Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

  A mai napig tisztán emlékszem rá, mikor először hallottam. Mivel adventista családban nőttem fel, és minden héten jártunk gyülekezetbe, biztos vagyok benne, hogy nem ez volt a legelső alkalom, de az biztos, hogy ez volt az első, amikor nem csak körülöttem beszéltek róla, hanem meg is hallottam a szavakat: fenevad, menyasszony, bélyeg, pecsét, angyalok, trombiták, Babilon. Nyilvánvalóan semmit nem értettem belőle. Az előadó előre-hátra ugrált a Bibliában (Dániel és Jelenések könyve között) és csak a képek mentették meg a helyzetet – az egyiken mindenféle undorító állatok, sárkányok, szarvak és sebek. A képek jobban emlékezetembe égtek, mint a szavak, és emlékszem, hetekig újra, meg újra felsejlett álmaimban az a bizonyos kicsi, de nagyszájú szarvacska. Teltek-múltak az évek, és tizenévesen újra előadást hallottam róla. Közben volt sok másik, és mire ezt az említettet elmondta volna az előadó, már jelentős háttérismerettel bírtam a Jelenések könyve képeit illetően. Az előadónk Iste...

"Talán mindenki egyetért abban, hogy A jelenések könyve az Újszövetség legkülönösebb irata. Ezen túlmenően azonban nem sok mindenben van egyetértés. A jelenések könyvének titokzatos számai, szimbólumai és kódolt üzenetei nyomán több bizarr teória kapott lábra, mint a Biblia bármely más iratával kapcsolatban. Milyen célt szolgál mindez? Erre a kérdésre akkor kaphatunk választ, ha megpróbáljuk elképzelni a Bibliát A jelenések könyve nélkül. Az Ószövetség után a négy evangélium következik, majd Az apostolok cselekedetei a kalandos misszióutakról szóló beszámolókkal, ezt pedig az így létrejött gyülekezetekhez írott levelek követik. Mindez szép, ám valami hiányzik: merre tart a történelem? Mi lesz a végkifejlet? Jézus tanítványai mind zsidó emberek voltak, akik gyermekkoruk óta azt hallották, hogy a Messiás majd véget vet a sok igazságtalanságnak, és új királyságot alapít, amelyben béke, szeretet és igazság uralkodik. Amikor azonban végig kellett nézniük, ahogy Jézus két gonosz...

Nincs igazad! Rendben, most azt mondod, hogy fogalmam sincs mire gondolsz, mit tudsz vagy hogyan látod a világot és egyáltalán, mire mondom, hogy nincs igazad. Ebben igazad van. De továbbra is fenntartom az állításom, hogy nincs igazad. Pont úgy, ahogy nekem se. Ez viszont ellentmondás, hiszen, ha nekem nincs igazam akkor, amikor azt állítom, hogy neked nincs igazad, akkor neked van igazad, nem? Bocsáss meg, ha kissé komplikált filozófiai fejtegetésbe mentem bele, de ez az önellentmondás nagyon jellemző ránk, emberekre. Először is azt gondoljuk, hogy ha nekem igazam van valamiben, akkor aki másként gondol erről valamit, neki automatikusan nincs igaza. Pedig az élet általában bonyolultabb, mint hogy eldöntendő kérdések sorával ki lehessen bogozni. Egyik kedvenc római császárom, Marcus Aurelius mondta, hogy: „minden amit látok, az nem az igazság, hanem csupán egy nézőpont”. És ezt a kijelentést azért emésszük meg nehezen, mert szeretünk önmagunk előtt tetszelegni azzal, hogy tudjuk...

„Szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk is a romlottság rabszolgái. Ugyanis, ha valaki alulmarad a bűnnel szemben, rabszolgája lesz annak.” (2 Péter 2:19 – EFO) A mai tanulmányhoz olvasd el 2Péter 2:1-22. verseit! A világ leghalálosabb fordítási hibájából kifolyólag több, mint 150.000 japán katona és civil vesztette életét. 1945. június 22-én véget ért az  okinavai csata, ami a japánok vereségével és brutális veszteségekkel zárult. Ekkor a németek már másfél hónapja letették a fegyvert Európában, és mindenki számára világossá vált, hogy a japánoknak nincs több esélyük. Hirohito császár még aznap összehívta a vezérkart, és közölte, hogy el kell kezdeni a béketárgyalásokat. A potsdami deklarációként ismert ultimátumban a szövetséges nagyhatalmak felszólították Japánt, hogy azonnal adja meg magát, mert amennyiben ez nem történik meg, „olyan pusztítással kell szembenéznie, amilyent még nem látott a világ”. A mai eszünkkel már tudjuk, hogy mire is utalhattak, mikor ezze...

„Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” (I. Mózes 3:15, RÚF) Minden itt kezdődött. Isten megteremtette a világosságot, hogy az ember fényben élhessen. Megteremtette a vizeket, a szárazföldeket, az eget, hogy az embernek meglegyen a helye a világban. Ez az ember lakhelye, a teremtménye ízlésére formálta azt. Ezután megteremtette a növényeket, hogy az embernek legyen mit enni, Megteremtette a különféle csillagokat, a napot, a holdat, hogy az ember mérni tudja az időt, a gyorsaságot, a távolságot, lásson fényt és sötétséget. Megteremtette a vízi állatokat, és a madarakat, megteremtette a szárazföldön élő állatokat, a csúszómászókat, és látta Isten, hogy ez jó az embernek. Ez jó neki. Ezután otthagyta a Mennyet, és a porba térdelt, úgy alkotta meg sárból, a saját kezével az embert. Végre élni fog az, akire annyira vágyik, akit annyira szeret, hogy minden vágya, hogy vele élhessen....

„Mert az Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1:37). Bevezetésként sok mindent írhatnék Lukácsról. Például azt, hogy egy igazi reneszánsz ember lehetett, noha ennek a szónak még nem igazán volt értelme akkor, amikor az evangéliuma született, hiszen a reneszánszra még kellett várni úgy másfélezer évet, de a tények embere és egy igazi tudós volt, aki logikus és ok okozati összefüggéseket keresett a világ dolgai és történései között. Alapos volt és tényszerű. Amit alkotott, az evangéliuma és az apostolok cselekedetei, az nyugodtan megállná a helyét akármelyik tudományegyetem szakdolgozatai között. Elmondhatnám azt is, hogy az evangéliumát mindenkinek írta. A megfogalmazásai és az, ahogyan Jézust bemutatja, az Ádámig visszavezetett családfa vagy az, hogy konkrétan elhelyezi Jézus életét a történelemben, térben és időben, ezáltal minden korban élő mindenféle embernek válaszol arra, hogy Isten mennyire valóságos és tevékeny az egész emberiség és minden ember életében személy szerint.

Öleld át az igazságot! Sokszor érzem azt a szüleimmel vagy a barátaimmal szemben, hogy én mindent jobban tudok. Lehetséges, hogy valóban nálam van az igazság és vannak is érveim, amik alá tudják támasztani ezt, mégis a Biblia Salamonon keresztül arra szólít fel, hogy hallgassuk meg a másikat, figyeljünk oda arra, amit mond. Ősi bölcsesség, minden vallás és kultúra egyik fő pontja ez. Hiszen akkor vagyunk bölcsek, ha meghallgatjuk a másikat és megfontoljuk a mondandóját, minthogy inkább a saját mellünket verve kiabáljuk az igazságot. Ami persze lehet, hogy nem is az igazság, inkább csak egy hamis nézőpont. Vajon tudhatjuk-e a való igazságot minden esetben? Egyáltalán van-e olyan eset, amikor a teljes igazság birtokában vagyunk?

KÉT JÓBARÁT Nem egyszer vagyok úgy, hogy tanulok valamit, például a biológiát vagy a kémiát és egyszerűen amit olvasok, azok csak puszta szavak és semmiképpen nem állnak össze mondatokká, amit tudnék értelmezni. Aztán lehet, hogy még egyszeri átolvasás után már összeáll a fejemben a kép, hogy miről ír a tankönyv, de a rendszert nem látom át – miből mi lesz és ennek mi is a konkrét feladata. Mihelyst megtapasztalom és meglátom a rendszert, melyben a kis molekula vagy sejt szerepet játszik, ráeszmélek, micsoda nagy dolgok ezek és fontosak. Valahogy ugyanígy voltam a bibliai dolgokkal. Sokszor csak ültem a szombatiskolán és néztem ki a fejemből és azon gondolkodtam, vajon akkor ennek a rendszere hogy is épül fel. Mi következik miből? Nagyjából tudtam, hogy mi micsoda, de a lényeget, amire épül az egész, azt bizony nem láttam. Aztán megtértem és megláttam, hogy az egész összefogó erő a sok teológiai értekezésnek és fogalomtárnak, ami a száraz, kőnek tűnő definíciókat élő hús-vér l...

Míg Jézus a földön járt, nagyon sokat beszélt a szeretetről, és ha megnézzük, ez az apostoloknál is fontos pontja a hívő életnek. De azt ne felejtsük el, hogy az, hogy szeretjük egymást, nem jelenti azt, hogy konfliktusok nélkül fogjuk leélni a hívő életünket. Pár hete szó volt az egységről. A kapcsolatok helyreállítása az egység feltétele:  „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egy-mást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35) Ha közelebb kerülsz Istenhez, akkor közelebb kerülsz az embertársaidhoz is. Nem csak az idegenekhez, hanem a rokonaidhoz is, azokhoz is, akik megbántottak, akikben csalódtál, akiket „nem bírsz elviselni”, meg azokhoz, akik jobbak valamiben nálad és ezért idegesítőek. Mindenkihez, nincsen kivétel. Ha ez nem történik meg, akkor még valami nincs rendben közted és Isten között. Olvasd el az Apostolok cselekedeteinek 15....

„Látod, Örökkévaló, mennyire szeretem utasításaidat, eleveníts meg hűséges szereteteddel! Kezdettől fogva minden szavad megbízható és állandó, minden ítéleted igazságos és örökre érvényes.” (Zsolt 119:159-160) Gondolkoztál már azon, hogy vajon te jól hiszel-e? Foglalkoztál már azzal, hogy vajon jó helyen vagy-e? Hogy amit teszel, az jó, vagy mindig ugyanazokat a hibákat követed el újra, és újra? Ha eszedbe jutottak ezek valaha, akkor ez a tanulmány neked szól. Sok embertől hallottam olyan mondatokat, hogy mivel ezt, meg azt csinálom, ez azt jelenti, hogy valami nincs rendben velem. Előfordult, hogy elmondtam valakinek, hogy milyen zenét hallgatok, ő rám meredt, és értetlenül kérdezte tőlem, hogy én még nem tértem meg, és mégis megkeresztelkedtem. Vagy elmondtam, hogy iszok tejet, és nem értették, hogy Istenhívő emberként hogy tehetek ilyet. Ilyenkor mindig egy kérdéssor kavargott a fejemben. Igaza lehet, és velem van baj, vagy nem csináltam rosszat, de akkor ő miért gondolja ...

„És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.” Egy kérdést szeretnék feltenni: A mai napon mennyit imádkoztál? És miért? (Mielőtt még válaszolnál – vagy válaszolnátok a csoportban – gondolkozzunk az őszinteségről. Minden kapcsolat megtartó ereje az őszinteség; ha egy barátságban nem tud a két fél megnyílni egymás előtt és a gondolatokat feltárni, annak eltávolodás, konfliktus, meg nem értés, fájdalom és a kapcsolat megszűnése lesz a vége. A szeretetünk legfontosabb jele a másik iránt az őszinteség, mert ezáltal nyitjuk meg a saját lényünk kapuját a másik előtt, hogy kapcsolatba léphessen velünk.)

A múlt héten talán sikerült közelebb jutnunk ahhoz, hogy lássuk, Isten hogyan tud menedék lenni az életünkben. Történt veletek az elmúlt héten olyan, amikor ezt megtapasztaltátok? Meg is osztjátok velünk? :) Ezen a héten egy elég nehéz témáról beszélgetünk. Arról próbáljuk felébreszteni a gondolataikat, hogy a JóIsten hogyan érez azok iránt a bűneink iránt, amiről egyértelmű utasítást adott számunkra. Ámos próféta könyvében találhatunk a Bibliában erre példákat. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem többek között Ámos könyve is azok közé tartozik, amelyik nem a legkönnyebben érthető és nehéz kiszűrni belőle a tanulságot. A nélkül, hogy bármiről is beszélnénk, olvassátok el az első két fejezetet ! Mit mond nektek?

Mit gondolsz, hogyan van jelen Isten a mi világunkban? Egyáltalán van arra szükség, hogy bármennyire is foglalkozzon vele? Esetleg ő maga is valamilyen módon a teremtett világ része? Az évek során nagyon sok furcsa elképzeléssel álltak elő erre nézve az emberek. A legismertebbekről talán már te is hallottál: Deizmus: Isten megteremtette az önmagát irányítani képes világot, majd magára hagyta, hogy további isteni tettek nélkül fejlődjön tovább. Panteizmus: Isten és a világ azonosítása, vagyis ez a felfogás a világot isteni mivoltúnak tekinti. Panenteizmus: A világ Isten része, mintha a saját teste volna, vagyis Isten részben azonos a világgal, részben túlhaladja azt.