Ugrás a fő tartalomra

2014/1/5 - A betegek tanítvánnyá tétele

Mielőtt mélyebben belevágnánk a témába fel szeretnék tenni egy nagyon fontos kérdést. Kiket értünk betegek alatt? Ez egy elég tág fogalom, és mielőtt elkezdetek gondolkozni, hogy hogy tegyetek tanítványokká valakit, aki valamilyen betegséggel él, gondoljátok végig, hogy kik lehetnek ezek az emberek. Vajon az a beteg, akinek egy daganat van a testében? Minden bizonnyal. Ezek az emberek betegek. Vagy az a beteg, aki nem lát? Természetes. Ők is betegek. Vagy azok a betegek, akik influenzásak? Nyilván az ilyen betegség is betegség, viszont én most kicsit az előbbiek felé terelném a fonalat.
Mindannyiunk környezetében él legalább egy olyan ember, aki olyan terhet hordoz magában, amin nem lehet segíteni, vagy legalábbis nagyon nagy kínokkal jár. Mit csináljunk ilyenkor? Mit tudsz mondani egy olyan embernek, aki teljesen kimerült, vagy retteg hogy holnap vajon felébred-e? Ez egy nagyon nehéz kérdés. Őszintén szólva én sem tudom biztosan a választ. Találjuk ki együtt!
Sokan jöttek hozzá, akik sántákat, vakokat, bénákat, süketnémákat, és mindenféle más beteget hoztak. Letették őket Jézus lába elé, ő pedig mindegyiket meggyógyította. Az emberek nem tudtak hová lenni a csodálkozástól, amikor látták, hogy a süketnémák megszólalnak, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak, a vakok látnak — és dicsőítették Izráel Istenét. (Mt 15:30-31)
Mit olvastok ebben a történetben? Hallottátok már ezt a történetet, Jézus meggyógyít rengeteg embert akit elé visznek. Mégis szeretném ha kicsit gondolkoznánk rajta! Kezdjük az elején. Miért mennek az emberek Jézushoz? Mi vonzotta oda az embereket? Mit adott Jézus nekik? 

Nem rég beszélgettem egy barátommal, és azon gondolkoztunk, hogy miért nincsenek fantasztikus gyógyítások nálunk? Miért nem történnek olyan csodák, mint Jézus korában? Rá kellett jönnöm egy nagyon nagy titokra! Ne mondjátok el senkinek, de vannak csodák ma is. Olyan csodák is vannak, mint amik Jézus korában történtek. Akkor mégis mi változott? Egyszerű: A hozzáállásunk. Isten ma is tesz csodákat, csak nem vesszük észre őket, vagy ha igen, akkor tudományosan próbáljuk megmagyarázni több-kevesebb sikerrel. Nem hiszed? Itt egy történet. Az enyém... 

Körülbelül tíz éve, nagyon beteg lettem. Az orvosok sem tudták mi lehet a bajom. Körülbelül fél évig ping-pongoztak velem a kórházakban, hol egyik, hol másik szakértőhöz küldve. Nem jöttek rá mi lehet a baj. Pár hónap elteltével annyira súlyos lett a helyzet, hogy azt mondták, muszáj műteni. Felnyitották a hasam, és kivágtak egy daganatot belőlem. Rosszindulatú volt, és elég rossz passzban voltam miatta. Terápia, meg minden következett amit el tudsz képzelni. Ma pedig itt ülök a számítógép előtt, és azon gondolkozom, hogy vajon mennyire fogod megérteni amit írni szeretnék. 

Csodák ma is vannak. Csak legfeljebb elsiklunk felettük. Azt mondjuk, hogy ez nem csoda, ez az orvostudomány fejlettségének köszönhető. Vagy azt mondjuk, hogy az nem is olyan súlyos dolog, azért menekült meg. Lehet, hogy igaz. Mégis azt olvassuk, hogy Jézus korában az emberek kevesebbért is hálát adtak. Csodáknak látták az apróbb dolgokat is. 

Na de még mindig nem tudjuk, hogy hogy beszéljünk azokkal akik betegek. Nem tudunk csodát tenni. Nem tudom hogy te hogy vagy vele, de én nem tudok gyógyítani azzal, hogy valakire rámondok egy varázsigét. Ez nem az én képességem. Akkor mégis mit kéne tennem? Nem vagyok Jézus, aki körül meggyógyulnak az emberek. Mit tegyek? Mit mondjak? 

