Ugrás a fő tartalomra

2017/2/4 - Emberi kapcsolatok

MINDEN NAP TEGYÉL VALAMI JÓT!

Ebben a tanulmányban arról beszélgetünk, hogy miket tanácsol Péter, hogyan viszonyuljunk az ország vezetőihez és a feletteseinkhez. A tárgyalt igeszakaszban arról is lesz szó, mit tegyen egy hívő ember, akinek a házastársa hitetlen. Ezekből az igékből természetesen nem csak a házassághoz kapunk tanítást, hanem minden olyan baráti kapcsolatunkhoz, amit nem hívő személyekkel ápolunk.
Sajnos mára már közhely, hogy a világunkban a korrupció és az igazságtalanság mindennapos dolog. Nagyon nehéz indulatok és rossz érzések nélkül gondolni a politikára, és bizony nem mindig könnyű elfogadni azokat a rendelkezéseket, melyeket az éppen aktuális kormány vezet be. Olvassuk el Péter apostol tanácsát ezzel kapcsolatban:
„Az Úr iránti tiszteletből engedelmeskedjetek mindenkinek, aki ezen a világon valamilyen hatalmat kapott! Engedelmeskedjetek a császárnak [vagyis az aktuális kormányzatnak], akié a legfőbb hatalom,  és azoknak a kisebb vezetőknek is, akiket a császár nevezett ki! Hiszen ők azért kapták a hatalmukat, hogy megbüntessék a gonosztevőket, és megjutalmazzák azokat, akik jót tesznek.” (1Péter 2:13-14 – EFO)
Kicsit talán naivnak tűnik az utolsó mondat. A hírek nem éppen arról szólnak, hogy milyen igazságos és bölcs embereket neveznek ki egyes posztokra, Péter mégis azt írja, engedelmeskedjünk még nekik is. Nem azért vár tőlünk engedelmességet, mert ezek az emberek feltétlenül megérdemelnék. 
  • Mi legyen az okunk arra, hogy engedelmeskedjünk a feljebbvalóinknak még akkor is, ha legszívesebben nem ezt tennénk? Az igeszakasz első szavaiban találjátok a választ.
  • Hogy néz ki a gyakorlatban ez az engedelmesség? Ezzel a kérdéssel Pál is foglalkozott a Római levélben. Olvassátok el segítségül a 13. fejezet első hét versét!
Hogyan lépjünk fel a nyilvánvalóan buta dolgok ellen? Péter az igeszakasz folytatásában ezt is elmondja:
„Mert Isten azt akarja, hogy jó dolgokat tegyetek, és így némítsátok el a tudatlanok ostobaságait.” (1Péter 2:15 – EFO)
Hogyan válaszolnátok meg az előző kérdést, miután ezt az igét elolvastátok?

Ahhoz, hogy egy rossz vagy buta dolog megváltozzon, sajnos nem elég, ha hangosabbak vagyunk azoknál, akik a butaságokat mondják. Akármilyen hangos szavaknál – akár a fotelból hangzik el, akár egy tüntetésen – sokkal hangosabban beszélnek a jó dolgok, amiket teszel. A vezetők igazságtalansága miatt az emberek szenvednek? Ne csak méltatlankodj, hanem segíts rajtuk!

