Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

Szereted a jó történeteket? Szeretsz olvasni, filmet vagy sorozatot nézni? Esetleg belegondoltál már, hogy milyen lenne a kedvenc történeted világának (fő)szereplőjének lenni? De biztos nem ezek a kérdések futottak végig a fejeden, amikor a Gondolatébresző új témájának címét megláttad… Apropó… miért nem? Ha azt gondolod, hogy ez a könyv a csodás múltról szól, amikor sokkal könnyebb volt kereszténynek lenni, és különben is, sokkal könnyebb volt hinni is akkoriban, akkor még biztos nem olvastál eleget az első keresztényekről. Tudtad, hogy az első keresztények nagyrésze ugyanúgy csak történetek alapján hitt Jézusban, mint te is? Tudtad, hogy komoly nézeteltérések voltak a helyes keresztény életmódról a gyülekezeteken belül? Tudtad, hogy akkor is ugyanúgy meglepődtek az emberek a keresztények gondolkodásán, mint ma? Tudtad, hogy az, hogy valaki feltámadt a halálból, az már akkor is valótlannak tűnt? Tudtad, hogy az Apostolok cselekedetei egy olyan történet, aminek te is a sz...

Pál a pogányok misszionáriusaként számos gyülekezetet alapított a Földközi-tenger vidékén. Amikor csak tehette, felkereste ezeket a közösségeket, de nem időzhetett egy helyen sem túl sok ideig. Ám amikor távol volt, akkor sem hagyta magukra az új keresztényeket, akiknek nyilván sok kérdésük volt, gyakran előtérbe kerültek a korábbi életük rossz berögzülései, illetve folyamatosan konfliktusba kerültek a zsidókból lett keresztényekkel, akiknek nagyon határozott elképzelésük volt arról, hogy mi is a feltétele az üdvösségnek. Mivel személyesen nem tudott mindenhol jelen lenni (még ma is problémás ekkora területet beutazni, az akkori közlekedési viszonyok mellett pedig gondolhatod, hogy mennyire volt gyors a dolog), a legegyszerűbb és leghétköznapibb formában, levelekben küldte el válaszait, tanácsait és instrukcióit a gyülekezetekbe. Idővel leveleinek másolatait más gyülekezeteknek is elküldték (Kol 4:16), és bár néhány levele elveszett, tizenhármat mi is olvashatunk a Bibliában. Ha ...

„Egy dolgot biztosan tudok: csakis azok lehetnek igazán boldogok, akik keresik és megtalálják a lehetőséget mások szolgálatára.” (Albert Schweitzer)  Egyszer egy lelkésszel beszélgettem az elhivatottságról. Próbáltuk megfogalmazni, hogy mi az az elhívás, amit érezhetünk a szolgálatunkban. Valahogy így hangzott: „Nincs annál nagyobb dolog, mint embereket Jézushoz vezetni.” Ha komolyan vesszük azt, amit hiszünk és Jakab apostol levele alapján nem csak szóban, hanem tettekben, cselekedetekben is valljuk, akkor hamar rájövünk, hogy az e heti gondolatok a mi életünkre is vonatkoznak. Akkor is, ha esetleg nincs az imaházunkban ránk osztva vezetési feladat vagy nem érezzük magunkat vezetőnek. A vezetés lelki ajándék. Meg kell, hogy teremjen bennünk. Ápolni, gondozni kell, de legfőképpen akarni kell. Hiszek abban, hogy Isten mindenkit elhív egy olyan feladatra, ami rá van szabva és Ő tudja a legjobban végezni a közösségében, jól érzi magát benne. Te már megtaláltad a tied? Mi az? A...

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Péter 2:9 – KAR) Nagyon érdekes módon ír Péter a pogányokból lett hívőknek. Azért is szokatlan az, ahogyan fogalmaz, mert egy zsidó ember a pogányokat nem hogy szentnek nem tartotta, hanem egyenesen kerülte, ha csak nem üzleti, vagy érdekbeli dolog vezette rá, hogy tárgyalást folytasson vele. Igazából annyira tisztátalannak tartották a más nemzetbeli (= pogány) embereket, hogy ha netán találkoztak, vagy akár kezet fogtak eggyel, különböző tisztulási folyamatokon kellett átmenniük, és amíg nem estek át ezen, addig tisztátalannak voltak nyilvánítva. Ehhez képest most Péter egészen másként fogalmaz: papnak,  szentnek és megtartásra valónak nevezi a pogányból kereszténnyé lett embereket. (Az egyszerű fordítás szerint kiválasztottnak és Isten tulajdonának hívja őket – szerk.) ...

