Ugrás a fő tartalomra

2014/3/4 - Megváltás

FELFÜGGESZTETT

Hallottál már a „felfüggesztett kávé” mozgalomról? Egy olyan másfél éve terjedt facebookon az erről szóló történet:
„Egy barátommal betértünk egy kis kávéházba. Miközben leadtuk a rendelést két vendég lépett be és ment egyenesen a pénztárhoz.
- Öt kávét kérünk. Kettőt magunknak és hármat felfüggesztve.
Kifizették a rendelést, fogták a két kávét és elhagyták a kávézót.
- Mi az a felfüggesztett? – kérdeztem a barátomtól.
- Várj egy kicsit és meglátod. – válaszolta.
Ismét bejött néhány ember. Két lány kért egy-egy kávét, fizetett majd távozott.
Ekkor három ügyvéd lépett be.
- Kértek hét kávét. Hármat saját részre és négyet felfüggesztve.
Amíg azon töprengtem, mégis mire szolgálnak ezek a felfüggesztett kávék, élveztem a kellemes napos időjárást, és gyönyörködtem a kilátásban, ami a hangulatos térre nyílt. Hirtelen, egy kopott ruhákba öltözött, koldusnak látszó férfi lépett az üzletbe, és kedvesen a pincérhez fordult.
- Van egy felfüggesztett kávé a számomra?
Ekkor megértettem.
A vendégek előre kifizetnek egy vagy több kávét a saját fogyasztásukon kívül, amelyet megkaphatnak azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját zsebükből vásároljanak maguknak egy meleg italt.”

Több olyan tanulsága is van szerintem ennek, aminek segítségével jobban megértjük, hogy hogyan is működik a megváltás.

Valakinek fizetnie kell
„A bűn szolgálatáért járó bér a halál, Isten kegyelmének ingyen ajándéka ellenben az örök élet – Urunkban, Krisztus Jézusban.” (Róma 6:23 - EFO)
A mozgalom nem úgy indult, hogy a kávézók ingyen kávékat kezdtek el osztogatni, hanem voltak olyan emberek, akik észrevették a szükséget, és tenni akartak. Ők megfizették annak az árát, hogy aki a maga erejéből nem tudna hozzájutni, az is ihasson egy meleg italt. Ez a „felfüggesztett” szó nekem azért tetszik különösen, mert a megváltás is egy „felfüggesztésnek” köszönhető. Ott Jézus függött fenn a kereszten azért, hogy kifizesse helyettünk a mi bűneink árát: 
Nem érdem kérdése
„Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen.” (Ef. 2:8-9 - EFO))
A pincér nem köti feltételhez, hogy kinek adja ki azt a kávét. Ugyanígy Jézus sem mondja azt, hogy majd ha rendesen felöltözöl, minden héten ott ülsz a gyülekezetben (és nem azért nem beszélgetsz istentisztelet alatt, mert elaludtál!), legalább egy hónapja rendszeresen imádkozol és olvasod a bibliát, stb. Az egyetlen feltétel, hogy hidd el, hogy megkapod. És tudod miért fontos elhinni? Mert a következő pontban leírtakat csak akkor tudod meglépni, ha ELHISZED, hogy van értelme.

Meg kell alázkodnod érte
„Isten ellenáll a büszkéknek, de kegyelmesen bánik az alázatosokkal.” (1Pét. 5:5b - EFO)
A felfüggesztett kávét nem szállították ki nap végén az arra rászorulóknak. Nekik kellett elmenniük érte. Jézus kifizette a belépőnket az örök életbe, de oda kell mennünk hozzá, kapcsolatba kell kerülnünk vele, hogy ezt megkaphassuk.És ez talán az egész történés legnehezebb része. Ugyanis mi szeretjük azt gondolni, hogy nekünk az a kávé (vagy esetleg maga a megváltás?) jár. Jézushoz még csak-csak oda is mennénk, de ugyanúgy, ahogy a kávézóban a vendégek meghallhatják, hogy te „kegyelem kávét” kapsz, azt sem tarthatod titokban, hogy szükséged van a megváltásra.
„Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiában, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon. Isten nem azért küldte a Fiát az emberek közé, hogy elítélje őket, hanem azért, hogy a Fiú közreműködésével megmenekülhessenek.” (Jn. 3:16-17 - EFO)
Tudod... Ez a téma nem azért nehéz, mert valami lehetetlen küldetést kell végrehajts ahhoz, hogy Isten észrevegyen és megkönyörüljön rajtad... Nem. Saját magadat kell legyőznöd ahhoz, hogy oda tudj állni elé. El kell hinned, hogy valaki már fizetett, hogy nem lehetsz annyira szennyes, hogy ne kaphasd meg, és végül le kell nyeld a büszkeségedet. Ez nagyon nem könnyű. De szeretném, ha tudnád, hogy nagyon sokan vannak, akik szurkolnak érted. Tudjuk, hogy angyalok segítenek minket, vigyáznak ránk, ott van a Szentlélek, aki vigasztal és tanácsol, aztán a láthatatlan lényeken kívül ott vannak azok az emberek, akik szeretnek téged, és tudják, hogy Isten kegyelme az egyetlen menekülőút számodra: talán a szüleid, a nagyszüleid és/vagy a barátaid ezek.

És én is imádkozom érted. Nem tudom, hogy éppen hogy állsz ezzel a kérdéssel. Ha te már eljutottál Jézus keresztjéhez, és megtaláltad az ő kegyelmét, csatlakozz hozzám, és imádkozzunk együtt azokért, akik most döntenek. Ha még küzdesz magaddal, ne felejtsd el: nem vagy egyedül! Imádkozunk érted!

Bogi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2014/4/1 - Jakab, az Úr testvére

  „ Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének. ”  (Jak. 1:1 EFO) Mostantól három hónapon keresztül Jakab levelével fogunk foglalkozni, úgyhogy kezdjük talán azzal, hogy ki is lehet ez a Jakab? Nyilván a születési anyakönyvi kivonatát nem tudjuk megnézni, sajnos a naplója vagy önéletrajza szintén nem maradt fenn, vagyis csak a Biblia szövegére, és az ókeresztény hagyományokra tudunk támaszkodni.

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2015/1/6 - Nem minden az, aminek látszik

Veszélyes útelágazások – te mennyire vagy megtéveszthető? „Nem minden az, aminek látszik.” Gyakran eszembe jut ez a közmondás, amikor kedvelt elfoglaltságomra, a filmnézésre gondolok. A média világában ugyanis hatványozottan igaz ez az örökigazság: nem minden az, aminek látszik. Körül vagyunk véve az internet világában átverésekkel, hoax-okkal (tudod, ezek azok a körlevelek, amik valamilyen ál-veszélyre figyelmeztetnek), de a való világba kilépve is egyre gyanúsabbak az utcán minket leszólító alakok, a szuper üzlettel kecsegtető hirdetések. És sajnos el kell ismerni: mi is átverhetőek vagyunk, hisz nekünk is van gyenge pontunk. Itt van például ez a rövid videó. Kétlem, hogy észrevennéd az összes változtatást, amit a felvétel közben művelnek a háttérben!