6. Átkelés a Vörös-tengeren (Augusztus 9.)
Kezdésként olvassátok el 2Mózes 14. fejezetét az 5. verstől a végéig! Volt számotokra új információ a fejezetben?
Ez megint csak egy olyan történet, ami sokaknak megmarad gyermekkorból. Főleg, ha látták az Egyiptom Hercege című filmet (lásd a képeken a tanulmány végén). Aki nem látta gyermekként, annak is ajánlom egyébként, nagyon szépen ábrázolja, hogyan is nézhetett ki eredetileg a Vörös-tengeren való átkelés. Ami számomra új volt a bibliai szakaszból az az, hogy Izráel népe éjszaka kelt át a tengerfenéken, Isten pedig hajnal felé engedte vissza a vizet a helyére, vagyis valószínűleg nem láthattak annyi mindent maguk körül, mint a filmben. De lehet, hogy ez nem is baj. Viszont menjünk vissza az elejére:
A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az Úrhoz. Mózesnek pedig ezt mondták: Nincs talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál bennünket meghalni? Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?! Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk Egyiptomot?! Mert jobb nekünk, ha Egyiptomot szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg! (2Mózes 14,10-12)
Voltál már úgy, hogy történt veled valami rossz, amire egyáltalán nem számítottál és elkezdtél pánikolni, nem tudtál tisztán gondolkodni, legszívesebben csak elfutottál volna, hogy elrejtőzz valahová és valaki más oldja meg helyetted a helyzetet? Csak azért kérdezem, mert az addig rabszolgaként élő izraeliták, akik valószínűleg már Egyiptomban születtek és sosem jöttek ilyen messzire a szülőföldjüktől, különösen nem a semmi közepére, valószínűleg valahogy így érezhették magukat. Érzed a helyzet feszültségét? Én valahogy úgy látom a lelki szemeim előtt, hogy egy nagy csoport dühös, fáradt, és izzadt ember, Mózeshez fenyegetően közel állva, szinte az arcába kiabálja a fentebbi mondatokat. És meg is van rá az okuk. Végül is csak az életük forog kockán, vagy mi.
De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (2Mózes 14,13-14)
És ilyen helyzetben voltatok már? Érettségi, egy-egy egyetemi vizsga, esetleg kapcsolati vagy családi konfliktus, amiről azt hittétek nem fogjátok túlélni, erre nincs megoldás, „sose megyek át”. Aztán valahogy elmúlt. Túl lettetek rajta, és néhány hét, hónap, esetleg év távlatából már arra sem emlékeztek, hogyan is volt pontosan. De a megoldást megelőző időszak nagyon feszült volt. Mintha maga az életetek múlt volna rajta. Mert ha nem is szó szerint, lehet hogy valamilyen szempontból így is volt.
Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak! Te pedig emeld föl a botodat, nyújtsd ki a kezedet a tenger fölé, és hasítsd ketté, hogy szárazon menjenek át Izráel fiai a tenger közepén. (2Mózes 14,15-16)
Ugye, mi tudjuk, mi történt ezután. De Izráel népe nem tudta, mi lesz. Mégis, muszáj volt nekivágniuk az egyetlen útnak, amit Isten megnyitott előttük. Néha mi is kerülhetünk ilyen helyzetbe. Akárcsak évszázadokkal később Jónás próféta. Tudjuk, hová kéne mennünk, de ha választhatnánk, az lenne az utolsó, ahova menni akarnánk. Isten viszont tudja, miért fontos az az irány. Ő tudja, hová küld, és ez nem „a pusztába, meghalni”, ahogyan mi sokszor gondolnánk. A végső cél, amit megtervezett számunkra, egy saját ország, ahol háborítatlanul lakhatunk. Ahol saját kertjeink lesznek. Azokba szőlőket ültethetünk és a gyümölcsüket esszük (Ézsaiás 65,21-22).
Ekkor elindult az Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. Elindult az előttük levő felhőoszlop is, és mögéjük állt. (2Mózes 14,19)
Isten tudja, hogy az út megtételére valahogyan ösztönöznie kell minket. Ő mindig ott áll mögöttünk támogatólag, fedezi a hátunkat, de néha ez nekünk nem elég biztosíték. Ilyenkor mi más lehet nagyobb ösztönzés, mint az, ha kényelmetlenné teszi azt, ahol jelenleg vagyunk? Tudja, hogy amíg jól érezzük magunkat valahol, nem fogunk elmenni onnan. Sem fizikailag, sem mentálisan nem mozdulunk el egy adott helyről mindaddig, amíg az a hely kényelmesebb, mint nekivágni az ismeretlennek.
Izráel fiai viszont szárazon mentek át a tenger közepén, a víz pedig falként állt mellettük jobbról és balról. Így szabadította meg az Úr azon a napon Izráelt Egyiptom kezéből. Amikor látta Izráel, hogy milyen erős kézzel bánt el az Úr Egyiptommal, félni kezdte a nép az Urat. Hitt az Úrnak és szolgájának, Mózesnek. (2Mózes 14,29-31)
A tanulság, amit le tudok szűrni Jónás és Izráel népének ezen történetéből is az az, hogy jól tesszük, ha bízunk Isten ránk vonatkozó tervében. Jól tesszük, ha elhisszük, hogy valami jobbat akar adni, mint amink most van, és jobb helyre elvinni minket, mint ahonnan elindultunk. A lényeg az, hogy kövessük Őt, bármerre is vezet, mert akkor láthatjuk csak meg az úticélt.
Ráhel
Megjegyzések
Megjegyzés küldése