A HÓFEHÉR SZOBÁBAN
Még felsőbe jártam, amikor az egyik legjobb sulis barátom megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e elmenni az ő gyülijükbe megtérni. Visszakérdeztem, hogy mit csinálni? Megtérni? Elmondta, hogy időnként összegyűlik egy csoport fiatal és a gyülekezet vezetője imádkozik értük. És ezt nevezik megtérésnek. Még a tapasztalatlan és tudatlan tizenhárom éves énem is fenn akadt azon, hogy így lehet megtérni… Valaki kézrátétellel megáld, vagy épp csak imádkozik – ezt jelenti a megtérés?
„…térj én hozzám, mert megváltottalak.” (Ézs. 44:22, Károli)
Isten a Bibliában számtalanszor felszólítja az eltévelyedett Izráelt, hogy térjen hozzá. Istenhez térni.
Számodra mit jelent ez?
Hogyan akarunk megtérni? Odaadni magunkat úgy Istennek, hogy mindenről lemondunk, vagy inkább kompromisszumokat kötünk Vele? Vagy egyszerűen csak hívőnek tituláljuk magunkat, miután valaki megáldott minket?
Van egy rossz és egy jó hírem. A rossz az, hogy „nem tudjuk a szívünket meggyógyítani.” Bűnösen, koszosan, mocskosan kell mennünk Istenhez. A jó hír viszont az, hogy Ő megszabadít a sok tehertől. A megtérés egy folyamat. Rátalálni az Igazságra, felismerni a bennünk levő mocskot és megbánni, Istenhez menni, aki – ha mi készek vagyunk rá – leveszi a sok álnokságot, valamint törekedni arra, hogy többet ne vétkezzünk (ami persze embernek még nem sikerült Jézuson kívül) és hogy Istent még jobban megismerjük.
Ma, mikor írom ezt a gondolatébresztőt, éppen visszaemlékezek arra a pontosan egy éve megtörtént eseményre, mikor Isten megszólított és én Őhozzá tértem. Egy barátommal és feleségével kiruccantunk egy napra Ausztriába és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mi szeretnék lenni. Korábban is adventista voltam, mégis más úton jártam és más céljaim voltak, amik nem éppen Istennek voltak tetszők. Ez a barátom megkérdezte, hogy mit is gondolok, hogyan írja le Jézus a mennyeknek országát? Mondtam, hogy az emberi szavakkal leírhatatlan. Helyeselt és mondta, hogy Jézus a mustármaghoz és az abból kinövő mustárfához hasonlította azt, ahogyan mi elképzeljük a Mennyet és amilyen igazából lesz a Menny. És folytatta: erről mondunk le, ha kockázatos utat választunk, és inkább követjük a világ által kínált kényelmes, kikövezett utat. Én pedig elgondolkodtam, mélyen és hosszan, hogy mit is követtem, miben éltem, mi volt, az ami igazán az életem értelmét adta és rá kellett jönnöm, hogy Isten mélyen a szemétdombom alján volt…
Így hazafelé, a kocsiban mindenről lemondtam, ami eddig éltetett. Isten adott annyi erőt és akaratot, hogy ami eddig életem központjában volt több éve, eldobjam és kijelentsem: „Uram, itt vagyok. A tiéd akarok lenni.”
Mit jelent a megtérés? Lélekben újjászületni. „Teremts bennem tiszta szívet” – ahogy szól a dal. Azt mondja a Biblia, hogy „ami benne régi volt, elmúlt, ő pedig minden tekintetben újjá lett.” (2Kor 5:17 EFO)
A legfontosabb, hogy ne harcoljunk a múltunk ellen. Annak legyőzése nem a mi dolgunk, nekünk egy feladatunk van – a jövőt Isten erős sziklájára építsük. Ez azt jelenti, hogy a rég elfeledett dolgokhoz ne ragaszkodjunk, inkább engedjük, hadd menjen! Tegyük le Isten kezébe életünket és bízzunk abban, hogy Ő majd gondoskodik arról, hogy kellőképpen tudjunk az Úton járni – ha engedjük, hogy vezessen.
