Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

Pál a pogányok misszionáriusaként számos gyülekezetet alapított a Földközi-tenger vidékén. Amikor csak tehette, felkereste ezeket a közösségeket, de nem időzhetett egy helyen sem túl sok ideig. Ám amikor távol volt, akkor sem hagyta magukra az új keresztényeket, akiknek nyilván sok kérdésük volt, gyakran előtérbe kerültek a korábbi életük rossz berögzülései, illetve folyamatosan konfliktusba kerültek a zsidókból lett keresztényekkel, akiknek nagyon határozott elképzelésük volt arról, hogy mi is a feltétele az üdvösségnek. Mivel személyesen nem tudott mindenhol jelen lenni (még ma is problémás ekkora területet beutazni, az akkori közlekedési viszonyok mellett pedig gondolhatod, hogy mennyire volt gyors a dolog), a legegyszerűbb és leghétköznapibb formában, levelekben küldte el válaszait, tanácsait és instrukcióit a gyülekezetekbe. Idővel leveleinek másolatait más gyülekezeteknek is elküldték (Kol 4:16), és bár néhány levele elveszett, tizenhármat mi is olvashatunk a Bibliában. Ha ...

Nincs igazad! Rendben, most azt mondod, hogy fogalmam sincs mire gondolsz, mit tudsz vagy hogyan látod a világot és egyáltalán, mire mondom, hogy nincs igazad. Ebben igazad van. De továbbra is fenntartom az állításom, hogy nincs igazad. Pont úgy, ahogy nekem se. Ez viszont ellentmondás, hiszen, ha nekem nincs igazam akkor, amikor azt állítom, hogy neked nincs igazad, akkor neked van igazad, nem? Bocsáss meg, ha kissé komplikált filozófiai fejtegetésbe mentem bele, de ez az önellentmondás nagyon jellemző ránk, emberekre. Először is azt gondoljuk, hogy ha nekem igazam van valamiben, akkor aki másként gondol erről valamit, neki automatikusan nincs igaza. Pedig az élet általában bonyolultabb, mint hogy eldöntendő kérdések sorával ki lehessen bogozni. Egyik kedvenc római császárom, Marcus Aurelius mondta, hogy: „minden amit látok, az nem az igazság, hanem csupán egy nézőpont”. És ezt a kijelentést azért emésszük meg nehezen, mert szeretünk önmagunk előtt tetszelegni azzal, hogy tudjuk...

„Egy dolgot biztosan tudok: csakis azok lehetnek igazán boldogok, akik keresik és megtalálják a lehetőséget mások szolgálatára.” (Albert Schweitzer)  Egyszer egy lelkésszel beszélgettem az elhivatottságról. Próbáltuk megfogalmazni, hogy mi az az elhívás, amit érezhetünk a szolgálatunkban. Valahogy így hangzott: „Nincs annál nagyobb dolog, mint embereket Jézushoz vezetni.” Ha komolyan vesszük azt, amit hiszünk és Jakab apostol levele alapján nem csak szóban, hanem tettekben, cselekedetekben is valljuk, akkor hamar rájövünk, hogy az e heti gondolatok a mi életünkre is vonatkoznak. Akkor is, ha esetleg nincs az imaházunkban ránk osztva vezetési feladat vagy nem érezzük magunkat vezetőnek. A vezetés lelki ajándék. Meg kell, hogy teremjen bennünk. Ápolni, gondozni kell, de legfőképpen akarni kell. Hiszek abban, hogy Isten mindenkit elhív egy olyan feladatra, ami rá van szabva és Ő tudja a legjobban végezni a közösségében, jól érzi magát benne. Te már megtaláltad a tied? Mi az? A...

Gondolkodtatok Ti már azon, hogy mit miért teszünk? Én bevallom sokszor. Néhány év gazdasági képzés alatt belém nevelték, hogy az ember hogyan is működik a világ szerint. Egyszer, régebben említettem már a Maslow-féle szükségletpiramist. A közgáz egy elmélete alapján az emberi szükségletek így épülnek egymásra, ezek a mozgatórugók. Ez határozza meg, hogy mire van kereslet és kínálat. Egyszerűbben ezt úgy fogalmazhatnám meg, hogy mindennek lesz egy ok-okozati összefüggése, amit teszünk. Mindenért, amit teszünk, valamilyen ’hasznosságot’, előre lépést várunk. Itt jön a képbe a Biblia tanítása. Ahogy a címben is olvashatjuk, volt Valaki, aki nem szorosan e piramis mentén lépdelt előre. Mesterünk úgy akarta az embert szolgálni, hogy nem a saját igényét, elvárásait nézte. Pedig nem kisebb dolgot hordozott, mint a mi Üdvösségünk lehetőségét. Ezen a héten gondolatébresztőként arról fontos gondolkodnunk, hogy a mi szívünkben milyen motiváció is van az emberek szolgálata iránt. Mi az, ami...

„Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába.” (Máté 19:3 - EFO) Gondolom, hogy ti is észrevettétek, hogy Isten egészen máshogy gondolkozik, mint ahogy mi. Bár ezzel nem mondtam semmi újat, de mégis mindig meg tud lepni minket a fordított logikája. Máté evangéliumának 18., 19. és 20. fejezetében lévő történetek látszólag nem igazán függnek össze egymással, pedig ugyanarról szólnak. Kicsit olyan ez, mint Az ötödik hullám című könyvben. A film se rossz, de az igazi mondanivaló a könyvben jön át, ami pedig a következő: ha egyszer megtámadnának bennünket az idegenek, pontosan azt fogják tenni, amire mi, emberek egyáltalán nem számítunk. Vagyis pontosan az ellenkezőjét annak, amire mi gondolnánk, hogy tesznek. Jézus válaszai ezekben a történetekben is pont ilyenek. Olyat mond vagy tesz, amire mi egyáltalán nem is gondolnánk, mert totálisan ellentétes az emberi logikával! D...

Vasárnap volt az esküvőm. Az ezt megelőző időszak nem volt egyszerű (egyetem - gyakorlat - félállás - esküvőszervezés), de az utolsó hétre lett igazán kemény a helyzet. Elfelejtettem egy vérvételre elmenni, meg kellett változtassuk az esküvő helyszínét (3-4 nappal az esemény előtt ez nem olyan buli), a pendriveomról eltűnt minden (egyetemi beadandók, óravázlatok, diasorok, tételek...), majd az esküvő reggelén sikerült leejtenem a tabletemet a fürdőszoba kövére... Az eredményt gondolom mindenki ki tudja találni...   Az életünk valahogy mindig ilyen... Mindig egyszerre üt be minden irányból a baj. Nem elég, hogy frusztráltak vagyunk, mert különböző helyzetekben teljesítenünk kell, még jön néhány igazán idegesítő apróság, vagy akár komolyabb stresszfaktor, csak hogy biztosra menjünk. Mikor megnéztem miről kell írnom a gondolatébresztőt, arra gondoltam, hogy ilyen nincs... Pont nekem, pont most, pont ez a téma nem lehet véletlen. Jézus ezt üzente nekem a múlthéten, és ezt üzen...

A bírák kora igencsak izgalmas (értsd: kaotikus) kora volt a zsidó népnek, ami eléggé egysíkú, ha csak a felszínét nézzük: a nép elfordul Istentől, aki az elnyomó szomszédos népek kezébe adja őket, ekkor a nép segítségül hívja Őt, mire Isten egy szabadítót (bírát) küld, aki elhozza a békét. Mielőtt megnéznénk néhány konkrét példát, gondold végig, hogy hányszor tesszük ugyanezt: jól megvagyunk Isten nélkül, és amikor jön az ellenség, kétségbeesetten szaladunk vissza hozzá. De sosem tanulunk a hibánkból, így kezdődik az egész elölről... Az eheti tanulmányhoz elég sokat kell olvasni, segítségként mindenhol megtalálod a vonatkozó részekhez vezető linket. Arra biztatlak, hogy legalább az egyik történetet olvasd végig, hidd el, úgy sokkal mélyebbre tudsz ásni!

„És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova mész, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam” (1Mózes 28:15) Egyetlen biztos dologról lehet beszélni a világunk történelme kapcsán, és ez nem más, mint Isten hűsége a teremtményei iránt. Az alapige is arról beszél, hogy Isten mindig betartotta a fogadalmait (ami az emberről már nem mondható el ekkora bizonyossággal). Ennek viszont az egyik alapvető feltétele az, hogy mi hűségesek maradjunk Hozzá. Világunk történelme folyamán Isten sokszor megtehette volna, hogy gondviselését visszavonja az emberiséggel szemben, de nem tette meg. 

„Ők pedig mondták Jeremiásnak: Az Úr legyen ellenünk tökéletes és igaz tanúbizonyság, ha nem mind ama beszéd szerint cselekszünk, amellyel elküld téged hozzánk az Úr, a te Istened” (Jer. 42:5) Ezen a héten Jeremiás könyvének, vagy történetének a végéhez közeledünk, ami eléggé beszédes történet Júda történelmén belül, sőt meg is határozza azt. Beszédes, mert igazán magunkra ismerhetünk benne. A júdeaiak megtudták Jeremiástól, hogy nekik nem túl jó következménnyel járó dologgal kell szembenézniük, ha nem hallgatnak Isten szavára, egészen pontosan az akkori legnagyobb hatalom kezébe adja őket, mert ennek a hatalomnak a fejét (Nabukodonozor) találta alkalmasnak arra, hogy népét megnevelje, vagy kigyógyítsa a bálványimádásból, illetve minden olyan dologból, ami fal volt Isten és népe között.

