„Szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk is a romlottság rabszolgái. Ugyanis, ha valaki alulmarad a bűnnel szemben, rabszolgája lesz annak.” (2 Péter 2:19 – EFO)
A mai tanulmányhoz olvasd el 2Péter 2:1-22. verseit!
A világ leghalálosabb fordítási hibájából kifolyólag több, mint 150.000 japán katona és civil vesztette életét.
1945. június 22-én véget ért az okinavai csata, ami a japánok vereségével és brutális veszteségekkel zárult. Ekkor a németek már másfél hónapja letették a fegyvert Európában, és mindenki számára világossá vált, hogy a japánoknak nincs több esélyük. Hirohito császár még aznap összehívta a vezérkart, és közölte, hogy el kell kezdeni a béketárgyalásokat.
A potsdami deklarációként ismert ultimátumban a szövetséges nagyhatalmak felszólították Japánt, hogy azonnal adja meg magát, mert amennyiben ez nem történik meg, „olyan pusztítással kell szembenéznie, amilyent még nem látott a világ”. A mai eszünkkel már tudjuk, hogy mire is utalhattak, mikor ezzel fenyegették a császárt, és Szuzuki Kantaro miniszterelnököt. A japánok, bár javarészt a megadást támogatták, mégis az időhúzás mellett döntöttek, és ezért július 27-én sajtótájékoztatóban válaszoltak a felszólításra. Mivel azonban — állításuk szerint — hivatalosan még nem kapták meg az üzenetet, ezért úgy nyilatkoztak, még nem szeretnék kommentálni azt. Eddig nincs semmi furcsa a dologban, jól megszokott trükk ez a politikusok körében az időhúzásra.
A gond egyetlen egy szóval volt: „mokuszacu”. A szónak több jelentésárnyalata is van, az egyik olyasmi, hogy „bölcsen hallgat, mert nem akar hozzászólni”, a másik pedig sokkal inkább büszke és lenéző, „egy szóra sem méltat” értelmű. A Pentagon fordítói úgy döntöttek, inkább ez utóbbi jelentést figyelembe véve fordítják le az üzentet Truman elnöknek.
A sajtótájékoztató után tíz nappal atombomba pusztította el Hiroshimát, majd három nappal később Nagaszakit. Ami ekkor történt, az ma már történelem.
Az első keresztényeknek két fronton kellett ellenállni az őket ért támadásoknak. Egyik fronton ott volt az a fenyegetés, hogy a Római Birodalom felé bármelyik pillanatban a saját életükkel kell fizessenek a hitükért. A másik front viszont egy sokkal fájdalmasabb, és védtelenebb területen érte őket. A sorokon belül. Hamis tanítók veszedelmes tanításokat hirdettek a gyülekezeteken belül, és olyan ál-szabadság érzetébe ringatták őket, ami veszélyt jelentett a hitükre és életükre nézve. Ezek ellen a hamis tanítók ellen emeli fel a szavát Péter a ma tanulmányozott szakaszban.
De nem kell visszamennünk a múltba, hogy ilyen tanítókkal találkozzunk. Biztosan eszedbe jutott egy-két ilyen tanítás, ami talán a hagyományokhoz való túlságos ragaszkodás, vagy a féktelen újító lelkület következménye. Most olvasd el újra a fenti szakaszt, és gondolkozz el, itt milyen tanításokról beszélhet Péter!
Gondold csak végig, vannak-e ma is hamis tanítók, és hamis tanítások, amik a sorok között mérgezik a keresztények, és a gyülekezetek lelki életét? Miért veszélyesebb a hamis tanítás, mint bármilyen kívülről érkező támadás?
Az ember egyik legnagyobb vágya a szabadság. Nem véletlenül hívják Amerikát a Szabadság Földjének. Éppen ez az igényünk miatt Isten pontosan ezt akarja felajánlani számunkra. Van azonban egy másik „játékos” is, akinek nem tetszik az ötlet, hogy Isten monopolizálja a szabadságot — amihez, egyébként, minden joga meglenne — ezért felajánlja a saját „teljes szabadságát”, ami első ránézésre még talán vonzóbbnak is tűnhet, mint Istené.
Milyen szabadságról beszél Péter a 2Péter 2:18-19-ben? Milyen szabadság áll ezzel szemben? Mi a veszélye, ha az ember hisz ebben a látszólagos szabadságban? Miben mutatkozik meg a látszólagos, és a valódi szabadság?
