2014/2/9 – Krisztus, a törvény és az evangélium

Én a világból jövök! Egy olyan világból, ahol a SZABADSÁG és a mindentől való FÜGGETLENSÉG üzenet zengi be faltól falig az utcákat. Lobog a „te mindenre képes vagy” zászló, és a személyiségi jogok mindenre feljogosítanak. És bárki bármit mond ez ellen, én elmondom, hogy ebben könnyű és komfortos élni! Én genetikailag nem szeretem a törvényeket! Független AKAROK lenni, és SZABADON tenni a dolgaimat.

20 éves vagyok, mikor megérkezem a világból. A törvényről mindig a hatalom jut eszembe. A hatalom, aki a saját érdekeit szolgálja. Amikor elkezdek ismerkedni a Bibliával, akkor látom, hogy itt bőven vannak törvények. Ez az én lázadó természetemnek olyan, mint olaj a tűzre! Biztos, hogy ezek a törvények is a Hatalom érdekeit szolgálják. Dübörögnek az ellenérvek: Miért...!?!?!, Mi értelme...?!?!?!, Majd én tudom..., ha meg nem, akkor megmagyarázom..., mert nekem az is elég... ÉS ENGEM HAGYJON BÉKÉN MINDENKI!

Isten nevében rám zúdultak az elvárások, amitől nem lettem boldog. Én nem lettem boldog keresztény megtérésem után! Nem értettem semmit! Őszintén: te boldog vagy, ha folyamatosan azt hallod, hogy mit kell tenned, és mit nem tehetsz? Közben pedig arról beszélnek, hogy öröm, meg szeretet, meg ilyesmi... Valami nem kóser ebben a dologban. Érzed Te is?

Aztán egyszer csak valaki kb. 1,5 év után elkezdett beszélni nekem a keresztről... Persze akkor már tucatszor hallottam erről a történetről, számomra meglehetősen negédes megközelítésben. De akkor, újra hallva, kezdett pislákolni a lényege. És a megértés fokozatain kezdtem ébredezni, értegetni dolgokat.

Először azt kezdtem sejtegetni, hogy ha ez történt – és úgy tűnik, hogy ez megtörtént – akkor az Isten nem csak ül a trónon az égben és figyeli, hogy mit rontasz el, hogy odabombázzon, hanem valamiért ezt a nagyon problémás dolgot bevállalta. Fogalmam sem volt egyelőre, hogy miért csinálta, de megállított egy pillanatra. Azt kezdtem el értegetni, hogy „Isten mélységes érdeklődéssel tekint” ránk (SzIsk. 70. old.) De ha őt érdekli, hogy mi van velem, sőt ennyire érdekli, hogy mi van velem, akkor minek terhel még. Uram, ha szeretsz, akkor tegyél boldoggá!!! Ne terhelj, hanem hagy csináljam, amit akarok.

Közben az apám a kezemben meghalt. Hajnal 2 óra volt a kórházban. Megfulladt! Előbb ráztam rettenetes rémületemben, utána orvosért rohantan éjszaka a nővérpulthoz, … de vége. Már hónapok óta a kórházban volt, előbb „csak” vért köpött, de utána kiderült, hogy tüdőrák. A végén már csak az oxigén segített, és utána már az sem! Senki nem segített! Mert senki nem tudott segíteni! Még az utolsó hetekben is előfordult, hogy az édesapám az oxigénmaszkot levéve, felkelt az ágyáról, kiment a wc-be és rágyújtott. Nem tudott mást tenni...! És szinte hallottam a wc-ből Pál őrületes kiáltását a fejében: ki jön segíteni? „Van-e valaki, aki tudna segíteni... hogy ne akarjam ezt tenni! Ez megöl, tudom, hogy megöl, de mégis itt vagyok wc-ben...” De nem jött senki segíteni! Mert senki sem tudott segíteni! És az édesapán megfulladt a kezemben hajnal 2-kor! Öngyilkos lett! 56 év alatt ölte meg magát! Pedig mondták neki, hogy ne tegye! Mi is mondtuk, hogy ne tegye!

Akkor kezdtem érteni, hogy vannak dolgok, amik nem jók. Akkor sem jók, ha jónak tűnnek, jól esnek. Az mondják, hogy nem te birtoklod a dolgaidat, és a szokásaidat, hanem azok birtokolnak téged. Kezdtem érteni, hogy a kényelmes, és komfortos dolgok, nem mindig vezetnek el a vágyott boldogságra. Azaz képletben kifejezve: Boldogság NEM egyenlő függetlenség, szabadság, komfort és kényelem! Akkor mi a boldogság? És honnan tudjam, hogy mi a jó és mi nem? Gyakran éreztem egy dologgal kapcsolatban, hogy nem jó, pedig jó volt és fordítva is. És rájöttem, hogy szeretetből van, ha azt mondom az édesapámnak, hogy ne gyújts rá, még ha az neki akkor komfortos és szabadságos érzéssel járt is. Ez az én óvó szeretetem volt felé! És szeretetből van, ha az Isten mondja nekünk a dolgait. Ez az Ő óvó szeretete felénk!