„Így szólt hozzám az Úr igéje: Menj és hirdesd Jeruzsálemnek: Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Az Úr szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. Akik ettek belőle, mind meglakoltak, rossz végük lett - így szól az Úr.” (Jeremiás 2: 1-3)   Úgy gondolom nem járok messze az igazságtól ha azt mondom, a válság szó az egyik leggyakrabban használt kifejezés napjaink médiumaiban. Szinte átöleli egész életünket, rengeteget hallunk személyes, társadalmi, politikai, erkölcsi, vallási, egzisztenciális válságról, és a lista még korántsem teljes. Mivel nincs új a nap alatt azt mondhatjuk, hogy Jeremiás korának is az egyik legfontosabb üzenete ebben rejlett. Izrael népe külső és belső válsághelyzetekkel nézett szembe. Miben gyökerezett mindez? 

SZABAD FOGLYOK Épp a TV-t nézed, amikor a kedvenc sorozatod hirtelen félbeszakad. Azonnali friss híreket látsz a képernyőn. Az országodat megszállta az Amerikai Egyesült Államok. Kinézel az ablakon, és tankok százai dübörögnek az utcán. Mindenfelé katonák törnek be a házakba és viszik, aki és ami vihető. Elfog a félelem, de igazán még erre sincs időd, mert másodperceken belül már a te házadban is ott vannak, és visznek. Még a gyülekezeti bútorokat, berendezéseket is viszik. A repülőn Amerika felé van időd átgondolni, hogy vajon mi is fog rád várni, de ami jön, arra számítanál a legkevésbé: öltönyös, sötét napszemüveges, ijesztő fickó hozza a hírt, kiszólva egy sötétített limuzinból a reptér előtt, hogy maga az elnök kíván elhelyezni a Fehér Házban, mert igazán jól képzett és bölcs embernek tudnak téged, szóval továbbképzésben részesítenek ott, és aztán valamilyen vezetőpozíciót kell majd elláss ebben az idegen országban, az elnök keze alatt – feltéve, hogy megfelelsz a krit...

„ Péter pedig megnyitotta száját, és azt mondta: Most értettem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden népben kedves előtte, aki őt féli, és igazságot cselekszik. ”  (ApCsel 10:34-35) Jónás könyvére tökéletesen  jellemző a fent idézett igeszakasz. Jónás volt az első olyan próféta, akit az Úr egy olyan néphez küldött, akik nem héberek voltak, hanem  a Biblia szavait használva pogányok voltak. 

Nem mindig a főhős a főhős! Minden történetben vannak mellékszereplők. Olyan személyek, akiknek megvan a maguk kis élete, akik nincsenek reflektorfényben. De róluk olyan sokszor megfeledkezünk. A főszereplők körül forog a világ, mindenki ismeri a nevüket, a Facebook oldalukon ezernyi lájkot gyűjtenek minden egyes mosolygós, vagy éppen búskomor képük alá. Tetteik fontosak mások számára, már-már példaképként tekintenek rájuk. Hajlamosak vagyunk ilyenkor megfeledkezni a mellékszereplőkről. Akik ugyanolyan, sőt, sok esetben sokkal fontosabb részei az életünknek, a történetnek. Akik csendesen tevékenykednek, mindenféle feltűnés nélkül. A fenti képen vajon ki a főszereplő és ki a mellékszereplő? Vagy ez a kérdés nem is ilyen egyszerű? Vizsgáljuk meg kicsit jobban: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” (Máté 7:17 )

„Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok Krisztus Jézusban, és ez a hitetek által valósult meg, mivel, aki Krisztusba merítkezett be, az Krisztust öltötte magára. Ebben a tekintetben tehát nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok.” (Galata 3:26-28 - EFO) Tudtad, hogy Lukács evangéliumát időnként a nők evangéliumának is szokták nevezni? ennek az az oka, hogy a többi evangéliumnál sokkal inkább hangsúlyozza, hogyan gondoskodott Jézus az asszonyok szükségleteiről, illetve milyen részt vállaltak nők a Megváltó szolgálatában.

„És leszállt rá a Szentlélek látható alakban, mint egy galamb. A Mennyből pedig hang hallatszott: ››Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és benned gyönyörködöm.‹‹” (Luk 3:22 - EFO) Azt láthatjuk, hogy mielőtt Jézus sok csodákat művelt volna, nyilvános szolgálata szintén egy nagy csodával kezdődik: megkeresztelkedik.

