Ugrás a fő tartalomra

2016/2/9 - A lélek bálványai – és egyéb jézusi tanítások

„Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába.” (Máté 19:3 - EFO)
Gondolom, hogy ti is észrevettétek, hogy Isten egészen máshogy gondolkozik, mint ahogy mi. Bár ezzel nem mondtam semmi újat, de mégis mindig meg tud lepni minket a fordított logikája. Máté evangéliumának 18., 19. és 20. fejezetében lévő történetek látszólag nem igazán függnek össze egymással, pedig ugyanarról szólnak. Kicsit olyan ez, mint Az ötödik hullám című könyvben. A film se rossz, de az igazi mondanivaló a könyvben jön át, ami pedig a következő: ha egyszer megtámadnának bennünket az idegenek, pontosan azt fogják tenni, amire mi, emberek egyáltalán nem számítunk. Vagyis pontosan az ellenkezőjét annak, amire mi gondolnánk, hogy tesznek. Jézus válaszai ezekben a történetekben is pont ilyenek. Olyat mond vagy tesz, amire mi egyáltalán nem is gondolnánk, mert totálisan ellentétes az emberi logikával! De, nézzük csak ezeket szép sorjában. 

Alázat: A tanítványok egyszer a szokásos „ki a nagyobb” társasjátékot játszották, de most bevonták a Mestert is, hogy ő hirdessen eredményt. Természetesen Péter, János és Jakab dobogós helyekre számítottak, de a többiek közül vajon kik lesznek legalább pontszerzők? És a várakozás izgalmában Jézus fog egy kisgyereket, hogy „na, ő a legnagyobb”. A levegőben a légy zümmögését is meg lehetett hallani és 24 szem mered vissza Rá értetlenül. És komolyan látom magam előtt Jézus arcán azt a bujkáló kis félmosolyt, hogy „kedves tanítványaim, ezen elrágódhattok egy darabig és remélem tanultok belőle”!
  • Szerinted mi teszi a gyerekeket „legnagyobbá”? Gyűjtsetek ilyen tulajdonságokat!
  • Sokszor használjuk ezt a szót keresztényként, de te hogyan tudnád megfogalmazni, mit jelent ez a szó: ALÁZAT?
Megbocsátás: Nehéz és szükségszerű. Nehéz, mert le kell faragnunk az önérzetünkből. Abból a valamiből, ami azt mutatja, hogy önmagunknak milyen fontosak is vagyunk. De, ha jön a Szeretet, akkor megértjük, hogy a másik emberrel való kapcsolatunk értékesebb a büszkeségünknél. És szükségszerű, mert ha nem hagyod, hogy a sebeid begyógyuljanak, végül azok határoznak majd meg téged, kihatva az összes döntésedre és minden kapcsolatodra is. Végül besavanyodsz és megkeseredsz… olyan, mintha önként savanyú káposztán és tonikon akarnál élni. Remélem, most elnyomtál egy fintort?
  • Tegyük fel, hogy te csinálsz valami hülyeséget, és valaki meg kell bocsásson neked. Milyen az őszinte megbocsátás?
  • Mit gondolsz erről a kijelentésről: „megbocsátok, de nem felejtek”?
Bálványok: Nem tudom, hogy vagy vele, de én az ókori emberekre mindig kicsit furán néztem. Valaki farag vagy önt egy szobrocskát, nevet ad neki és felruházza természetfeletti erővel, történeteket és rítusokat gyárt mellé és ezekhez aztán úgy ragaszkodik, mintha az ő, meg a családja és a következő nemzedékek élete ettől a kacattól függne. Mekkora önbecsapás! Hihetetlen! Elképesztő! Röhejes! És ezek után megtesszük mi is, leszámítva a farigcsálást… Mert a mi lelkünkben is ugyan az játszódik le, mint a régiekében. Ugyanis egy olyan világban élünk, ami ellenséges, félelmetes és legfőképpen kiszámíthatatlan. Kell valami kapaszkodó, kell valami stabil pont, ami nem változik, amire számíthatunk, mert ezek nélkül rettenetesen félünk. És nagyon sok ilyen kapaszkodó lehet: pénz, erő, egészség, szerelem, munkahely, önbizalom, hatalom, szerencse vagy bármi, amibe belekapaszkodhatunk, hogy jobb legyen az életünk.
  • Gondold végig, mik a te bálványaid!
  • Hogyan lehet megszabadulni tőlük?
Áldozat: Mindennek ára van. Ez a világunkban teljesen természetes. Valamit adunk, hogy kapjunk valamit. Feladod az éjszakát, hogy majd vérágas szemmel, de meglegyen a másnapi vizsga. Elmész dolgozni, ahol minden nap kifacsarnak, de legalább fizetést kapsz érte. Vajon megéri Istennel élni? Mielőtt rávágnád a választ, van itt egy csavar. Ugyanis Isten kizárólagosságot kér tőled. Vagy legyél Vele vagy ne. Vagy teljesen az Övé vagy, vagy ide-oda húz a szíved. Szóval, leélhetsz egy életet Isten nélkül vagy félig-meddig Vele, ami lehet szép és hosszú és elérhetsz bármit. Lehetsz gazdag, lehetsz híres, fordíthatsz a történelem menetén, amire csak vágysz. Aztán ezeket szépen lassan elveszíted. A pénzedet, ami olyan fontos volt beválthatod apránként még egy kis életre. A hírneveddel eléred, hogy a halálod évfordulóin egyre rövidebb és eldugottabb cikkekben említenek, de a következő generációnak már semmit sem mond a neved. És gondolj bele, hogy a történelem vezéralakjai is tulajdonképpen azt érték el, hogy a töri érettségin meglátva a tételüket az ugrik be, hogy „miért ezt a komplexusos pasast kellett kihúznom!”
  • Hogyan valósul meg a gyakorlatban ez a kizárólagosság?
  • Mit kapsz cserébe Istentől a kizárólagosságért?
Tehát a lényeg az, hogy elérhetsz bármit, lehetsz hatalmas a világ és önmagad szemében és körbebástyázhatod magad szép és megnyugtató dolgokkal, de a végén kiderülhet, hogy csak önámítás volt. Vagy lehetsz porszem, aki mégis hihetetlenül értékes, hatalmas és győztes, mert a világegyetem Ura bármit hajlandó volt feláldozni érte! Melyiket választod?