A következő versekben azt írja Péter, hogy hogyan kell viselkedni a rabszolgáknak az urukkal szemben. 
„Rabszolgák, fogadjátok el uraitok hatalmát, engedelmeskedjetek nekik, és tiszteljétek őket, de ne csak azokat, akik jók és emberségesek, hanem azokat is, akik igazságtalanok! Dicséretre méltó és jó dolog, ha valakinek istenfélő magatartása miatt kell igazságtalanul szenvednie. Ha viszont azért szenved, mert vétkezett, akkor nem nagy dicsőség, ha megérdemelt büntetését türelmesen elviseli. Ellenben ha jót tesztek, és amiatt kell szenvednetek, ezt pedig türelmesen viselitek, az tetszik Istennek! Hiszen éppen erre hívott el benneteket! Gondoljátok meg, hogy Krisztus is szenvedett értünk! Ezzel példát adott nekünk, hogy ebben is kövessük. Ahogyan az Írás mondja: »Ő nem követett el semmi bűnt, és soha semmi gonoszságot nem mondott.« Mikor szidalmazták és gyalázták, Jézus ezt nem viszonozta. Mikor bántották és verték, nem fenyegetőzött, hanem teljesen rábízta magát az igazságosan ítélő Istenre.” (1Péter 2:18-23 – EFO)
Ma talán a főnök-beosztott viszonyt, vagy a tanár-diák viszonyt tudjuk megfeleltetni annak, amit Péter leír.
  • Ez alapján hogyan viselkedjünk, hogyha igazságtalanság ér a tanárunktól vagy a főnökünktől? Jézus hogyan viselkedett hasonló helyzetben? 
  • Talán a többiek szemében ez gyávaságnak vagy meghunyászkodásnak tűnik. Valójában miért nem az? 
  • Vannak olyan helyzetek, amikor igenis ki kell állni az igazság mellett. Milyen hasonló helyzetekkel találkoztatok? Ilyenkor hogyan lehet bátran, mégis Péter tanácsát követve kiállni az igazságért?
Olvassuk tovább!
„Ehhez hasonlóan ti, asszonyok is fogadjátok el a férjetek fennhatóságát, és engedelmeskedjetek nekik! Így még azokat a férjeket is megnyerhetitek Isten számára, akik Isten beszédének nem akarnak engedelmeskedni. Nem kell semmit sem mondanotok: az fogja meggyőzni a férjeteket, ha látja, milyen tiszta és istenfélő életet éltek.” (1Péter 3:1-2 – EFO)
  • Hogy lehet párhuzamot vonni a vezető-nép, feljebbvaló-beosztott és a férj-feleség viszonylatok között?
  • Van még egy nagyon szép hasonlat a férj-feleség viszonylatra, amit Péter nem említ, de a Bibliában máshol előfordul. Eszetekbe jut? Nézzétek meg az Efézusi levél 5. fejezet 21-27. verseit. Hogyan válik itt még világosabbá Isten szándéka a házaspárokkal?
Régebben – és a világ néhány részén még most is – a nők alárendelt helyzetben voltak. A férjük volt a vezető, úgy mint ma egy ország vezetője. Neki feltétlen engedelmességgel tartoztak. Érdekes módon a Biblia sem tanácsol mást, csak még kiegészítve valamivel.

A fenti igeszakasz szerint mit tud tenni egy nő – vagy egy alárendelt személy – hogy a férjét, vagy feljebbvalóját megnyerje? Mi az egyetlen mód rá, hogy valaki meggyőzzön egy másik embert?

Azt láthatjuk ezekből az igékből, hogy a szavainknál sokkal többet érnek a tetteink. Sokszor nem is kell véghezvinnünk semmi különlegeset, csak tiszta, istenfélő életet élni és jó dolgokat tenni. Ha nincs férjed vagy feleséged, Péter szavai alapján milyen tanácsokat tudsz kiolvasni arra nézve, hogyan viselkedj nem hívő barátaiddal?

Annak ellenére, hogy sokan mást tanácsolnának, a Biblia szerint nem kell megszakítanod a kapcsolatot olyan barátaiddal, akik nem keresztények. Ha ők nem vesznek rá arra, hogy elhanyagold az Istennel való kapcsolatodat miattuk, akkor nagyon jó, hogy velük barátkozol. Az istenfélő életeden és a jó cselekedeteiden keresztül Isten meg tudja áldani őket. Még talán mondanod sem kell semmit neki. És ehhez hasonlóan, bár csak apró része vagy a társadalomnak, de ha nem lázadsz, hanem helyette minden nap teszel valami jót, valami építőt, azzal egyben Isten országát fogod építeni itt, Magyarországon.

Zsuzsi 🌷

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/9 - Igaz szavak

Öleld át az igazságot! Sokszor érzem azt a szüleimmel vagy a barátaimmal szemben, hogy én mindent jobban tudok. Lehetséges, hogy valóban nálam van az igazság és vannak is érveim, amik alá tudják támasztani ezt, mégis a Biblia Salamonon keresztül arra szólít fel, hogy hallgassuk meg a másikat, figyeljünk oda arra, amit mond. Ősi bölcsesség, minden vallás és kultúra egyik fő pontja ez. Hiszen akkor vagyunk bölcsek, ha meghallgatjuk a másikat és megfontoljuk a mondandóját, minthogy inkább a saját mellünket verve kiabáljuk az igazságot. Ami persze lehet, hogy nem is az igazság, inkább csak egy hamis nézőpont. Vajon tudhatjuk-e a való igazságot minden esetben? Egyáltalán van-e olyan eset, amikor a teljes igazság birtokában vagyunk?