Voltak szobatársaim a kórházban. Volt egy nálam jóval idősebb srác, akinek súlyosabb volt a betegsége mint nekem. Csak egy hétig voltunk szobatársak, de mi is, és a szüleink is összebarátkoztak. Amikor kikerültem a kórházból, meggyógyultam, a fiú egyik nap odafordult az anyukájához, és azt mondta: "Ha neki sikerült, mert nem adta fel, én is képes vagyok rá!" Azóta bicikli versenyeken vesz részt, és elég jó eredményekkel.
Mit mondhattam ennek a srácnak? Vagy talán még fontosabb, mit mutattam be neki? Miért gondolta azt, hogy nem adhatja fel? Szerintem azért, mert talált egy jó példaképet, aki elvezetheti a céljához. Elvezetheti a gyógyuláshoz. 
Na kicsit közelebb vagyunk a megoldáshoz, de még mindig van egy kis gond. Mi van, ha nem volt olyan betegség, sérülés, vagy probléma az életemben, amit példának tekinthetnek? Mi van akkor, ha nem volt soha olyan súlyú baj, ami felér az övével? Akkor nem lehetek igazi példakép. Tökéletes! Akkor ne is legyél benne példakép! De mutathatsz egy példaképet. A kezedben van egy fegyver, ami tele van töltve egy olyan ember történeteivel, aki sokkal nehezebb dolgokon ment át, mégis mindből felállt. Egy olyan valaki történetével, aki nem csak a saját, de a mások problémáit is a saját vállán cipelte. Egy olyan példakép, aki sosem bukik el. 
Te is tartsd őt példaképnek! Mutasd be másoknak, hogy mennyi erőd lehet ebből, és máris megnyerted a betegeket!

Dádi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2013/3/12 - Reformáció: megromlott kapcsolatok helyreállítása

Míg Jézus a földön járt, nagyon sokat beszélt a szeretetről, és ha megnézzük, ez az apostoloknál is fontos pontja a hívő életnek. De azt ne felejtsük el, hogy az, hogy szeretjük egymást, nem jelenti azt, hogy konfliktusok nélkül fogjuk leélni a hívő életünket. Pár hete szó volt az egységről. A kapcsolatok helyreállítása az egység feltétele:  „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egy-mást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35) Ha közelebb kerülsz Istenhez, akkor közelebb kerülsz az embertársaidhoz is. Nem csak az idegenekhez, hanem a rokonaidhoz is, azokhoz is, akik megbántottak, akikben csalódtál, akiket „nem bírsz elviselni”, meg azokhoz, akik jobbak valamiben nálad és ezért idegesítőek. Mindenkihez, nincsen kivétel. Ha ez nem történik meg, akkor még valami nincs rendben közted és Isten között.
Olvasd el az Apostolok cselekedeteinek 15. fejezetét. A…

2018/2 - Felkészülés a végidőre

Végidő… Apokalipszis… Nagy nyomorúság… Üldözés…
Talán neked is ezek ugrottak be először az új Gondolatébresztő címét olvasva. Ha igen, akkor örülök, hogy legalább a bevezetőig eljutottál, és nem tetted máris félre a tanulmányt. Sokunk számára elképzelhetetlen a végre gondolni. Annyira távolinak és megfoghatatlannak tűnik. Arról nem is beszélve, hogy születésünk óta azt halljuk, hogy az utolsó időkben élünk (sőt, kapaszkodj meg, a nagyszüleink gyerekkorában is ezt mondták).
Azért ebbe bele lehet fásulni, nem?
A Bibliában van egy történet, ami tíz koszorúslányról szól, akiket meghívtak egy esküvőre, sőt, feladatot is kaptak: nekik kellett fogadni a vőlegényt mécsesekkel világítva. De a vőlegényre olyan sokáig kellett várni, hogy nem csak elaludtak, de a mécsesük is kialudt.
Mi is valahogy így vagyunk. A lámpásaink épp csak pislákolnak, és már ragad le a szemünk az álmosságtól. Már nem is nagyon hisszük, hogy felbukkan a vőlegény, hogy visszajön Jézus. Vagy ha vissza is jön, akkor sem m…

2018/1 - Sáfárság: A szív indítékai

Sáfárság. Valami pénzzel kapcsolatos dolog, ugye? Tizedet kell fizetni, meg adományt adni… Vagy ez ugyanaz? A gyülekezet kiadásaira… A lelkészek fizetésére… A misszóra… A rászorulóknak… Vagy valami ilyesmi. De várjunk csak! Használunk olyan kifejezéseket is, hogy „sáfárkodjunk az időnkkel” vagy „sáfárkodjunk a lehetőségeinkkel”. Az pedig valami olyasmit jelent, hogy jól osszuk be az időnket, meg használjuk ki ügyesen a lehetőségeinket. Közeledünk a megoldáshoz.
Ebben a negyedévben erről a témáról fogunk tanulni, ám mielőtt belekezdenénk, tisztázzunk néhány alapfogalmat: Sáfár: gondozó, intéző, rendező, udvarmester. A sáfár az, akit megbíztak más birtokának vagy háztartásának gondviselésével.  Az evangéliumok alapján Jézus a követőit sáfársággal bízta meg: felelősek mindazért, amit rá bíztak: az életért, az időért, a képességekért, az anyagi javakért, az embertársakért való szolgálat alkalmaiért, a Földért és a természeti környezetért. Vagyis egy felelősségvállalást jelent valamiért, i…