„Mert az Úr figyel az igaz emberekre, és meghallgatja imádságukat, de szembeszáll azokkal, akik gonoszságot művelnek.” (1Péter 3:12 – EFO)
A mai tanulmányhoz olvasd el 1Péter 3:8-12 és 4:1-11 verseit!
Te hogyan szoktál várni? Van valamiféle megszokott rendje annak, ahogyan vársz egy vendéget, vagy a kedvenc műsorodat a TV-ben?
A múlt héten megfigyeltem magamon, hogy van egy sajátságos stílusom, ahogyan várakozom. Barátok jelentkeztek be hozzánk, hogy egy éjszakát szeretnének nálunk aludni — a Somoskői vár, a Karancs hegy mind vonzó célpontjai lehetnek a túrázó kedvűeknek, ezért mindig be van készítve egy garnitúra ágynemű és törölköző az erre tévedő vándoroknak. Így volt ez aznap is, ám akadt egy kis bökkenő: senki nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor érkeznek meg hozzánk. Így hát időben felkelve az egész napot arra szántuk Annával, hogy a házat felkészítsük a vendégek érkezésére: takarítottunk, pakoltunk, rendezkedtünk, és vártuk, hogy a barátok végre megérkezzenek.
Mindenkinek van egy sajátságos stílusa, ahogyan várakozni szokott: van, aki, úgy, mint mi, felkészüléssel tekint előre a vendégek érkezésére. Van azonban olyan is, aki karba teszi a kezét, és inkább rápihen a dologra.
A keresztény ember élete a várakozásról szól. Hiszen aki hisz Krisztusban és az Ő áldozatában, már várja, hogy találkozhasson a megváltóval, és végre vele együtt élhessen — örökké. Ám ahogy a mai tanulmány alapigéiben is olvashattuk, nem passzív várakozásra hív bennünket, és Péter sem erre bátorítja az olvasóit.
Mit mond Péter a fent említett szakaszokban, mi a módja a Krisztusra való várakozásnak? Milyen jellemtulajdonságokat kell kialakítanunk magunkban, hogy a várakozunk értelmes lehessen?
Az egész Szentírás a jó és a rossz, Isten és Sátán, az igazság és a bűn közötti háborúról szól. Ebben a háborúban mi is részt veszünk, akár akarjuk, akár nem. És ahogyan ez egy valós háborúban lenni szokott, itt is a végkimenetel az egyes katonák teljesítményétől függ. A teljesítmény pedig az odaadáson és az elkötelezettségen múlik. Minden bevonuló katonának végig kell csinálni a kiképzést, el kell menni a borbélyhoz, hogy mind fizikálisan, mind kinézetükben, és gondolkodásukban átalakuljanak katonává. A keresztségünkkel — vagy a döntésünkkel, hogy Krisztushoz akarunk tartozni — mi is „bevonultunk katonának”, és oldalt választottunk Isten mellett. Ez a döntésünk egy új kezdetet idézett elő az életünkre nézve. Nem folytathatjuk úgy, ahogy eddig volt, újra kell kezdenünk: nem hurcolhatjuk magunkkal a zsákot a csatatérre, azt a zsákot, ami tele van a korábbi hibáinkkal, bűneinkkel. Innentől fizikálisan, kinézetünkben és gondolkodásunkban Isten katonáivá kell alakulnunk. (De mielőtt túl messzire mennénk ezzel a hasonlattal, tegyük hozzá rögtön: Isten nem az agymosás istene!)
Milyen változásról beszélünk? Az első ilyen, amit Péter kiemel, az az Istentől tanult szeretet továbbadása. Ez a szeretet az első olyan fegyver a harcban, aminek a használatát ki kell tanulnunk, és jól kell forgatunk Sátán és az ő serege ellen. Ez a „fegyver”, a szeretet más változásokat is elő fog idézni bennünk.
Milyen változást mozdít elő a krisztusi szeretet visszatükrözése az életünkben? Hogyan befolyásolja ez a kapcsolatainkat? Tudsz gyakorlati példát, tapasztalatot erre?
