Ugrás a fő tartalomra

2014/4/10 - Sírjatok és jajgassatok!

Milyen érzések kavarognak benned, amikor egy-egy tehetősebb ismerősöd külföldi nyaraláson készült képeit lapozgatod a neten, miközben neked esetleg csak egy hétvége jutott a Balatonnál? Ha föl is merül benned, hogy sajnálod őt, ezt legfeljebb egy jó nagy adag iróniával teszed.
De képzeld el, van a Bibliában egy személy (igazából legalább kettő), aki valóban szánakozik az ilyen embereken. Az egyik Jézus. (Ugye, emlékszel a példázatra a tevével és a tű fokával? Ideillő, szóval nyugodtan elevenítsd fel például Máté 19-ben!) A másik Jakab.

Lapozzuk fel Jakab 5. fejezetét, és olvassuk el az 1-6. verseket!
Gazdagok, figyeljetek rám! Már most kezdjetek sírni és jajgatni, mert nyomorúság következik rátok! (1.)

Igazából emberileg is belátható, hogy a pénz igencsak bizonytalan jószág: lehet, hogy annyi van és annyi termelődik belőle valakinek, hogy gond nélkül felhúzza a huszonhetedik fürdőszobát a kacsalábon forgó vára mellé, és minden újonnan megjelent high-tech kütyüt megvehet, de a legvastagabb pénztárcát is megvisel egy derekas válság vagy infláció:
Gazdagságotok elpusztul, pompás ruháitokat a moly rágja szét, aranyotok, ezüstötök mind az enyészeté lesz! Éppen ez lesz a bizonyíték ellenetek, sőt, ez a pusztulás elemészti még a testeteket is, mint a tűz! Képesek voltatok még az utolsó napokban is vagyont gyűjteni! (2-3.)

Holott Jézus már felszólított a hegyi beszédben minket:
Ne a földön gyűjtsetek magatoknak kincseket, ahol elpusztítja a moly, a rozsda, vagy ellopják a tolvajok és a betörők! Inkább a Mennyben gyűjtsetek kincseket, mert ott sem moly, sem rozsda nem teszi tönkre, sem a tolvajok nem lopják el! Mert ahol az értékeid vannak, oda húz a szíved. (Máté 6:19-21)
De hagyjuk a közgazdaságtant, Jakab nem ilyen vonatkozásban aggódik a gazdagokért, hanem sokkal inkább azért, amit a pénz a tulajdonosuk lelkében előidéz:
Figyeljetek, ti gazdagok! A földjeiteken dolgozó aratómunkások béréből csalással elloptatok, s amit tőlük elvettetek, az vádol benneteket Isten előtt! A Seregek Ura pedig meghallotta a becsapott aratómunkások panaszos kiáltását. (4.)
Mit gondolsz, mi számít csalásnak? Lecsapni pár százalékot a bérből? Ez is. De sokkal több oldala van a dolognak. 3 Mózes 19:13 szerint:
Ne használd ki, se ne rabold ki a másikat! Napszámbéres munkásodat fizesd ki a nap végén, ne tartsd vissza a bérét másnapig!
Ne veszélyeztesd az önellátását senkinek azáltal, hogy az idejét rabolod úgy, hogy nem adod ki a fizetését. A bibliai idők  gazdaságában a kereset túlnyomó részét ennivalóra költötték. Az éghajlat viszont kevés élelmiszer hosszas tárolását tette lehetővé, ezért a legtöbből napi rendszerességgel kellett frisset vásárolni. Bár mi már más rutinok szerint élünk, de az elv örök: Senkinek semmivel ne tartozzatok! (Róma 13:8) Fizesd a teljes összeget, és időben! Tovább!
Gazdagok, ti bőségben és pazarlóan éltetek, s amit csak megkívántatok magatoknak, megszereztétek. Meghizlaltátok magatokat, mint az állatokat szokták a levágás napjára. (5.)
Csupa kijelentés. Tényként kezeli, hogy a gazdagok mindent elértek, amit akartak. Emlékeztet ez a vers egy másikra? Remélem, nem idegenkedsz a Jelenések könyvétől. Jelenések 3:17-ben ezt olvashatjuk:
Azt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire! Nem veszed észre, hogy valójában milyen nyomorult vagy, szánalmas, szegény, vak és meztelen?
Mai szlenggel élve aláz rendesen, nemde? Ezt Laodíceának, a hetedik gyülekezetnek, vagyis a kereszténység hetedik korszakában élőknek címzi, nekünk pedig meggyőződésünk, hogy ez az a korszak. Következő, egyben utolsó:
Elítéltétek és meggyilkoltátok az ártatlan embereket, akik nem álltak ellen nektek. (6.)
Előfordul, hogy visszaélünk anyagi helyzetünkből fakadó előnyünkkel, vagy egyszerűen magunkra vállaljuk az igazságosztó szerepét, annak ellenére, hogy Jézus azt, mondta: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! vagy ha bántalmaznak egyik oldalról, forduljunk oda a másik arcunkkal is? Ezt a kérdést most lógni hagyom a levegőben, elég ha magadnak válaszolsz.

Foglalkozzunk inkább azzal, hogy hogyan lehet elviselni, ha a társadalmi igazságtalanságok zavarják a lelki békénket. Nyugodjunk meg, nem vagyunk ezzel egyedül, már Dávidnak is problémát okozott ennek a jelenségnek a feldolgozása (Zsoltárok 73:3-19). A Példabeszédek bölcsen alátámasztja Jézus szavait, főleg a 17. rész első versében: Jobb egy falat száraz kenyér békességgel, mint a folytonos lakomázás veszekedéssel. És ha a monoton darálás helyett elgondolkodunk a mondatok jelentésén, rádöbbenhetünk, hogy a 23. Zsoltár is erről áradozik:

Az én pásztorom az Örökkévaló! Minden jóval ellát engem: dús legelőin megpihentet, friss patakokhoz terelget, felüdíti lelkem, és az igazságosság útján vezet, jóságos természete szerint. Bizony, még ha a halál árnyékában, sötét és mély völgyeken kell is átmennem, akkor sem félek a gonosztól, mert, te, Örökkévaló, ott is velem vagy. Pásztorbotod megvéd, pálcád vezet. Ellenségeim szeme láttára bőségesen megteríted asztalom, mint szívesen látott vendéged előtt. Bizony, színig töltöd poharam! Jóságod és szereteted körülvesz amíg csak élek, az Örökkévaló házában lakom, egész életemben.
Magyi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/6 - Nem minden az, aminek látszik

Veszélyes útelágazások – te mennyire vagy megtéveszthető? „Nem minden az, aminek látszik.” Gyakran eszembe jut ez a közmondás, amikor kedvelt elfoglaltságomra, a filmnézésre gondolok. A média világában ugyanis hatványozottan igaz ez az örökigazság: nem minden az, aminek látszik. Körül vagyunk véve az internet világában átverésekkel, hoax-okkal (tudod, ezek azok a körlevelek, amik valamilyen ál-veszélyre figyelmeztetnek), de a való világba kilépve is egyre gyanúsabbak az utcán minket leszólító alakok, a szuper üzlettel kecsegtető hirdetések. És sajnos el kell ismerni: mi is átverhetőek vagyunk, hisz nekünk is van gyenge pontunk. Itt van például ez a rövid videó. Kétlem, hogy észrevennéd az összes változtatást, amit a felvétel közben művelnek a háttérben!