Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

„Az apró, de igen fontos tulajdonságok leckéje” A hegyi beszédről szóló tanulmányt követően a hitről és a gyógyulásról fogunk ezen a héten tanulni. Kezdjük az elején egy közös gondolkozással! Ha listát kellene írnunk arról, hogy mitől félünk a legjobban, szerintem elég változatos képet kapnánk. Többen a pókoktól, a magasságtól, és az életükben fontos dolgok elvesztését sorolnák fel.Te mitől félsz a legjobban? Gondolkozz el ezen picit.   A sok listában biztos vagyok a közös vonás a családtagok, illetve a szeretteink elvesztése lenne. Ez nem is csoda, mert az ember társas lény. Most azonban álljunk meg egy percre, és imádkozzunk. Gondoljuk végig, hogy mi lenne, ha ezt a listát nem mi, hanem Isten készítené? Vajon az ő mércéje alapján is ezek kerülnének be ebbe a listába? Az Ő mércéje alapján teljesen máshogy alakulna ez a lista. Az első helyre az örök élet elvesztése kerülne. Ennek ellenére Ő törődik a földi életünk listájával is, így a betegségek gyógyításával. A héten azoka...

Nem mindig a főhős a főhős! Minden történetben vannak mellékszereplők. Olyan személyek, akiknek megvan a maguk kis élete, akik nincsenek reflektorfényben. De róluk olyan sokszor megfeledkezünk. A főszereplők körül forog a világ, mindenki ismeri a nevüket, a Facebook oldalukon ezernyi lájkot gyűjtenek minden egyes mosolygós, vagy éppen búskomor képük alá. Tetteik fontosak mások számára, már-már példaképként tekintenek rájuk. Hajlamosak vagyunk ilyenkor megfeledkezni a mellékszereplőkről. Akik ugyanolyan, sőt, sok esetben sokkal fontosabb részei az életünknek, a történetnek. Akik csendesen tevékenykednek, mindenféle feltűnés nélkül. A fenti képen vajon ki a főszereplő és ki a mellékszereplő? Vagy ez a kérdés nem is ilyen egyszerű? Vizsgáljuk meg kicsit jobban: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” (Máté 7:17 )

Egyszer régen egy barátommal elhatároztuk, hogy elmegyünk egy nagyobb gyülekezetbe szombaton. Tapasztalatunk szerint ebben a közösségben minden istentisztelet után közös ebédre invitálták a vendégeket. Pechünkre akkor valamilyen oknál fogva nem így történt. Vége volt az istentiszteletnek, s mindenki villámgyorsan hazament, mi pedig ott álltunk, korgó gyomorral. Mivel a vendéglátás elmaradt, és szendvicset sem hoztunk magunkkal két választásunk maradt: 1. Jó adventistaként böjtnapnak fogjuk fel azt a szombatot. 2. Séta közben vásárolunk magunknak valami harapni valót. Az utóbbit választottuk. Még mindig emlékszem barátom rémült arcára, amikor a szent napon beléptünk a közért ajtaján, s vásároltunk fél kiló banánt magunknak. Amikor beleharaptunk valósággal ott éreztük magunkat a jó és gonosz tudásának fája alatt. Aztán megettük kedvenc déli gyümölcsünket és séta közben még egy szerencsétlenül járt autósnak is segítettünk kereket cserélni.

Mielőtt mélyebben belevágnánk a témába fel szeretnék tenni egy nagyon fontos kérdést. Kiket értünk  „ betegek ”  alatt?  Ez egy elég tág fogalom, és mielőtt elkezdetek gondolkozni, hogy hogy tegyetek tanítványokká valakit, aki valamilyen betegséggel él, gondoljátok végig, hogy kik lehetnek ezek az emberek. Vajon az a beteg, akinek egy daganat van a testében? Minden bizonnyal. Ezek az emberek betegek. Vagy az a beteg, aki nem lát? Természetes. Ők is betegek. Vagy azok a betegek, akik influenzásak? Nyilván az ilyen betegség is betegség, viszont én most kicsit az előbbiek felé terelném a fonalat.