Nem könnyű változtatni az életünkön. Nem életmódra, életformára gondolok. Nem a szokásainkat, hanem az indítékainkat, a motivációnkat, a jellemünket kell megváltoztatni. Mivel azonban ez a változás Isten akarata szerint való dolog, ezért az erőt is megkapjuk hozzá, amire szükségünk van. Ez a változás pedig nem csupán belső dolog. Ha kifelé nem mutatkozik meg, ami bennünk megváltozott, az egész nem ér egy fabatkát sem. Péter arra is buzdítja a keresztényeket, hogy legyenek vendégszeretők. Még ha közel is van a második eljövetel, a hívőknek nem szabad emiatt elzárkózni az emberi kapcsolatoktól. Barátokkal, ismerősökkel, „felebarátokkal” körbevéve magunkat, szórhatjuk Isten szeretetét mindenki irányába.
Mi a módja annak, hogy a várakozás időszaka alatt egyre inkább olyanná váljunk, mint amit Péter a levelében elénk állít?
A keresztény ember eldöntötte, hogy „többé nem emberek kívánságai, hanem Isten akarata szerint” éli majd le „a testben hátralevő időt” (1Pt 4:2, ÚRK). Ezt csak úgy lehet elérni, ha naponta átadjuk magunkat az Úrnak és „szenvedélyeivel és kívánságaival” együtt megfeszítjük a testet (Gal 5:24, ÚRK). Ez a változás nem elvárás — hiszen élhetem én az életemet úgy is, ahogy ezelőtt tettem. Ez egy lehetőség. Lehetőségem van arra, hogy a várakozás alatt hasznosan töltsem el az időmet, javítsak az emberi kapcsolataimon, és olyanná váljak, mint a Példaképem. Nem kell tovább az elmúlt életem bűneinek súlya alatt roskadoznom, nem kell a rossz emberi kapcsolataimat foltozgatnom, Péter felszólít a változásra, mint ahogy az őrmester felszólítja a kiképzésen részt vevő katonákat az edzésre.
Péter a változásra való felszólítás, és a jó jellemtulajdonságok felsorolása mellett megemlít olyan bűnöket is, amiket kerülnie kell Isten emberének, hogy krisztusi életet élhessen már itt a földön.
Melyek ezek a bűnök? Hogyan alkalmaznád ezeket az intéseket a mai, modern korra vonatkozóan?
Szerinted mi a legjobb módja annak, hogy az ember bizonyságot tegyen Istenről?
Egy bölcs ember egy alkalommal azt mondta: Mindenkor hirdetni kell az evangéliumot, ha kell, szavakban is. A keresztény ember legfontosabb eszköze az örömhír hirdetésére maga az élet, a jelleme, a tettei, melyeket az emberek látnak. Lehet, hogy soha nem fogadnák el azt az üzenetet, amit a Bibliából tolmácsolnál, de az a tapasztalat, amit veled megélnek a körülötted élők, elég ahhoz, hogy megismerjék Isten szeretetét.
„A hosszan tűrő szeretet nem nagyítja fel a tapintatlanságot megbocsáthatatlan támadássá és nem is kovácsol előnyt mások helytelen tetteiből. A Szentírás egyértelműen tanítja, hogy a tévelygőkkel türelemmel és megfontoltan kell bánni. Ha a helyes utat követjük, a keménynek tűnő szívet is meg lehet nyerni Krisztusnak. Jézus szeretete sok vétket elfedez. Az Ő kegyelme sosem vesz minket arra rá, hogy felfedjük mások hibáit, amíg az nem feltétlen szükséges” (Ellen G. White: Counsels to Parents, Teachers, and Students. 267. o.).
A keresztény ember élete várakozás. A várakozásnak azonban hamarosan vége. Te hogyan vársz? Az emberek látják rajtad, hogy aktívan töltöd az időt, vagy ugyanaz vagy, aki voltál azelőtt?
Barátotok, Kiki
Koszonom Kiki! Sokat segitett! :)
VálaszTörlés