Ugrás a fő tartalomra

2023/3/14 - Az Efezusi levél mondanivalója (szeptember 30)


szeptember 30.

14. Az Efezusi levél mondanivalója

Jó volt átolvasni Pál levelét. Nekem olyan volt, mintha gyerekként ülnék az első padban és hallgatnám Pált, mint óvóbácsit, vagy tanárbácsit, aki arról beszél, hogyan is éljek. Mire figyeljek oda, mitől leszek jobb, hogyan lehetek eredményes. Látom magam előtt, ahogyan mindannyian ott ülünk az első sorban, kikerekedett, csillogó szemekkel.

Ez remek alap, de aztán valamiért felnövünk, és sokszor csak visszaemlékezünk arra, hogy milyen jó is volt mindezt végighallgatni, végigolvasni. Persze, persze, aztán meghallgatjuk, talán el is olvassuk a levelet még egyszer és legyintünk, hogy „hát ez nem is olyan egyszerű.” A hit, az Istennel való kapcsolat és a növekedés sokkal komplikáltabb, mint gondoltuk.

A ragyogó szemű gyermekekből gyakran izzadtságszagú felnőttekké válunk. Jézus viszont azt mondja, hogy

„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Máté 18:3 – SZIT)

Vajon mit ért Jézus gyermeki lét alatt? Te mit értesz alatta?

Ez a kérdés nagyon érdekes a számomra. Jelenthetné azt, hogy nem kell fejlődni, maradjunk csak tudatlan gyerekek. Jelentheti azt is akár, hogy csak fogadd el a tanítást és jónapot. Nem kell neked gondolkodni. Vagy egy másik végletben: élj egyszerűen szeretetben, nincs szükséged mélyebb ismeretre.

Mégis hogyan lehetne ezt dekódolni?

Rég volt már, talán meg sem történt, de te is és én is voltunk gyerekek. Egy kérdés sokszor felmerült bennünk: „de MIÉRT?” Szomjaztunk megismerni a körülöttünk lévő világot. Meg akartuk ismerni az összefüggéseket. Mindezt úgy, hogy remélhetőleg voltak olyan mentoraink (szülő, testvér, nagyszülő), akikben bízhattunk, akiket szerethettünk, és akik bármikor válaszoltak a kérdéseinkre.

Mi az, ami miatt szomjazol – vagy valamiért éppen most nem szomjazol – arra, hogy jobban megismerd Istent? Mitől változott meg a gyermeki szomj? Hogyan lehet ezt a vágyódást egészségesen fenntartani?

A tanulmány végére értünk és itt állunk az összefoglalás előtt. Az elmúlt hetekben 13 részen keresztül beszélgettünk közösen, megismerve Pál gondolatait az efezusbeliekhez, vagy még inkább a magyarországbeliekhez. Hadd összegezzem gyorsan a fejezeteket néhány sorban:

  • Az első fejezetben a számunkra tervezett üdvösséget pillantottuk meg, amelynek középpontjában Krisztus áll. Nem nekünk kell tenni ezért az üdvösségért, mint dolgos ”nagyfiúk,” hanem Istentől, mint szülőnktől, gyermekként kapjuk meg ezt, szeretetből.

  • A második rész egy emlékeztető arra, hogy milyen életet kaphatunk, ha Istennel járunk. Isten az Ő szeretete által újra gyermekké tud formálni téged!

  • A harmadik fejezetben egy titokra derül fény, amely Jézusban vált nyilvánvalóvá! Mi pedig elhívást kaptunk arra, hogy ezt a “titkot” bemutassuk a körülöttünk élőknek.

  • A negyedik fejezet egy Jézus által előidézett változást mutat be. Olyan személyes változást, amelynek segítségével egységes közösséget építhetünk, amelynek középpontjában az Atya áll, saját, önös érdekeink helyett.

  • Az ötödik fejezetben újabb elhívást és iránymutatást kapunk. Járjunk a világosság gyermekeiként! Teremjünk mi is gyümölcsöket!

  • A hatodik és egyben utolsó fejezetben a hűségről és a fegyverzetről tanulhattunk. Szükségünk van Isten fegyverzetére, mert nélküle csak bukás lehet az eredmény. Ez a fegyverzet tőle ered és benne rejlik.

Ez a néhány gondolat részemről az én összefoglalóm. Téged mi érintett meg legjobban a 6 fejezet során? Mi az, ami esetleg új megvilágításba került? Készítsd el a saját összefoglalódat a fejezetekről!

„Mert a kegyelem tette lehetővé, hogy a hit által megmeneküljetek. Ezt nem ti vittétek véghez, hanem Isten ajándékozta nektek. De nem is a jócselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket Krisztus Jézusban, hogy jó dolgokat vigyünk véghez. Ezeket a dolgokat Isten már előre elkészítette, hogy ez legyen az élet útja a számunkra.” (Efezus 2:8-10)

Balázs


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2024/1/7 - Az egekig ér kegyelmed (február 17)

  Az egekig ér kegyelmed Mert kegyelmed és jóságod magasabb az égnél, hűséged a felhőkig ér! Istenem, magasztaljanak téged a Mennyben, dicsőséged borítsa be a földet! (Zsoltárok könyve 57:10-11) Érezted már azt, hogy kényszeresen jobb akarsz lenni? Érezted már azt, hogy méltatlan vagy az elismerésre, vagy esetleg nem vagy elég jó ahhoz, hogy Istenhez menj? Ha igen, miért? Ha nem… Taníts, mester! A zsoltárok egy jó része dicsőítő énekeket tartalmaz. Lényegében olyan művek, amik Isten érdemeit sorolják fel különböző költői módszerekkel, és kifejezik csodálatukat. Nem lehet rossz, ha olyan felszabadult kapcsolatban vagy Istennel, hogy te is hasonlóképpen gondolkodsz. El tudod mondani, milyen csodálatos a kegyelme vagy a jósága. Azért ez manapság nem a legegyszerűbb. Te szoktad dicsőíteni Istent? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem? Mi változtathatna ezen? (Ha szoktad dicsőíteni, akkor ne változtass rajta!) Kényszerből nem nagyon lehet dicsőíteni. Képzeld el a következőt! Egy poros, dohos s