Ugrás a fő tartalomra

2017/2/10 - Prófécia és a Szentírás

„Ezért teljesen megbízhatónak tartjuk a próféták üzenetét. Jól teszitek hát, ha hallgattok a prófétákra, mert a szavuk olyan, mint a fény a sötétségben. Figyeljetek is rá, amíg eljön a hajnal, és a hajnalcsillag felkel a szívetekben! Mindenekelőtt meg kell értenetek, hogy az Írásban található próféciák közül egyetlen egyet sem lehet önkényesen értelmezni és magyarázni. Ugyanis a próféciák sohasem ember akaratából keletkeztek, hanem úgy, hogy a Szentlélek indított bizonyos embereket arra, hogy az Isten üzenetét mondják!” (2Péter 1:19-21 – EFO)
 Ha adventista családban nőttél fel, biztos, hogy úgy érzed, neked már semmi újat nem lehet mondani a próféciákról. Óvodásként le tudtad vezetni a Dániel és a Jelenések könyve kapcsolatát, mindent tudtál a világbirodalmak szerepéről a történelemben, és talán hozzám hasonlóan azon aggódtál, hogy legalább a családi nyaralásig ne kezdődjön még el a nagy nyomorúság. De vajon biztos, hogy olyan jól informáltak vagyunk ebben a kérdésben?
  • Kik azok a próféták, és mi a feladatuk? Mi számít egyáltalán próféciának?
  • Mi a prófétálás célja? Miért olyan fontos az üzenet, amit a próféták adnak át?

Először is tisztázzuk: a próféta nem jós. Nem az a feladata, hogy a jövőt kutassa. A próféta szó azt jelenti, hogy valakinek a nevében beszélni. Az első következtetést máris levonhatjuk: kell legyen valaki, aki üzen rajta keresztül, öncélúan ez nem megy. Az is elég nyilvánvaló, hogy ha valaki próféta, még nem minden kijelentése profetikus jellegű. De térjünk vissza oda, hogy a jós a jövőt kutatja. Mit kutat akkor a próféta?

A próféták olyan emberek, akik összhangban vannak Istennel, éppen ezért látják azt, hogy mi az ő akarata. Néha a múltba vagy a jövőbe is bepillantást nyerhetnek, de összességében azt mondhatjuk, hogy a próféta az, aki Isten szemével látja a jelent. Nem azt mondja el, hogy mi lesz Isten akarata a jövőben, vagy mi volt a múltban, hanem mi MOST az, amit szeretne a tudomásunkra hozni.
  • Milyen próféciákra utalhat Péter? Miért tartotta fontosnak, hogy több ízben megerősítse akár az Ószövetségi történések valódiságát, akár a Jézussal töltött idejét?

Péter mindig Jézusról beszélt. Gondoljatok csak bele! Sok olyan eseménynél vehetett részt, amelyekről a korábbi jövendölések szóltak! Személyesen láthatta Jézust, ismerhette Őt, és fontos történések résztvevője volt. Mindenképpen tovább szerette volna adni ezt a nagy élményt, hogy micsoda megtiszteltetésben volt része a többi hívőnek is. De nem azért, hogy dicsekedjen, hanem, hogy így erősítse az őskeresztények hitét. Lapozzuk együtt át a Bibliát, és keressük meg ezeket a bizonyítékokat!

Kezdjük az elején. Az ószövetségben Isten nem csak támaszt nyújtott Jákob utódainak, hanem ígéretet is adott, hogy elküldi a Megváltót a Dávid családjából (Jeremiás 33:14-15).  Ézsaiás 53. fejezete is erre a jövendölésre épül, sok ismeretet előre közöl a Megváltóról, amelyek közül az Újszövetséget olvasva, minden beteljesedett. Erről Péter is megerősíti olvasóit (2Péter 1:16-21), kihangsúlyozva, hogy a próféták munkája is hozzájárul, hogy több információnk van a hatalmas reménységről, és arról az örökségről, amelyről az Örömhír szól (1Péter 1:10-12). Fontos ismernünk ezeket, mert a beteljesedett ígéretekből mi is reményt meríthetünk. Ez a reménység a bizonyíték arra, hogy Mennyei Atyánk nem hagyott minket magunkra. Ahogy a korábbi időkben, úgy most is Istenünk beszéde örökké megmarad. (Ézsaiás 40:8). Még több ezzel kapcsolatos igeverset is hozhatnánk, amelyek olyan ószövetségi jövendöléseket tartalmaznak, amelyek az Újszövetségben be is teljesedtek, illetve be fognak teljesedni Ebből én csak néhányat emelek ki: Habakukk 2:3, Dániel 2:24-3:18, Mikeás 5:2. Ha felkeltették ezek a versek az érdeklődésedet, keress tovább a Bibliában még ilyen ígéreteket!

És tudod mit üzennek a jelennek ezek a próféciák? Péter nem titkolózik: az a célja, hogy a „hajnalcsillag” a mi szívünkben is felragyogjon.

Ez nagyon szépen hangzik, ugye? De mit jelenthet vajon? A hajnalcsillag, más néven az esthajnalcsillag a meghatározások szerint a Vénusz. Az az égitest, amely napnyugtakor az első, napkeltekor az utolsó látható fényesség az égbolton. Péter ezt, az intenzív képet párosítja össze Jézussal, így koronázza meg a korábbi jövendöléseket.