Sokan mondták fiatalok közül, mikor közelebb érezték magukat Istenhez és igazán abban hittek, hogy ez az ő megtérésük, hogy hogyan tudják ezt a fellángolást, ezt a nagy hitet fenntartani. Mondtam nekik, hogy ha aggodalmaskodnak az már rég rossz, éppen ez az állapot az, amikor nem Isten erejére akarunk hagyatkozni, hanem a magunkéra. Ha így teszünk, elbukunk. Sok keresztény (és inkább fiatalok) magában bízik, a bűn ellen kezd harcolni és a végén rájön, hogy képtelen erre és átadja magát Istennek… vagy rosszabb esetben a bűn ellen harcolva elbukik és a csalódások sorozata miatt elgyengül és elhagyja mindazt, amit vallott, amit hitt.
Képzelj el egy szobát, ami a te életedet jelenti. Ebben a szobában éppen nagy rumli van. Óriási szemét, bűz és rendetlenség. A falak tele vannak poszterekkel – sztárok, filmek, zenék, ilyen-olyan idézetek. A sarkokban nagy szekrény áll, tele minden kacattal, íróasztal, rajta ezernyi újság. Egy ócska kanapé, ahova este lehajtod a fejed… ócska pokróccal betakarod magad. A földön ezernyi szemét, régi emlék, fotók, elhasznált üvegek, egy tévé… és sorolhatnám.
Az egész szobát pedig belengi a régi és új dolgok iránt érzett hamis szeretet, amit érzel. Mert azt hiszed, éppen ez az élet az, amire mindig is vágytál. Igaz, mindig kupi van, de te csak beülsz a gép vagy a tévé elé és bambulsz és körülötted valahogy a sok szemét, rendetlenség és büdös eltűnik. Aztán…
…valami nem stimmel, felfigyelsz. Nincs rend az életedben és nincs semmi, amibe tudnál kapaszkodni. Ahogy újra és újra belépsz a szobába – ahogy minden nap, suli vagy munka után – és végignézel a nagy kupin, egyszer csak bevillan. Ez így nagyon nem jó.
Hirtelen felkapod az első tárgyat, ami a kezedbe kerül és kidobod az ablakon. Odalépsz a falon lógó poszterekhez, letéped, felégeted, szétzúzod őket. Odalépsz a bútorokhoz és elkeseredetten hajítod ki az ablakon, benne minden kacattal. Minden, minden, minden, minden… menjen kifele! Kimeszelsz, beparkettázol, az ajtót és az ablakot bedeszkázod, és akkor veszel észre valakit ott a szoba közepén. Megdermedsz. A hófehér tiszta szobában ott ül valaki. Eddig nem láttad, eddig észre sem vetted, csak érezted, hogy igen, pont Ő az, akit kerestél.
Törökülésben ül. Te is leülsz elé és szemébe nézel. Nem szólsz semmit, eszed ágában sincs megtörni a csendet. Csak szemléled Őt. Nézed a kezeit… teérted lettek átszúrva. Nézed a vállait… teérted hordta a keresztet. Belefúrod a tekintetét a szemébe… teérted vannak. Téged látnak és óvnak.
„Te itt voltál eddig is, Istenem?”, kérdezed és körülnézel. „Akkora kupi volt, hogy nem láttalak.”, vallod be szégyenkezve. Aztán rászegezed újra a tekintetét. Olyan békés, olyan szerető. Nem szól semmit, de te tudod, pontosan tudod, hogy éppen azért ült itt évek óta az egykor oly kedves dolgok közepette, hogy egyszer így fúrd bele a tekintetedet az övébe, ahogy Ő teszi ezt, mióta megszülettél.
Boldog. Örül neked, látod rajta. Éppen most dobtál el mindent, csakis Őérte.
Valami ilyesmi a megtérés. Eldobni mindent, Istenért. Természetesen nem kell apácáknak vagy szerzeteseknek lennünk ahhoz, hogy ezt végig vigyük – ha Istennel járunk, az Őérte égő szereteted képessé tesz arra, hogy szinte minden erőfeszítés nélkül az Ő útját járjad.
Persze sose szabad azt gondolnunk, hogy a megtérés után a problémáknak vége szakad. A Nagy Küzdelem színtere ugyanúgy ott lesz a szívedben és sátán próbára fog tenni, mint ahogy eddig… Csakhogy eddig győzött, de most rájöttél – a végső győzelem Istené.
Mit kell tehát tennünk, mi az üdvösség útja?
Fáradt vándorok vagyunk. Az élet nagy emelkedőket hoz, de sose feledjük Jézus szavait:
„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Máté 11:28 Károli)
Csak gyere, ahogy vagy. És karolj bele abba, aki nyújtja neked a kezét!
Kristóf
Megjegyzések
Megjegyzés küldése