Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

JEREMIÁS ELHÍVÁSA „Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek téged. Még meg sem születtél, én már különválasztottalak magamnak, hogy a nemzetek prófétája legyél. (...) Ne mondd, hogy túl fiatal vagy, csak menj, ahová küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok! Ne félj azoktól, akikhez menned kell, mert én vagyok veled, hogy megmentselek a kezükből! (...) Saját szavaimat adtam most a szádba! Ezáltal a mai napon felvigyázóvá teszlek, nemzetek és királyságok fölé állítalak, hogy gyökerestül kitépj, lerombolj, elpusztíts, szétszórj, s hogy építs fel, és ültess el.” (Jeremiás 1:5-10 - EFO) Jeremiás az elhívását fiatalon kapja Istentől, olyan 15-20 év közötti lehetett. Az életében még nincsenek olyan tapasztalatok, amelyre ráépíthetné a szolgálatát, hiszen még a mai szempontok alapján is túlságosan fiatal volt.  Milyen előnye lehet a szolgálat vonatkozásában egy fiatalnak? Milyen jellemtulajdonsággal rendelkezik egy fiatal, amely alkalmassá teheti őt a szolgála...

“Akinek pedig van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére –, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.” (Róm 16:25-27, RÚF)   Adventista gyülekezet(ek)ben nőttem fel, és gyerekkorom óta látom, mi az a “missziózás”. Evangélizálunk, főzőklubot tartunk, bibliaköröket és Szabadegyetemeket, és a valamelyest látogatott programok után mégis — többé-kevésbé — ugyanannyian mentünk szombaton az adott imaházba, amennyien előtte voltunk. A szívemben pedig egy elviselhetetlen érzés dúlt: ezeknek az embereknek már “annyi”? Miért nem érdekli őket az “igazság”, miért nem járnak templomba, vagy, — ha még biztosabbak akarnak lenni az üdvösségükben — ...

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

Nem létezik pálfordulás. Meg amúgy is ez olyan fura, „csinált” szó arra, ha valaki hirtelen, minden átmenet nélkül a visszájára fordítja a meggyőződését. Én még tizenéves voltam a rendszerváltás idején és tényleg elég érdekes volt, hogy a leghangosabb kommunisták hirtelen a legmeggyőződésesebb demokraták lettek és akkoriban gyakran elhangzott ez a kifejezés negatív felhanggal, a köpönyegforgató szinonimájaként. Mert az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra. Márpedig Pállal éppen ez történt. Vagy nem?