Ugrás a fő tartalomra

2014/1/12 - Az aratás és az aratók

Ezen a héten a tanítványság lényegéről fogunk elmélkedni. Arról, hogy ki és milyen egy tanítvány. Jézus szavai:
„Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim!” (Jn 15:8 Károli)
„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében...” (Mt 28:19 Károli)
Sok rövid, de tartalmas kijelentés, felszólítás van ebben a két versben. Elemezzünk egy kicsit!

„...Abban dicsőíttetik meg az én Atyám...” Isten dicsősége végtelen. Látszólag értelmetlen ezen filózni, de azért ne adjuk fel ilyen könnyen, próbáljunk meg belegondolni: Ő öröktől fogva van, nincs kezdete és vége, nem teremtmény, Ő a Teremtő. Mi, bűnösök, pusztán a látványától meghalnánk, de a kegyelme is annyira határtalan, hogy feláldozta egyetlen Fiát értünk, és ha ezt elfogadjuk, egy napon mégis megállhatunk majd előtte. Felvetődhet a kérdés, hogy hogyan adhatunk mi hozzá ehhez a mérhetetlen dicsőséghez? Pontosan úgy, hogy másokat Hozzá vezetünk, hogy kegyelmet gyakorolhasson mindenkin. (2 Pt 3:9 EFO)

„...hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim!” Ez két felszólítás két bizonyos cselekvésre. Így kiragadva a szövegkörnyezetből, de tudva a körülményeket, azt hihetnénk, hogy a két tagmondat felcserélődött. De igenis tudatos a sorrend: az utólag nyomatékosított felszólítás csak a szükséges alapállapot. Viszont Isten nevét akkor emeljük fel, ha hozzátesszük a magunk apró képességeit ahhoz, hogy mások is tanítványok lehessenek.

„Elmenvén azért...” Ez jól tükrözi, hogy az emberhalászat nem végezhető hétvégente, a vízparton kempingszékben ülve (tudom, az horgászat). Nem feltétlenül kell más kontinensre mennünk az evangélium terjesztéséhez, de így is áldozatokat vállaló közvetítői készséggel kell rendelkeznünk, hogy amit Jézustól kaptunk, embertársaink felé továbbítsuk.

„...tegyetek tanítványokká...” Ha tennünk kell valamit, az energiabefektetéssel jár. Akár konkrétan, fizikai, akár átvitt értelemben közelítjük meg a dolgot, jó, ha tudjuk, hogy Isten eszközeként nekünk is hozzá kell tennünk valamit az eredményes gyümölcsterméshez. Ismered a tálentumokról szóló példázatot, ugye? (Mt 25:14-30 EFO)

„...minden népeket...” Világos: nincs személyválogatás.

Sokkal többet lehetne még erről beszélni, de a lényeget talán összefoglaltuk. Ha felébredtünk, „megreformálódtunk” és a mennyei szentély célként lebeg a szemünk előtt, remélem, a lelkünkben is megszületik a vágy, hogy másokkal is megosszuk élményeinket. Ez most nagyon úgy hangzott, mintha elköszönni készülnék, de ha nem haragszotok meg, elkövetek ellenetek még egy sulis merényletet: mondatelemzés után levezetésként egy kis számolgatás. ;) Nézzük meg, elméletileg mennyi időbe telne teljesíteni a „misszióparancsot”!

Földünkön már több mint hétmilliárdan élünk, ebből megközelítőleg tizenhatmillió adventista. Tegyük fel, hogy egy szép napon mind a tizenhatmillióan ellenállhatatlan vágyat éreznénk, hogy megosszuk új emberekkel azt az igazságot, amit a Bibliából a Szentlélek megismertetett velünk, ezért mindenki bizonyságot tenne egy nem-adventista személynek, Isten pedig megáldaná a munkánkat, mindannyian megtérnének, így már kétszer annyian lennénk. Egy bizonyos idő múlva pedig már a megkétszereződött tömeg mozdulna meg, és így tovább... Mennyi időre lenne szükség, hogy az egész világot bejárja az evangélium? Nézzük csak:
Nem egészen kilenc forduló után már minden élő ember tudná, hogy mit tett érte Isten. Kilenc nap, hét, hónap vagy esetleg csak kilenc év után. Soknak tűnik? Talán éppen csak kétszer vagy idősebb? Lehet, és így megértem. De gondolj bele: Jézus már majdnem kétezer éve megígérte, hogy „Bizony hamar eljövök” (Jel 22:20 Károli), őseink pedig már százhetven évvel ezelőtt (1844-ben) pénzzé tették mindenüket, azt pedig szétosztották, azt remélve, hogy még az ő életükben megtörténik mindez. Ezekhez a számokhoz képest a kilenc már valósággal eltörpül, nemde? De hát azért vagyunk Adventisták, mert Jézus visszajövetelét várjuk, ugye?
Persze ez a példa egy szélsőségesen pozitív esetet vázol fel. Ha józanul próbáljuk megközelíteni a kérdést, rögtön megjelennek a kételyek, mint: „valószínűleg meg sem közelítjük a 100%-os teljesítményt...” Viszont a Biblia igenis okot ad az optimizmusra:
„...Ő ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Igazán mondom nektek: ha van hitetek — még, ha csak egy mustármagnyi is —, és azt mondjátok ennek a hegynek: »Menj innen oda!«, akkor az oda is megy. Akkor semmi sem lesz lehetetlen a számotokra.” (Mt 17:20 EFO)
„Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8:19 Károli)
Szóval mi az alaphelyzet, és mi a követendő stratégia?
 