Persze van, hogy Isten személyre szólóan üzen valakinek egy prófétán keresztül. Ezekről kevesebbet tudunk, hiszen csak azok számára hordoz fontos információt, akik kapják, de ilyen volt például, amikor Dávid félre lépett Betsabéval, és Nátán próféta felkereste (2Sámuel 12:1-15).
  • Volt már, hogy neked is üzent valakin keresztül Isten? Honnan tudtad, hogy nem csak valakinek a jótanácsát hallod?
  • Mit gondolsz vannak ma próféták közöttünk? Hogyan lesz valaki próféta?

Tudjuk azt, hogy mindenki kapott „lelki ajándékokat” Istentől. Ezek olyan tulajdonságok, amelyekben jók vagyunk, fejlődni tudunk, és amiken keresztül Istennel tudunk együtt dolgozni. Ilyen ajándékból nagyon sokféle van (1Korinthus 12:1-11). A próféta különleges tulajdonsága az, hogy el tudja mondani, hogyan látja Isten az ember életét. Ennek viszont mindenképpen feltétele az, hogy Istennel különleges kapcsolatot ápoljon az, aki ilyen ajándékot szeretne használni. Ha nincs Istennel folyamatos kapcsolatban, akkor nem azt fogja elmondani, amit Isten lát, hanem amit ő gondol a másikról vagy a világról, és ő lesz a hamis tanító, akiről a jövőhéten lesz szó.
  • De miért olyan fontos nekünk, hogy tudjuk, Isten hogyan látja az életünket?

A bűneset óta szükségünk van rá, hogy útmutatást kapjunk arról, merre is kéne haladnunk. A bűn céltévesztést jelent, vagyis a bűnös ember olyan, mint ha egy útvesztőben menne körbe-körbe, és nem csak azt nem tudja, hogy merre kéne haladjon, hanem azt is kezdi közben elfelejteni, hogy mi a célja annak, hogy a jó irányba menjen. Isten ehhez nyújt segítséget: elküldi a prófétát, aki az ő szemszögéből lát, hogy segítsen irányt mutatni. Csakhogy a bűn következménye az, hogy nem szeretjük megérteni a nekünk szóló isteni üzenetet, amiben megláthatnánk, hogy valójában milyen az életünk.
  • Hogyan tudjuk helyesen értelmezni a prófétai kijelentéseket?


Megvan az a rész a Brian élete című filmből, amikor a próféták mindenféle értelmetlen zavaros dolgot beszélnek? Gyakran mi is ilyennek látjuk ezeket a kijelentéseket. Értelmezhetetlennek, bonyolultnak, megtűzdelve fura lényekkel és tárgyakkal. De ki kell ábrándítsalak. Általában a próféta teljesen normális, hétköznapi nyelven beszél. Ha mégsem, akkor annak különleges oka van, de az biztos, hogy a címzett pontosan annyit fog érteni belőle, amennyit kell, ha mielőtt nekilát értelmezni, felteszi a következő kérdéseket: Mi lehet az oka annak, hogy kódolni kellet, és kik voltak az elsődleges címzettek? Ebből következően mi lehet az a kódnyelv, amit használ?

Te tudod már, hogy mit lát Isten, ha az életedet nézi? Ha a csillagos égbolton meglátod a legfényesebb csillagot, jusson eszedbe, hogy a „Hajnalcsillag” a te szívedbe is beköltözhet, és hasonló fényességet adhat a körülötted élőknek. Szeretnéd ezt te is átélni?

Kata és Bogi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/9 A törvény szerinti élet

  9. A törvény szerinti élet (Augusztus 30.) „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel; és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!” (Lukács 10,27) Az előző héten arról beszélgettünk, miként adott Isten törvényt a népének. Miért volt szükség rá, mi volt a fő célja, stb. A múlt heti beszélgetést felfrissítve, és a mostani téma bemelegítéseként vitassátok meg az alábbi kérdéseket: Mire jó a törvény? Miben akadályoz a törvény? Mi történik akkor, ha nincs törvény? Ha körülnézünk magunk körül a világban, a történelemben, a különböző vallások területén, azt látjuk, hogy nincs két egyforma törvény és szabályrendszer. Ez egyrészt azért van, mert a törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét tükrözik. Másrészt viszont azért, mert a törvények az adott közösség korához, társadalmához, szokásaihoz, kultúrájához is igazodnak. Ezért van az például, hogy az ószövetségi korban nem volt szükség Ál...

2025/2/11 - Ruth és Eszter (Június 14.)

  11. Ruth és Eszter (Június 14.) Mint egy fáklya a sötét éjszakában, úgy világít Ruth könyve az Ószövetségben. A Bírák könyve a Biblia egyik morálisan és erkölcsileg legsötétebb fejezeteivel ér véget, melyek tele vannak nemi és fizikai erőszakkal, polgárháborúval. Azokban a fejezetekben a nőket kihasználják, meggyalázzák, akaratuk ellenére elrabolják, mintha nem lennének többek csupán valami használati tárgynál, amivel azt kezd az ember, amit akar. Ezt a poklot követi Ruth könyve, ahol a főszereplő nő szeretete, gondoskodása, megbecsülése a mai napig példaként áll előttünk. Egy történet az összetartozásról, a másik ember iránti elfogadásról, Isten gondviseléséről. Egy család meghozta élete talán addigi legnehezebb döntését, amikor Betlehemből, a kenyér házából (ez a helységnév jelentése) átköltöztek Moáb földjére éhínség miatt (Ruth 1:1-5). Annál a népnél kerestek menedéket, melynek tagjait a parancsolatok kitiltották az Örökkévaló gyülekezetéből egészen a tizedik nemzedékig (lás...