Jácint

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2024/3/1 - Az evangélium kezdete (július 6)

  1. A z evangélium kezdete Miután Bemerítő Jánost börtönbe zárták, Jézus Galileába ment. Isten örömüzenetét hirdette: „Eljött az idő, Isten Királysága megérkezett! Változtassátok meg a gondolkodásotokat, az életeteket, és higgyetek az örömhírben!” Márk evangéliuma 1:14-15, EFO Mindenki, aki látott már valaha könyvet, tudja, hogy melyek azok a legfontosabb információk, amiket már csupán ránézésből, a könyv borítójáról meg tudunk állapítani. Olyanokra gondolok, mint például a könyv címe, a szerzője, jobb esetben a könyv hátulján egy rövid összefoglalót is találhatunk a témájáról, cselekményéről. Persze mondanom sem kell, hogy az emberiség történelmének nagy részében ezek közül egyik sem volt elvárás – igaz ez a Bibliánkban található 66 könyvre, és köztük a negyedévünk témájára, Márk evangéliumára is. Márk evangéliuma, noha kiemelt szerepe van az evangéliumok sorában, egyiket sem köti az orrunkra – ma nézzük meg, mit tudunk, mit nem, és mit feltételezünk erről a könyvről! Evangélium ...

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/12 – Mutasd meg nekem a te dicsőségedet! (szeptember 20)

  12. „Mutasd meg nekem a te dicsőségedet!” (Szeptember 20.) Szemtől szembe? Voltál már úgy, hogy nagyon szerettél volna megismerni valakit, de csak hallomásból ismerted? Például egy híres sportolót, énekest vagy YouTube-sztárt. Videókat néztél róla, interjúkat olvastál vele vagy idézeteket tőle, de amikor (ha) végül találkozol vele személyesen, minden egészen más dimenzióba kerül. Pont ilyen mély vágy van az ember szívében Istennel kapcsolatban is. Ez a tanulmány arról szól, hogyan mutatkozik be nekünk Isten a Bibliában, és hogyan tudjuk valóban megismerni Őt. 1. Mózes és a találkozás vágya Mózes olyan kapcsolatban volt Istennel, ami páratlan: „Az örökkévaló szemtől szembe beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni” (2Móz 33:11a). De még Mózes sem elégedett meg ennyivel. Azt kérte: „… mutasd meg nekem dicsőségedet!” (33:18). Isten erre azt válaszolta: „Megteszem a kedvedért,… De arcomat nem láthatod, mert ember nem láthat engem úgy, hogy életben maradjon” (3...