A NEMET MONDÁS MŰVÉSZETE  „Mai példabeszédek könyve, valahol a közepe tájékán, a lap tetején, második bekezdés: És történt egyszer, hogy  a mi emberünk, akinek problémái valának az alkohol fogyasztással, amely oly mélyen ette bele magát az életébe, mint az hernyó magát az almába, elméne az orvoshoz, és mondá neki vala: Doktor Úr! Szívem és vesém beleremeg vala abba az állapotba, amibe most sajnos belekerültem, s amelyből önerőből kimászni nem nagyon van lehetőségem. Mondá néki az orvos, miután megvizsgálta vala minden oldalról: - Kedves Uram önnek problémája van az alkohollal, sőt! Egyenesen kimondhatom, hogy az ön betegségének az oka, az alkohol maga. Erre imigyen kezdett hálálkodni a mi emberünk, nagy boldogan és megnyugodva: - Jaj drága doktor úr, maga az első olyan ember, aki végre nem engem hibáztat és nem engem okol a betegségemért, hanem végre az alkoholt teszi felelőssé! S emberünk nagy boldogan távozott el vala onnan, és gyújték pár gyertyát valamely szentnek, hálá...

Nekem komolyan nehézséget okoz, hogy ne akarjak mindent jobban tudni másoknál. Meg az is, hogy segítséget kérjek. És szörnyen nehéz elismerni, hogy hibáztam... meg persze bocsánatot kérni... Problémám van az alázattal. Saját magamra nézve ezt olvasom a Bibliában: „ Jól ismerem mindazt, amit teszel. Ismerlek téged: sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg, vagy forró lennél! De mivel langyos vagy, kiköplek a számból! Azt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire! Nem veszed észre, hogy valójában milyen nyomorult vagy, szánalmas, szegény, vak és meztelen? Azt tanácsolom, hogy tőlem vegyél igazi aranyat, amelyet tűzben tisztítottak meg, hogy valóban gazdag legyél! Tőlem vegyél fehér ruhát, hogy eltakard szégyenletes meztelenségedet! Tőlem vegyél orvosságot a szemedre, hogy tisztán láss! ” (Jelenések 3:15-18 EFO)

Öleld át az igazságot! Sokszor érzem azt a szüleimmel vagy a barátaimmal szemben, hogy én mindent jobban tudok. Lehetséges, hogy valóban nálam van az igazság és vannak is érveim, amik alá tudják támasztani ezt, mégis a Biblia Salamonon keresztül arra szólít fel, hogy hallgassuk meg a másikat, figyeljünk oda arra, amit mond. Ősi bölcsesség, minden vallás és kultúra egyik fő pontja ez. Hiszen akkor vagyunk bölcsek, ha meghallgatjuk a másikat és megfontoljuk a mondandóját, minthogy inkább a saját mellünket verve kiabáljuk az igazságot. Ami persze lehet, hogy nem is az igazság, inkább csak egy hamis nézőpont. Vajon tudhatjuk-e a való igazságot minden esetben? Egyáltalán van-e olyan eset, amikor a teljes igazság birtokában vagyunk?

„Jobb egy falat száraz kenyér békességgel,     mint a folytonos lakomázás veszekedéssel.” (Példabeszédek 17:1) Mikor vacsoráztál igazán jót? Van olyan étkezés, ami igazán emlékezetes lett számodra? Emlékszel még hogy mit ettél akkor? Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem az ételre emlékeztem vissza. Persze van olyan, amikor olyan finomat sütött, vagy főzött valaki, vagy különlegeset, hogy maga az étel is megmarad, de ez a kevesebb. Emlékeszem olyanokra, amikor körbeültük az asztalt testvéreimmel, szüleimmel, barátokkal, és alig tudtunk egy pár falatot enni, mert annyira nevettünk. Nem ettem különlegeset, de mégis olyan volt a társaság, hogy egy életre megmaradt maga az élmény.

Milyen érzések kavarognak benned, amikor egy-egy tehetősebb ismerősöd külföldi nyaraláson készült képeit lapozgatod a neten, miközben neked esetleg csak egy hétvége jutott a Balatonnál? Ha föl is merül benned, hogy  „ sajnálod ”  őt, ezt legfeljebb egy jó nagy adag iróniával teszed. De képzeld el, van a Bibliában egy személy (igazából legalább kettő), aki valóban szánakozik az ilyen embereken. Az egyik Jézus. (Ugye, emlékszel a példázatra a tevével és a tű fokával? Ideillő, szóval nyugodtan elevenítsd fel például Máté 19-ben! ) A másik Jakab.