“Akinek pedig van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére –, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.” (Róm 16:25-27, RÚF)
Adventista gyülekezet(ek)ben nőttem fel, és gyerekkorom óta látom, mi az a “missziózás”. Evangélizálunk, főzőklubot tartunk, bibliaköröket és Szabadegyetemeket, és a valamelyest látogatott programok után mégis — többé-kevésbé — ugyanannyian mentünk szombaton az adott imaházba, amennyien előtte voltunk. A szívemben pedig egy elviselhetetlen érzés dúlt: ezeknek az embereknek már “annyi”? Miért nem érdekli őket az “igazság”, miért nem járnak templomba, vagy, — ha még biztosabbak akarnak lenni az üdvösségükben — a mi gyülekezetünkbe?
Rögtön felmerül a következő kérdés: mi van azokkal, akiknek lehetőségük se volt XY egyház tagjának lenni, lévén, hogy az adott közösség még nem létezett az ő korában? Vagy aki nem hallott Istenről, Jézusról, vagy a megváltásról egyáltalán… Mert a nagy számok törvényei alapján ebből van több, bármily borzasztó is belegondolni. De akkor mi fog történni velük?
Mind tudjuk, hogy egyedül keresztényként, sőt, csak a saját egyházunk tanainak ismeretével, és a saját gyülekezeteink tagjaiként kerülhetünk a mennybe (NEM) de olvassuk el közösen, mit mond erről a hozzáállásról a Szentírás az Apostolok Cselekedetei 4:12-ben!
Vannak egyházak, és olyan hívők — sokszor mi magunk is beleesünk ebbe a kategóriába — akik úgy gondolják, hogy Istent kizárólag úgy lehet megismerni, ahogy ők azt gondolják. Szerintük a megváltás egyházakhoz kötött. Ezt exkluzivizmusnak hívják. Kizárják, hogy Isten más egyházakon keresztül is az ember megváltásáért működne. Kizárják a más egyházakat.
Mit gondolsz, ha ez az elmélet nem tükrözi a Biblia valóságát, akkor miért evangélizálunk? Miért missziózunk? Akkor hát mindegy, hogy ki hova jár gyülekezetbe, vagy miben hisz? Vagy feltétlen ______ (helyezd be a saját egyházad nevét)-nak/nek kell lennie, hogy a mennybe jusson? Alapjában véve változtathatja meg a misszióhoz való hozzáállásunkat ez a kérdés, így nem szabad elsiklanunk feleltte!
Egy alkalommal egy zsidó lánnyal beszélgettem, aki szemmel láthatólag feldúlt volt. A szülei, sőt, a nagyszülei is, gyakorló zsidók, ő ugyan nem gyakorolja a hitét, de Krisztust nem fogadja el. Ugyanúgy, ahogy a nagymamája se tette, aki nemrég hunyt el. A lány könnyek közt kérdezte tőlem: ha megváltás feltétele, hogy az ember elfogadja Jézust, akkor a nagymamájának semmi esélye? Többet nem találkozhatnak, a mennyben sem?
Mi a jó válasz erre a kérdésre?
Rögtön felmerül a következő kérdés: mi van azokkal, akiknek lehetőségük se volt XY egyház tagjának lenni, lévén, hogy az adott közösség még nem létezett az ő korában? Vagy aki nem hallott Istenről, Jézusról, vagy a megváltásról egyáltalán… Mert a nagy számok törvényei alapján ebből van több, bármily borzasztó is belegondolni. De akkor mi fog történni velük?
Mind tudjuk, hogy egyedül keresztényként, sőt, csak a saját egyházunk tanainak ismeretével, és a saját gyülekezeteink tagjaiként kerülhetünk a mennybe (NEM) de olvassuk el közösen, mit mond erről a hozzáállásról a Szentírás az Apostolok Cselekedetei 4:12-ben!
Vannak egyházak, és olyan hívők — sokszor mi magunk is beleesünk ebbe a kategóriába — akik úgy gondolják, hogy Istent kizárólag úgy lehet megismerni, ahogy ők azt gondolják. Szerintük a megváltás egyházakhoz kötött. Ezt exkluzivizmusnak hívják. Kizárják, hogy Isten más egyházakon keresztül is az ember megváltásáért működne. Kizárják a más egyházakat.
Mit gondolsz, ha ez az elmélet nem tükrözi a Biblia valóságát, akkor miért evangélizálunk? Miért missziózunk? Akkor hát mindegy, hogy ki hova jár gyülekezetbe, vagy miben hisz? Vagy feltétlen ______ (helyezd be a saját egyházad nevét)-nak/nek kell lennie, hogy a mennybe jusson? Alapjában véve változtathatja meg a misszióhoz való hozzáállásunkat ez a kérdés, így nem szabad elsiklanunk feleltte!
Egy alkalommal egy zsidó lánnyal beszélgettem, aki szemmel láthatólag feldúlt volt. A szülei, sőt, a nagyszülei is, gyakorló zsidók, ő ugyan nem gyakorolja a hitét, de Krisztust nem fogadja el. Ugyanúgy, ahogy a nagymamája se tette, aki nemrég hunyt el. A lány könnyek közt kérdezte tőlem: ha megváltás feltétele, hogy az ember elfogadja Jézust, akkor a nagymamájának semmi esélye? Többet nem találkozhatnak, a mennyben sem?
