Egy kis nosztalgiára invitállak. Gondolj vissza a gyerekkorodra! Ismerős az a szituáció, amikor egy rosszul végződő csínytevés után alaposan elnáspángolnak a szüleid? Gondolok itt arra például, hogy a nappaliban focizás közben eltalálod A Vázát, ez pedig azonnali fizikai szankciókat eredményez, ami fáj ugyan, de a jogosságát meg sem kérdőjelezed...
Vagy az az eset, amikor a szavaiddal vagy viselkedéseddel okozol csalódást nekik, és azt kívánod, bárcsak kapnál egy kijózanító nyaklevest, de ehelyett csak egy szívszorítóan csalódott tekintetű Apuval és Anyuval állsz szemben? És most nem a „tiltott alma a legédesebb” dologgal szeretnék foglalkozni, vagy a csábítással, önuralommal, stb., hanem azzal a ténnyel, hogy tudtad a szüleid álláspontját az összes huncutságoddal kapcsolatban, vagy ki tudtad következtetni, hogy mi lesz az ítélet, és azzal is tisztában voltál, hogy következetesen és igazságosan „jutalmaznak meg”. De mégis megtetted, és vállaltad a következményeket. Most pedig itt vagy, néhány évvel idősebben, érettebben, és belátod, hogy minden fenyítés a javadra volt, és még mindig szereted a szüleidet.
A héten Krisztus második eljövetele előtt lezajló ítélettel foglalkozunk, az elmélkedés vezérfonalát Dániel könyvének 7. fejezete szolgáltatja. Olvassuk is el!
Hűűűű... Feladja a leckét, nemde? Különleges lények, állatok, szarvak, sejtelmes időjelölések. Szívesen fejtegetném egyszer veletek ezeket az izgalmas témákat, és bízom benne, hogy majd sor kerül erre. De most foglalkozzunk az ítélettel.
Olvassuk újra a 9-10. verseket!
„Trónokat helyeztek el, és az Öregkorú trónjára ült. Ruhája fehér volt, mint a hó, haja, mint a tiszta gyapjú, trónja, mint a tűz lángja, a trón kerekei, mint izzó parázs. Tűzfolyam indult előle, ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak trónja előtt, parancsát várva. Ítélethozatalhoz készültek, és kinyitották a könyvtekercseket.” (EFO)
Vegyük sorra, mit látunk a jelenetben. Gondolom, egyet értünk abban, hogy az Öregkorú az öröktől fogva létező Mindenhatót jelöli. A megjelenése szerényen fogalmazva is méltóságteljes és tiszteletet parancsoló. Ítélethez készülődik, de láthatjuk, hogy a legkevésbé sem vádolható felszínességgel, elfogultsággal vagy igazságtalansággal: az ítélethozatalnak 101 millió (szemléletesen nagyon sok) tanúja van, és az elhangzó tények és vádak nem légből kapottak, minden pontosan van rögzítve a mennyei könyvekben. [Élet könyve (Jel 3:5), Emlékkönyv (Mal 3:16 Károli), Cselekedetek könyve (Jel 20:12), Isten könyve (2 Móz 32:32)]
Folytassuk a 13-14. verssel:
„Azután ezt láttam az éjjeli látomásban: Az ég felhőin közeledett valaki, ember fiához hasonló. Az Öregkorúhoz jött, trónja elé vezették. Akkor az ember fiához hasonló uralmat, dicsőséget és királyságot kapott, hogy minden nép, nemzet és nyelv szolgálja őt. Uralma örökké tart, nem lesz vége soha. Királysága elpusztíthatatlan, mert örök.” (EFO)
Az ember fia Jézust jelenti, az ember fiához hasonló pedig minket, hiszen mindenki meg fog jelenni Isten előtt. És ha a nevünk fel van írva az Élet könyvében, akkor Krisztussal együtt uralkodhatunk majd, hiszen Jézus ezt ígéri:
„Aki győz, annak megengedem, hogy velem együtt üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és az Atya maga mellé ültetett a trónjára.” (Jel 3:21 EFO)
A 18. vers ezt újból alátámasztja, ezek után pedig megint prófétikus részek következnek, amiről tényleg beszélnünk kellene még egy következő tanulmány során. De most inkább vizsgáljuk meg, hogy Isten milyen bíró!
Olvassátok el a bűnbeesés, Kain gyilkosságának, Bábel tornyának és Sodomának a történetét! (Mózes első könyvében sorakoznak majdnem egymás után.) Van közös mozzanat a történetekben? Milyen képet alkothatunk Isten munkavégzéséről? Hogyan vizsgálódik? Megállapíthatjuk, hogy szívesen kérdez, minden részletet „ismerni szeretne” (természetesen Ő mindent tud rólunk, a kérdésekkel bűnbánatra szeretne vezetni minket), mielőtt ítéletet mond, és a végsőkig próbálkozik akár egy ember megmentéséért is. De nem is csoda, hiszen Izrael bíráitól is ezt az alaposságot követelte:
„...Keress, kutass és szorgalmatosan tudakozódjál!” (5 Móz 13:14 Károli)
Dávid pedig ezt mondja róla:
„Isten igazságos bíró: szüntelen ítél.” (Zsolt 7:12 EFO)
Ez egy rendkívül jó hír. Elmondom, miért. Ha engedjük a Szent Lelket dolgozni a szívünkben, az azzal jár, hogy felhatalmazzuk Istent, hogy átformáljon, és felírja a nevünket a mennyei könyvekben:
„De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben!” (Lk 10:20 EFO)
Tehát a jó hír az, hogy nem kell félnünk az ítélettől, hiszen Isten mindannyiunknak örök életet szeretne adni. Csak kérjük együtt Dáviddal:
„Vizsgálj meg, Istenem, világítsd át szívem! Próbálj meg, és vizsgáld meg gondolataimat! Nézd meg, van-e bennem gonosz szándék! Vezess engem az örök élet ösvényén!... Istenem, ments meg neved erejével! Szolgáltass nekem igazságot hatalmaddal!” (Zsolt 139:23-24, 54:1 EFO)
Magyi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése