„Mert azok az Isten fiai, akiket Isten lelke irányít. Hiszen a Szentlélek, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz, és az ő segítségével így kiálthatunk Istenhez: édesapám!” (Róma 8:14-16) Amikor kicsi voltál, ha nem tudtál valamit, vagy megijedtél, valószínűleg azonnal a szüleidhez szaladtál segítségért. Mindent elmondtál nekik, minden gondolatodat és érzésedet, akár apróság volt, akár fontos dolog – és adtál a véleményükre. Manapság valószínűleg ez eléggé megváltozott. Pedig a család – akár beismered, akár nem – minden ember életében nagyon fontos szerepet játszik. Isten családba helyezett minden embert, hogy segítsük és tanítsuk egymást (nem csak az idősebbek a fiatalokat, hanem fordítva is!), és örömünket leljük egymásban. Sőt! Isten azt mondja, hogy mindannyian egy nagy család, az ő családjának tagjai vagyunk. Akármilyen is a viszonyod a vérszerinti szüleiddel, van egy Isten, aki gyermek-ének te...
A Gondolatébresztő segít, hogy hasznos, új és érdekes információkat szerezz a Bibliáról/Bibliából, valamint rendszeresen és rendszerezetten olvasd is azt. Igyekszünk gyakorlatias, elgondolkodtató kérdéseket feltenni és véleményeket megosztani veled. Járj utána az itt olvasottaknak! Keresd ki az idézett bibliaszövegeket, fejezeteket! Ha csak olvasod, akkor is sokat tanulhatsz, de a mi célunk az, hogy kisebb csoportokban beszélgessetek is a heti témáról. Ébresszünk együtt új gondolatokat!