Mi a jó válasz erre a kérdésre?
„A pogányok között vannak olyanok is, akik tudatlanul imádják Istent, akikhez a világosság még nem jutott el valamiféle emberi közbenjárás, segítség útján. Nos, ezek mégsem pusztulnak el. Bár Isten törvényét nem ismerik, de hangját már hallották, mikor szól hozzájuk a természetben, és így tették meg azt, amit a törvény megkövetelt tőlük. Munkálkodásuk nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a Szentlélek már megérintette szívüket és felismerték, hogy Isten saját gyermekeinek ismerte el őket” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 543. o.).
Hogyan mutatnak rá ezekre a gondolatokra a következő igeversek?
Zsolt 87:4-6; Jn 10:16; ApCsel 14:17; ApCsel 17:26-28; Róm 2:12-16
Persze ez nem azt jelenti — amit ismét néhányan hisznek és hirdetnek — hogy Isten végül majd mindenkit üdvözíteni függ, függetlenül, hogy hitt-e, vagy hogy jó életet élt-e. Az úgynevezett “univerzalizmus” abból a gondolatból fakad, hogy ha Isten mindenkit szeret (márpedig a fiát adta mindenkiért, Jn. 3:16) akkor hogyan nézheti végig, hogy némelyek az örökkévalóságon keresztül bűnhődnek a pokol tüzében. Persze a Bibliát mélyebben tanulmányozva tudhatjuk, hogy már a logika alapfeltevése (t.i. a pokol létezése) is ellent mond annak. A másik hasonló gondolat, a “pluralizmus” pedig ennek egy enyhébb formája: bármilyen hitű, bármely hívő méltó a megváltásra, nem csak a Krisztusban hívő fajta.
Zsolt 87:4-6; Jn 10:16; ApCsel 14:17; ApCsel 17:26-28; Róm 2:12-16
Persze ez nem azt jelenti — amit ismét néhányan hisznek és hirdetnek — hogy Isten végül majd mindenkit üdvözíteni függ, függetlenül, hogy hitt-e, vagy hogy jó életet élt-e. Az úgynevezett “univerzalizmus” abból a gondolatból fakad, hogy ha Isten mindenkit szeret (márpedig a fiát adta mindenkiért, Jn. 3:16) akkor hogyan nézheti végig, hogy némelyek az örökkévalóságon keresztül bűnhődnek a pokol tüzében. Persze a Bibliát mélyebben tanulmányozva tudhatjuk, hogy már a logika alapfeltevése (t.i. a pokol létezése) is ellent mond annak. A másik hasonló gondolat, a “pluralizmus” pedig ennek egy enyhébb formája: bármilyen hitű, bármely hívő méltó a megváltásra, nem csak a Krisztusban hívő fajta.
Mit ír a Biblia erről a két gondolatmenetről?
Dán 12:2; Mt 7:13-14; Jn 3:18; 14:6; 2Thessz 2:10; Jel 20:14; 21:8
Mind tudjuk, hogy Isten azért küldte a fiát a földre, mert MINDENKIT szeret, és ha minden úgy alakulna, ahogy arra ő valójában vágyik, akkor mindenki üdvözülne. Sajnos az igazság azonban az, hogy nem mindenki fog a Mennybe kerülni.
Dán 12:2; Mt 7:13-14; Jn 3:18; 14:6; 2Thessz 2:10; Jel 20:14; 21:8
Mind tudjuk, hogy Isten azért küldte a fiát a földre, mert MINDENKIT szeret, és ha minden úgy alakulna, ahogy arra ő valójában vágyik, akkor mindenki üdvözülne. Sajnos az igazság azonban az, hogy nem mindenki fog a Mennybe kerülni.
Itt kerül a képbe az egyház, Te és én! Ebben a helyzetben nyer értelmet az egész negyedév tanulmánya: Ábrahám, Naámán, Jónás, Dániel és társai, Eszter, Jézus, a samáriai asszony, Péter, Fülöp, Pál mind elhívást kaptak Istentől, hogy a megváltottak seregét bővítsék. Ugyanúgy, ahogy mi is fel vagyunk erre szólítva.
Nem az egyházunk, a vallásunk, nem az életmódunk fog üdvözíteni bennünket, de nem is mindenki kerülhet Isten országába! Egyedül Krisztus az, aki ezt megteheti. Egyedül a benne való hit az, ami következményeképpen az örök életet elnyerhetjük. A mi feladatunk, hogy ezt mindenkivel megosszuk! Tanuljunk a “kollégáinktól!” Dolgozzunk, azért, hogy aztán mi is elmondhassuk, amit Pál:
Nem az egyházunk, a vallásunk, nem az életmódunk fog üdvözíteni bennünket, de nem is mindenki kerülhet Isten országába! Egyedül Krisztus az, aki ezt megteheti. Egyedül a benne való hit az, ami következményeképpen az örök életet elnyerhetjük. A mi feladatunk, hogy ezt mindenkivel megosszuk! Tanuljunk a “kollégáinktól!” Dolgozzunk, azért, hogy aztán mi is elmondhassuk, amit Pál:
„Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne” (1Kor 9:22-23)
Barátotok, Kiki
Megjegyzések
Megjegyzés küldése