azért bocsáthat meg nekünk, mert Jézus
már megbűnhődött érte. Tulajdonképpen ez a közbenjárás.

Egy hónapnyi sikertelen lakáskeresés után végül beadtam a derekamat és elmentem egy ingatlanközvetítőhöz. Bevallom, nem sok bizalmam volt hozzá, különösen, hogy ez egy olyan hely volt, ahol a bérlő fizeti a közvetítés díját. Elmentem az irodájukba, kifizettem, és nyomtattak nekem egy csomó címet és telefonszámot, kiadó lakásokét.


A közvetítésnek bizony ára van. Egy albérlet esetében néhány ezer forint, de Jézus vajon ingyen közvetít? Ez jó kérdés. A kegyelme ingyen van, DE ahhoz, hogy működjön, oda kell adnod Magadat, a bizalmadat Neki. Azt, hogy nem próbálsz más úton eljutni Istenhez, csak Rajta keresztül. Hogy nHogy nHOgyem az alapján szeretnél Neki tetszeni, hogy jó dolgokat teszel, sokat adakozol, áldozol az idődből a misszióra. Ő TÉGED akar! Úgy, ahogy vagy, mindennel együtt, de azzal a nyitottsággal, hogy Ő majd átformál saját képére.

Amíg egymagam keresgéltem, semmit nem találtam. Se lakást, se békét, se bűnbocsánatot. Viszont amikor találkoztam a Közvetítővel, még aznap lett lakásom, békém és a bűneimre bocsánat.

Zsuzsi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/6 - Nem minden az, aminek látszik

Veszélyes útelágazások – te mennyire vagy megtéveszthető? „Nem minden az, aminek látszik.” Gyakran eszembe jut ez a közmondás, amikor kedvelt elfoglaltságomra, a filmnézésre gondolok. A média világában ugyanis hatványozottan igaz ez az örökigazság: nem minden az, aminek látszik. Körül vagyunk véve az internet világában átverésekkel, hoax-okkal (tudod, ezek azok a körlevelek, amik valamilyen ál-veszélyre figyelmeztetnek), de a való világba kilépve is egyre gyanúsabbak az utcán minket leszólító alakok, a szuper üzlettel kecsegtető hirdetések. És sajnos el kell ismerni: mi is átverhetőek vagyunk, hisz nekünk is van gyenge pontunk. Itt van például ez a rövid videó. Kétlem, hogy észrevennéd az összes változtatást, amit a felvétel közben művelnek a háttérben!