Péter elénk tárja a hatalmas veszélyt, amit a hamis tanítók jelentenek a keresztények számára. A legvédtelenebbek pedig azok, akik frissen csatlakoztak a hívők közé, hiszen az ő — tapasztalatlan — hitük még könnyen formálható, akár visszafelé is. Így hát amikor a tanítók azt tanítják, hogy mindenféle változás nélkül lehet az ember Isten gyermeke, minden erőfeszítés felesleges, hiszen az élet úgy jó, ahogy van, gyakorlatilag visszafordítják azt, amit Isten elindított a hívő lelkében.
Most beszéljünk a levél legvisszataszítóbb részéről: 2Péter 2:22. Mit jelentenek ezek a példák? Mi a veszélye annak, ha az ember akár csak egyszer is beleesik abba a hibába, hogy enged a hamis tanítók szabadságának? Olvasd el hozzá Máté 12:43-45-öt is!
Talán már ennyiből is megérted, hogy miért felettébb fontos pontosan felismerni és megérteni, kik a hamis tanítók. Már csak egy dolog maradt hátra: hogyan ismerhetjük fel a hamis tanítókat? Idézek neked egy rövid segítséget. Ezt a négy kérdést feltéve hiteles képet kaphatsz a tanító igaz, vagy hamis voltáról.
1. Megegyezik-e a próféta üzenete a Bibliával? „A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok,akiknek nincs hajnaluk...” (Ésa 8:20) Ez az ige azt jelenti, hogy a próféta tanításának összhangban kell lennie Isten törvényével és az egész Biblia bizonyságtételével. A későbbi próféta nem lehet ellentmondásban a korábbi prófétákkal. A Szentlélek soha nem mond ellent korábban adott bizonyságtételeinek, mert Istennél „nincs változás vagy változásnak árnyéka.” (Jak 1:17).
2. Teljesednek-e a jövendölései? „Miről ismerjük meg, hogy nem az ÚR mondott egy igét? Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg,nem teljesedik be, azt az igét nem az ÚR, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!” (5Móz 18:21-22 - új prot. ford.; vö. Jer 28:9). Ha a jövendölések a prófétai üzenetnek csak kis részét tartalmazzák is, pontosságukat bizonyítani kell.
3. Elfogadja-e, hogy Krisztus testet öltött? „Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét, [ha] valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; és [ha] valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen Istentől.” (1Jn 4:2-3) Ez a próba többet jelent, mint egyszerűen annak elismerését, hogy Krisztus a Földön élt. Az igazi prófétának vallania kell a Krisztus testté válásáról szóló bibliai tanítást: hinnie kell Istenségét és földre születése előtti létét, szűztől való születését, igaz ember voltát, bűntelen életét, engesztelő áldozatát, feltámadását, mennybemenetelét, közbenjárói szolgálatát és második adventjét.
4. Jó vagy rossz „gyümölcsöket” terem-e a próféta? A prófécia úgy keletkezik, hogy a Szentlélek ihleti „az Istennek szent embereit.” (2Pt 1:21). A hamis prófétákat felismerhetjük gyümölcseikről. „Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt - mondta Jézus -; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik, és tűzre vettetik. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7:16, 18-20).
(Részlet A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei c. könyv„A prófétaság ajándéka” fejezetéből)
Könnyű ezeket a jellemzőket felismerni egy tanítónál? Mi az, ami elengedhetetlen ennek a megítélésében?
Mint láthatod, nem mindegy, hogy egy-egy bibliai igazságot hogyan értelmezünk: hogyan fordítunk le „emberi”, hétköznapi nyelvre. Így hát az sem mindegy, hogy kire bízzuk a fordítás munkáját. Az ellenségre, hogy úgy csűrje-csavarja a szavakat, ahogyan neki tetszik, vagy éppen előnyös, vagy inkább legjobb tudásunk szerint lefordítjuk önmagunknak — a rendelkezésre álló „szótárral”, — és csak a hitelesített fordítóknak (igaz tanítók) hiszünk? Isten azt akarja, hogy a legjobban megértsd a Szentírás örömüzenetét.
Barátotok, Kiki
Megjegyzések
Megjegyzés küldése