De még ez nem a vége. Közben meg kellett értenem azt is, hogy kitől akar megóvni, hogy ki a legnagyobb ellenségem. Édesapámnak édesapám volt a legnagyobb ellensége. Nekem pedig, akármilyen nehéz is kimondani, de én vagyok a legnagyobb ellenségem. És hallom, ahogy Pál egyre hangosabban ordít a kétségbeeséstől: KI SEGÍTHET? Van-e valaki a világon, aki segíthet? Mert már nem akarom a rosszat tenni, de csak bénázok állandóan! Mert a harcom ÉN ellenem van! Érted? Az ÉN harcom ÉN ellenem van! Harcolni magad ellen? Őrjítően kétségbeejtő! Hát ÉN vagyok ÉN! Nem érted....? ÉN boldog akarok lenni, de ÉN meg is ölöm magam. És most ÉN kezdjek el harcolni ÉN magam ellen? Ebbe bele lehet bolondulni! És reménytelen! Uram azt már értem, hogy nem csak az szeret, aki megengedi, hogy bármit csináljak, de a Szeretet nem hagyhat ebben az állapotban. Nem lehet ez a vége vagy célja az útnak! A törvényedet már értem, hogy jó, de a problémám csak nő! Uram adj útmutatást, és adj tanácsot, hogy hogyan élhetek. De adj megoldást is a harcra.

A kislányom egyszer hurkapálcikákat ragasztott össze. Egy rövidebbet és egy hosszabbat. Forgatta jobbra-balra, és megdöbbenve megállt. Odajött és ezt mondta: „Apa, így kard, így pedig kereszt!”

A kereszt a megoldás a harcra. Mert egyszerre mélységes szeretet és egyszerre kegyetlen kard! A törvény igazságának és az oltalmazó kegyelem találkozásának a kisülése a kereszt. A szeretet logója a kereszt! Mert nem hagyja, hogy megöld magad, mint az Édesapám, de nem hagyja azt sem, hogy megőrülj Pállal a tehetetlenségtől. Megértettem, hogy „nem az ember lett a szombatért, hanem a szombat az emberért”. Sőt minden az emberért lett. Mert Jézus feszült figyelme középpontjában a Te megmentésed van! Meg akar menteni a legnagyobb ellenségedtől! Emlészel még, hogy ki az?

A BŰNBEN ÉLŐ EMBER ZOMBI! Még él! És itt a „még” szón van a hangsúly, nem az „él”-en! Azért „még”, mert biztosan meg fog halni! Nem azért mert valaki megöli, hanem mert ő öli meg magát. Nem csak a dohányosok, hanem minden ember, aki letért az útról……..

……….És ennek a nagy kínlódásos, izzadságszagú, és őrjítő agyalásnak a kellős közepén egyszer csak megérkezik egy ismeretlen lény jobbról, és egy friss illatú fehér lepedőt tart összehajtva a kezében. Szótlanul elkezdi kihajtani. Akkor látod, hogy nem is lepedő, hanem valami ruha. Ahogy nézed, hogy milyen megnyugtatóan tiszta, valaki közben elkezd levetkőztetni. Le akarja venni a ruhádat. Annyira nem érdekel sem az, hogy a ruhád olyan koszos volt, hogy gusztustalan még hozzáérni is, és sem az, hogy ruha nélkül kell állnod… Pedig sokan vannak itt, és még mutogat is rád valaki, és folyamatosan azt mondja, hogy „nézd meg ezt a szerencsétlen senkiházit, nem tud ez semmit!!! Pusztulásra érett!!!” De még ez sem érdekel, mert közben már teljesen kihajtották, és adják rád a jó illatú, friss, hófehér ruhát. És akkor belenézel az Úr tiszta szemébe, aki pont szemben áll veled. És minden helyére kerül! Ez a tökéletes állapot, és érzed, hogy mindig erre vágytál! Csak Ő és te, és mindketten tisztán! És a hófehér ruhának tudatában érzed, hogy mindenre képes vagy. Érzed, hogy ebben a ruhában és az Ő arcának rejtekében, mindenre van erőd, mert Krisztus téged megerősít!

És itt vagy boldog! Erős, harcos vagy! Ez ad igazi örömet! „Az evangélium lényege pedig..., hogy nem a halálé lesz az utolsó szó!” (SzIsk 75. old.)

És egy szóra ugorjunk vissza még az elejére: rá kellett jönnöm, hogy ezek a törvények tényleg a Hatalom érdekeit szolgálják! Csak közben azt is megértettem, hogy az Ő érdeke én vagyok! És értem kész volt kardot és keresztet ragadni!

Zsiga Attila