Ugrás a fő tartalomra

2023/03/01 - Pál és az Efezusiak (július 1)



1. Pál és az Efezusiak

Szia, üdvözöllek a Gondolatébresztő csapatának nevében, akik arra kaptunk elhívást, hogy a mindennapi munkánk mellett Nektek, keresztény vagy Krisztust kereső fiataloknak segítsünk tanulmányozni a Bibliát. Isten áldjon meg titeket ezen az úton, ő adjon bölcsességet nektek (és nekünk is), hogy az ő kegyelmének és békességének titkait minél jobban megérthessük!

Ha elkezded olvasni Pál apostol leveleit, mindegyik valami hasonló módon kezdődik. Pál elmondja, hogy ki ő, kiket szólít meg, illetve hogy mi a célja annak, hogy ír nekik:

„Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, Isten szent népének, akik Efezusban laknak, és hisznek a Krisztus Jézusban. Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!” (Efezus 1:1-2)

Mielőtt a következő hetekben alaposabban belemélyednénk a levél tanulmányozásába, nézzük meg egyesével a bemutatkozásból kiderülő információkat!

Ki volt Pál apostol?

Pál Saul néven született Tarsusban, zsidó családban. Farizeusnak nevelték, amire ma azt mondanánk, hogy erősen konzervatív nevelést kapott. Arra tanították, hogy az előírások és a törvény szigorú betartásával érheti el, hogy Istennek tetsző életet éljen. Biztosan hallott Jézusról korábban is, de tudjuk róla, hogy nem igazán tetszhetett neki, amit hallott, mert híresen kegyetlen keresztényüldöző hírében állott (Apostolok cselekedetei 9:1-2, 13-14). Akkor is épp letartóztatni indult a damaszkuszi keresztényeket, amikor az élete 180 fokos fordulatot vett (az ilyen eseményeket a mai napig pálfordulásnak nevezzük).

„Engem valóban körülmetéltek a születésem utáni nyolcadik napon! Származásom szerint Izráel népéhez — közelebbről Benjámin törzséhez — tartozom. Héber szülők héber anyanyelvű gyermeke vagyok, akárcsak minden ősöm. A Törvény követésére nézve a farizeusok közé tartoztam. Olyan buzgón és elszántan védelmeztem a vallásomat, hogy üldöztem az Eklézsiát, vagyis Jézus követőit. Senki sem találhatott hibát abban, ahogyan Mózes Törvényét követtem. Régen ezek nagyon értékesek voltak a számomra. Most már viszont úgy tekintek rájuk, hogy Krisztussal összehasonlítva csak veszteséget jelentenek.” (Filippi 3:5-7)

Mit gondolsz, mi lehetett az, ami megváltoztatta Saul életét? A bizonyíték (Jézus szólt hozzá), vagy valami más? A te életedben történt ilyen változás? Ha igen, meséld el a csoportodnak!

Mit tudunk Efezus városáról és az efezusi gyülekezetről?

Efezus városa a mai Törökország területén található, a Római Birodalom második legnagyobb városa volt (a főváros, Róma előzte őt csak meg), és pont ebben az időszakban, a Kr. u. 1-2. században élte fénykorát. Egy hatalmas, gyönyörű és lenyűgöző város, amelyben minden megvan, amire csak a lakói vágyhattak. A saját korának New York-ja. Minden év áprilisában nagyszabású ünnepségeket tartottak Artemisz istennő tiszteletére, melyeken közel egymillió ember vett részt. Számos fürdőt, középületet építettek, vízvezetékrendszere a legmodernebb volt az ókori világban. A kereskedelemben betöltött szerepéről sokat mond, hogy Kis-Ázsia bankjának tekintették. Sokféle ember lakta, akik a sokféle világnézetük és vallásuk eredményeképp elég eklektikus (vegyes, összegyúrt) kultúrát teremtettek maguk körül. Mindemellett a városba mélyen beleitta magát a római kultúra, melyre ekkoriban nagyon jellemző volt a pillanatnyi örömök és élvezetek fontosabbnak tartása az állandó értékeknél.

Olvasd el az Apostolok Cselekedetei 18:24-28. és 19. fejezetét! Kik vitték el a keresztény tanítást, az evangéliumot Efezus lakóinak? Milyen dolgok nehezítették az ott élők hitének fejlődését?

Miről szól Pál nekik írt levele?

A képre kattintva nézd meg a videót, és készítsd el saját vázlatodat az Efezusi levélhez! 

C:\Users\GörögBoglárka\Downloads\16_Hungarian_Ephesians_Poster_005.png

Az efezusi levélben négy metafora jelenik meg. Mi az a metafora, és itt milyen négy képben alkalmazza ezt a szóképet Pál?

Keress párhuzamokat a te életed és az efezusi keresztények élete között! Melyek azok a kérdések, amelyekkel te ma ugyanúgy meg kell küzdj, mint ők?

Bogi


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2024/1/7 - Az egekig ér kegyelmed (február 17)

  Az egekig ér kegyelmed Mert kegyelmed és jóságod magasabb az égnél, hűséged a felhőkig ér! Istenem, magasztaljanak téged a Mennyben, dicsőséged borítsa be a földet! (Zsoltárok könyve 57:10-11) Érezted már azt, hogy kényszeresen jobb akarsz lenni? Érezted már azt, hogy méltatlan vagy az elismerésre, vagy esetleg nem vagy elég jó ahhoz, hogy Istenhez menj? Ha igen, miért? Ha nem… Taníts, mester! A zsoltárok egy jó része dicsőítő énekeket tartalmaz. Lényegében olyan művek, amik Isten érdemeit sorolják fel különböző költői módszerekkel, és kifejezik csodálatukat. Nem lehet rossz, ha olyan felszabadult kapcsolatban vagy Istennel, hogy te is hasonlóképpen gondolkodsz. El tudod mondani, milyen csodálatos a kegyelme vagy a jósága. Azért ez manapság nem a legegyszerűbb. Te szoktad dicsőíteni Istent? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem? Mi változtathatna ezen? (Ha szoktad dicsőíteni, akkor ne változtass rajta!) Kényszerből nem nagyon lehet dicsőíteni. Képzeld el a következőt! Egy poros, dohos s