„...Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.” (Mt 9:37b-38 Károli)

„...Itt vagyok én, küldj el engem!” (Ésa 6:8b EFO)
Magyi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2013/3/12 - Reformáció: megromlott kapcsolatok helyreállítása

Míg Jézus a földön járt, nagyon sokat beszélt a szeretetről, és ha megnézzük, ez az apostoloknál is fontos pontja a hívő életnek. De azt ne felejtsük el, hogy az, hogy szeretjük egymást, nem jelenti azt, hogy konfliktusok nélkül fogjuk leélni a hívő életünket. Pár hete szó volt az egységről. A kapcsolatok helyreállítása az egység feltétele:  „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egy-mást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35) Ha közelebb kerülsz Istenhez, akkor közelebb kerülsz az embertársaidhoz is. Nem csak az idegenekhez, hanem a rokonaidhoz is, azokhoz is, akik megbántottak, akikben csalódtál, akiket „nem bírsz elviselni”, meg azokhoz, akik jobbak valamiben nálad és ezért idegesítőek. Mindenkihez, nincsen kivétel. Ha ez nem történik meg, akkor még valami nincs rendben közted és Isten között.
Olvasd el az Apostolok cselekedeteinek 15. fejezetét. A…

2018/2 - Felkészülés a végidőre

Végidő… Apokalipszis… Nagy nyomorúság… Üldözés…
Talán neked is ezek ugrottak be először az új Gondolatébresztő címét olvasva. Ha igen, akkor örülök, hogy legalább a bevezetőig eljutottál, és nem tetted máris félre a tanulmányt. Sokunk számára elképzelhetetlen a végre gondolni. Annyira távolinak és megfoghatatlannak tűnik. Arról nem is beszélve, hogy születésünk óta azt halljuk, hogy az utolsó időkben élünk (sőt, kapaszkodj meg, a nagyszüleink gyerekkorában is ezt mondták).
Azért ebbe bele lehet fásulni, nem?
A Bibliában van egy történet, ami tíz koszorúslányról szól, akiket meghívtak egy esküvőre, sőt, feladatot is kaptak: nekik kellett fogadni a vőlegényt mécsesekkel világítva. De a vőlegényre olyan sokáig kellett várni, hogy nem csak elaludtak, de a mécsesük is kialudt.
Mi is valahogy így vagyunk. A lámpásaink épp csak pislákolnak, és már ragad le a szemünk az álmosságtól. Már nem is nagyon hisszük, hogy felbukkan a vőlegény, hogy visszajön Jézus. Vagy ha vissza is jön, akkor sem m…

2018/1 - Sáfárság: A szív indítékai

Sáfárság. Valami pénzzel kapcsolatos dolog, ugye? Tizedet kell fizetni, meg adományt adni… Vagy ez ugyanaz? A gyülekezet kiadásaira… A lelkészek fizetésére… A misszóra… A rászorulóknak… Vagy valami ilyesmi. De várjunk csak! Használunk olyan kifejezéseket is, hogy „sáfárkodjunk az időnkkel” vagy „sáfárkodjunk a lehetőségeinkkel”. Az pedig valami olyasmit jelent, hogy jól osszuk be az időnket, meg használjuk ki ügyesen a lehetőségeinket. Közeledünk a megoldáshoz.
Ebben a negyedévben erről a témáról fogunk tanulni, ám mielőtt belekezdenénk, tisztázzunk néhány alapfogalmat: Sáfár: gondozó, intéző, rendező, udvarmester. A sáfár az, akit megbíztak más birtokának vagy háztartásának gondviselésével.  Az evangéliumok alapján Jézus a követőit sáfársággal bízta meg: felelősek mindazért, amit rá bíztak: az életért, az időért, a képességekért, az anyagi javakért, az embertársakért való szolgálat alkalmaiért, a Földért és a természeti környezetért. Vagyis egy felelősségvállalást jelent valamiért, i…