Ugrás a fő tartalomra

2013/2/8 - Isten jóságában bízva (Habakuk)

„De az Örökkévaló dicsőségének megismerése betölti a földet, ahogy a víz megtölti a tengert!” (Hab 2:14)
Képzeld el, ahogy állsz a szobád közepén, odalépsz az ablakhoz, és azt látod, hogy ami mozog, ami körülvesz, minden látszólag ellened van! Képzeld el, ahogy ekkor imádkoznál! Azt hiszem, ilyen helyzetben nem jön ki kedves szó a szánkon Isten felé.
Ebben a tanulmányban egy olyan prófétáról fogunk gondolkozni, és rajta keresztül Istenről, aki pont egy ilyen helyzetben van. Habakuk épp gondolkozik, körbenéz, és csak azt látja, hogy a népe, a családja, az egész világa, amit kiépített magának, romokban van. Folyamatosan támadják őket a népek, és emiatt kétségbeesik. Az egyetlen dolog amit tehet, az az, hogy Istenhez szól, de még abban sem talál nyugalmat.
Gondold végig az eddigi életed! Mikor érezted azt, hogy Isten elhagyott? Mikor érezted azt, hogy tehetetlen vagy, de ha ez nem lenne elég, még Isten sem hajlandó segíteni?

Habakuk kétségbeesik. Nem tudja, hogy Isten miért engedi ezt. Volt már hogy te is így éreztél? Amikor kisebb voltam, megbetegedtem. Nagyon beteg lettem, és nem tudtam, hogy mi haszna van Istennek abból, hogy nekem rossz. Sokan kérdezték, hogy miért is hiszek mégis, bár Isten csak kínoz engem. Miért nem szólt közbe?
Hányszor fordul meg a fejünkben, hogy a rosszat miért engedi meg Isten? Miért nem lép közbe?

Habakuk is ezt érzi. Nem csak hogy ezt érzi, de vitatkozni kezd Istennel. Te szoktál vitatkozni vele? Meg szoktad kérdezni őszintén, hogy miért tesz olyan dolgokat, ami neked nem jó?
Habakuk vitatkozik Istennel, és Isten válaszol neki. Elmondja, hogy lesz megoldás. Isten válaszol, ha kérdezed. Isten válaszol, ha őszintén elé állsz, és választ kérsz. Válaszol, ha tényleg az Ő válasza érdekel, és nem a saját elképzelésed. Lehet hogy nem úgy ahogy te szeretnéd, lehet hogy nem azt amit te szeretnél, de választ mindig kapsz.

Képzeld el, ahogy egy barátoddal beszélgetsz, és feltesz neked egy kérdést, de amikor te kinyitod a szád, hogy válaszolj neki, ő hirtelen elkezd beszélni, és elmondja a saját elképzelését róla. Nem lenne idegesítő? Istennek is rossz érzés, amikor megpróbálsz helyette választ adni a saját kérdéseidre. Sokkal szebb válaszai vannak Istennek, mint azt te hinnéd.
Istennek célja van veled. Nem azért kell szenvedni, mert Istennek jó, hanem mert szükséged van rá, hogy teljes legyél. Szükséged van tapasztalatokra, kérdésekre, és válaszokra, hogy közelebb kerülj Istenhez, és betöltsd a szereped.


Képzeld el, ahogy a szobrász egy vésővel faragja a kőtömböt. Eleinte csúnya, nem teljes, de ahogy a szobrász lefarag belőle, letör egy-egy darabot, végre összeáll a kép, és egy gyönyörű szobor lesz belőle, és végül senki sem nézi majd, hogy milyen nagy darabok törtek le, csak azt, hogy milyen gyönyörű lett. Isten is egy szobrász. Fájdalmas, ahogy Isten formál minket, de a végén tökéletesen be tudjuk tölteni a szerepünket Isten tervében, és végül jutalmat is kapunk érte.

Feladat: Ma este, amikor imádkozol, gondolkozz el azokon a nehézségeken, amik érnek, vagy értek, és nem érted, hogy miért történtek veled! Ez után imádkozz Istenhez, és kérdezd meg tőle! Ha Végeztél az imáddal, feküdj le, és hallgasd Isten szavát, hogy Ő mit akar válaszolni neked!

Dávid

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2024/3/1 - Az evangélium kezdete (július 6)

  1. A z evangélium kezdete Miután Bemerítő Jánost börtönbe zárták, Jézus Galileába ment. Isten örömüzenetét hirdette: „Eljött az idő, Isten Királysága megérkezett! Változtassátok meg a gondolkodásotokat, az életeteket, és higgyetek az örömhírben!” Márk evangéliuma 1:14-15, EFO Mindenki, aki látott már valaha könyvet, tudja, hogy melyek azok a legfontosabb információk, amiket már csupán ránézésből, a könyv borítójáról meg tudunk állapítani. Olyanokra gondolok, mint például a könyv címe, a szerzője, jobb esetben a könyv hátulján egy rövid összefoglalót is találhatunk a témájáról, cselekményéről. Persze mondanom sem kell, hogy az emberiség történelmének nagy részében ezek közül egyik sem volt elvárás – igaz ez a Bibliánkban található 66 könyvre, és köztük a negyedévünk témájára, Márk evangéliumára is. Márk evangéliuma, noha kiemelt szerepe van az evangéliumok sorában, egyiket sem köti az orrunkra – ma nézzük meg, mit tudunk, mit nem, és mit feltételezünk erről a könyvről! Evangélium ...

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2019/3- "Énvelem cselekedtétek meg"

„Uram, nem láttuk, hogy te éhes lettél volna. Mikor adtunk neked enni? Nem láttuk, hogy szomjas lettél volna. Mikor adtunk neked inni? Mikor történt az, hogy idegen voltál a városunkban, és mi szállást adtunk neked? Nem láttuk, hogy ruhára lett volna szükséged. Mikor adtunk neked ruhát? Nem láttunk téged a betegek között, sem a börtönben. Mikor látogattunk meg? Akkor a király így válaszol majd: Igazán mondom nektek: amikor segítettetek a testvéreimnek – akár a legkisebbnek is –, akkor nekem segítettetek.” (Máté 25:37-40 – EFO) Jézus főként arra használta hatalmát, hogy betöltse az emberek szükségleteit. Nem gyógyított meg mindenkit, ahogy azonban a bűnösökkel és szükségben szenvedőkkel bánt, abból nyilvánvaló, hogy Isten szeretettel és együttérzéssel fordult feléjük. Csodái mind egy jobb világ előhírnökei voltak. Az apostolok később is gyakran rácsodálkoztak, milyen gazdagon árasztja ki ránk Isten a szeretetét. Az ő gyermekei vagyunk! De ha ez így van, adódik a kérdés: miért n...