A bírák kora igencsak izgalmas (értsd: kaotikus) kora volt a zsidó népnek, ami eléggé egysíkú, ha csak a felszínét nézzük: a nép elfordul Istentől, aki az elnyomó szomszédos népek kezébe adja őket, ekkor a nép segítségül hívja Őt, mire Isten egy szabadítót (bírát) küld, aki elhozza a békét. Mielőtt megnéznénk néhány konkrét példát, gondold végig, hogy hányszor tesszük ugyanezt: jól megvagyunk Isten nélkül, és amikor jön az ellenség, kétségbeesetten szaladunk vissza hozzá. De sosem tanulunk a hibánkból, így kezdődik az egész elölről... Az eheti tanulmányhoz elég sokat kell olvasni, segítségként mindenhol megtalálod a vonatkozó részekhez vezető linket. Arra biztatlak, hogy legalább az egyik történetet olvasd végig, hidd el, úgy sokkal mélyebbre tudsz ásni!

Néhány ráhangoló kérdés: Mi a kultusz? Istenben vetett hitünk rendezett, istentiszteleti keretek között folyó rendszeres megvallása. Nem Istennek, hanem az embernek van rá szüksége, hitének megvallásához. Mi a reform? Visszatérés az alapokhoz. Nem újítás, nem konzervatív hagyománytisztelet, hanem újragondolni az érvényes tartalom felől a formákat. Ki volt Jósiás? Júda utolsó nagy királya (Kr. e. 639­-608) között, aki a bálványok imádása helyett visszatért az ősi egyistenhithez és megreformálta az ország vallásos életét.

„Jaj annak, aki házát gazsággal építi, annak emeleteit pedig jogtalansággal, aki ingyen dolgoztatja szomszédait, és a munkásainak nem adja meg bérüket! Jaj annak, aki azt mondja: »Nagy palotát építek magamnak, tágas felső szobákkal« —, és ablakokat készít rajta, belülről cédrussal burkolja, majd vörösre festi! Az tesz téged igazán királlyá, hogy több cédrusból építesz, mint elődeid? Hiszen apád is evett-ivott, mint minden ember, de igazságosan élt és uralkodott, ezért jól is ment a sora. Igazságot szolgáltatott a szegénynek és elnyomottnak, ezért ment jól a sora. Így él, aki ismer és tisztel engem! — ezt mondja az Örökkévaló. — De szíved és szemed csak a saját hasznodat keresi! Ártatlanok halálát kívánod, s erőszakkal elnyomod népedet.” (Jeremiás 22:13-17 - EFO)

JEREMIÁS ELHÍVÁSA „Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek téged. Még meg sem születtél, én már különválasztottalak magamnak, hogy a nemzetek prófétája legyél. (...) Ne mondd, hogy túl fiatal vagy, csak menj, ahová küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok! Ne félj azoktól, akikhez menned kell, mert én vagyok veled, hogy megmentselek a kezükből! (...) Saját szavaimat adtam most a szádba! Ezáltal a mai napon felvigyázóvá teszlek, nemzetek és királyságok fölé állítalak, hogy gyökerestül kitépj, lerombolj, elpusztíts, szétszórj, s hogy építs fel, és ültess el.” (Jeremiás 1:5-10 - EFO) Jeremiás az elhívását fiatalon kapja Istentől, olyan 15-20 év közötti lehetett. Az életében még nincsenek olyan tapasztalatok, amelyre ráépíthetné a szolgálatát, hiszen még a mai szempontok alapján is túlságosan fiatal volt.  Milyen előnye lehet a szolgálat vonatkozásában egy fiatalnak? Milyen jellemtulajdonsággal rendelkezik egy fiatal, amely alkalmassá teheti őt a szolgála...

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

MIÉRT PONT ÉN?  Miért nem élhetem a magam nyugodt életét? Miért kell másokért is nekem felelnem? Ha más is megtehetné, miért pont nekem kell? Miért pont én? „Ne gondold, hogy csak azért, mert a palotában élsz, megmenekülhetsz a haláltól, amikor az összes zsidót megölik! Ha most hallgatsz, a zsidók számára majd máshonnan támad szabadulás és menekülés — te azonban el fogsz pusztulni, apád családjával együtt. De gondold csak meg, talán éppen azért lett belőled királyné, hogy ebben a veszedelmes időben helytállj!”  (Eszter 4:13-14, EFO) 

„Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje volt.” (Lukács 4:32 - ÚRK) Tanárnak készülök, ezért sokat foglalkozom azzal, hogy hogyan lehet úgy elmagyarázni valamit, hogy az ne csak egyszerűen érthető legyen, hanem meg is ragadjon azokban a diákokban, akik hallgatnak. Vannak olyan óráim, amik kimondottan ilyen módszertani dolgokkal foglalkoznak, különféle ötleteket, praktikákat lehet összegyűjteni, amik segíthetnek. De miután elolvastam az eheti tanulmány alapigéjét, elgondolkoztam azon, hogy vajon miért nem a valaha volt legprofibbtól tanulok?

Milyen érzések kavarognak benned, amikor egy-egy tehetősebb ismerősöd külföldi nyaraláson készült képeit lapozgatod a neten, miközben neked esetleg csak egy hétvége jutott a Balatonnál? Ha föl is merül benned, hogy  „ sajnálod ”  őt, ezt legfeljebb egy jó nagy adag iróniával teszed. De képzeld el, van a Bibliában egy személy (igazából legalább kettő), aki valóban szánakozik az ilyen embereken. Az egyik Jézus. (Ugye, emlékszel a példázatra a tevével és a tű fokával? Ideillő, szóval nyugodtan elevenítsd fel például Máté 19-ben! ) A másik Jakab.

A történelem mindig is arról szólt - ezt leginkább a diákok tudják-, hogy a vezetők minél nagyobb területeket foglaljanak el, és , hogy minél nagyobb embertömeget igázzanak le. Ki jogosítja fel ezeket a vezetőket az uralkodásra? Engedelmeskedni kell nekik? Ha nem, miért nem?  Egy sor olyan kérdés, ami mindig is foglalkoztatta az embereket,  és  ma is olyan fontosak, mint 500 vagy 1500 évvel ezelőtt. „Szükséges, hogy mindenki engedelmeskedjen azoknak, akik a kormányzás munkáját végzik! Mert mindazok, akik valamilyen hatalmat gyakorolnak, Istentől kapták a hatalmukat. Igen, Isten az, aki az éppen kormányzó hatóságokat hatalommal ruházta fel. Így tehát ha valaki nem engedelmeskedik a hatóságoknak, akkor Isten rendelkezésével fordul szembe, és ítéletet von magára. A hatalmon lévők nem azért vannak, hogy azok féljenek tőlük, akik rendesen élnek és jó dolgokat tesznek. Féljenek azok, akik valami rosszat művelnek! Ha nem akarsz félni a hatóságoktól, akkor élj tisztességesen,...

Mikeásnak nehéz dolga volt. Bármerre nézett, szinte mindenhol gonoszságot látott maga körül. De Isten tudta, hogy a legsötétebb sötétségből élőknek van igazán szükségük a meleget adó fényre.  Az Úr igaz prófétái, köztük Mikeás is, szenvedett attól, hogy a nép elpártolt Istentől. Látta a hitehagyás borzalmait és annak következményeit a nép életében. Lelki gyötrelmeket élt át, és szenvedett. Biztos, hogy félt is megfeddni, figyelmeztetni a népet, hogy hagyjanak fel a bűnös útjukkal. Pl.: Illés is azt írja, hogy a prófétákat fegyverrel ölik, meg akik megróják a népet. ( 1Kir. 19:14 ) Gondoljunk csak saját környezetünkre! Milyen hatással van ránk az, ha az ismeretségi körünkben nem követik az Úr útját? Beállunk a sorba? Vagy fel merjük emelni a szavunkat?

Jónás története talán a Biblia egyik legismertebb része. Már csak azért is, mert az egyik legnagyobb magyar írónk is feldolgozta. Babits Mihály művét is megéri végigolvasni ( itt ), de mi most nézzük meg az eredeti, bibliai leírást! Olvasd el az egész könyvet , nem hosszú :) Ha jobban belegondolunk, ez egy elég fura történet, nem? Nézzük csak meg a szereplőket! Adott egy engedetlen, és végül „csődöt mondó” próféta, aztán egy csomó bűnbánatra kész pogány, és végül egy körülményes, a döntését megbánó Isten… Nem mindennapi felállás, ugye? Nézzük meg egyesével őket!