2025/1/1 – Isten őszinte szeretete (január 4)

1. Isten őszinte szeretete (Január 4.)

Ebben a tanulmányban Isten jelleméről fogunk gondolkodni. Arról, hogyan tudja kiegyensúlyozottan bemutatni a szeretetteljességet és igazságosságot egy személyben anélkül, hogy ellentmondásokba ütközne. És mit jelent az, hogy számunkra is hasonló életet szán, amelyben mindenkit egyenlőként kezelünk, és igazságosan bánunk velük, akár ösztönösen jön, hogy ilyen módon mutassunk szeretetet az irányukba, akár tudatos erőfeszítés kell hozzá.

Olvassátok el Egyszerű Fordítású Bibliából Hóseás próféta könyvének 1. fejezetét! (A világosabb megfogalmazás és a magyarázó jegyzetek segítenek jobban átlátni.)

Ismertétek ezt a történetet? Mit mond ez számotokra Isten jelleméről? Beleillik az istenképetekbe, hogy Ő néha ilyen furcsa dolgokat is kérhet a követőitől? Miért? Beszélgessetek ezekről!

Isten hűsége és szeretete dacára saját választott népe újból és újból fellázadt ellene. A Szentírás ezért mutatja be többször is úgy az Urat, mint aki egy rossz házasságban él. Sőt, nem csak, hogy megromlott a kapcsolata az általa mélységesen szeretett társával, hanem tudatában van, hogy az még meg is csalja Őt. Nem titkolva, nem rejtegetve, hanem nyíltan. És a szerető fél hibáján kívül.  

Mennyire tűnik másnak Isten egy, a hűtlen házastársa által megvetett, megszomorított fél szerepében? Gondoltál már rá így?

A mindenség Teremtőjét általában dicsfénnyel körbevéve, koronával a fején, egy fehér lovon lovagolva, győztes csatából hazatérve képzeljük el. A dicsőség, pompa és öröm légkörében könnyű természetfelettinek, fenségesnek tűnni. Nem gondolnánk, hogy Ő olyan valaki, akit ha karakterként szeretnénk megírni egy könyvben vagy megjeleníteni egy filmben, akkor rá kéne jönnünk, hogy sokkal komplexebb ennél. Látnunk kéne, ahogyan visszautasítják, leköpik, az utcán sétálva talán neki is mennek, és amikor végül hazaér, ott találja szeretett házastársát annak szeretőjével. Eléggé vesztes pozíciónak tűnik a helyzete, ha csak innen nézzük.

Szerintem azonban Isten nagysága abban rejlik, hogy mi a következő lépése az adott helyzetben. Az emberek sokféleképpen reagálnak, ha megcsalják őket. Van, aki sír és magában keresi a hibát; van, aki dühös lesz, kiabál, összetöri, ami a keze ügyébe kerül; van, aki szótlanul megfordul, kimegy a szobából és beadja a válópert. Istent valahogy a legutóbbihoz hasonlóan képzelem el. Csak Ő szótlanul megfordul, kimegy a szobából és elmegy, hogy szerezzen egy csokor virágot. Amikor visszaér, a szerető már rég sehol, otthagyta a kétségbeesett, tettével szembesült, földön ülve síró felet. Amikor az meglátja Őt, nem érti, hogy mi történik, de a könnyein keresztül ránéz, próbál megfelelő szavakat találni a bocsánatkéréshez, de tudja, hogy nem fog, mert amit tett, arra se magyarázata, se mentsége. Szerencsére Isten az az isten, aki közelebb lép, leül mellé a földre, felé nyújtja a virágot és csak annyit mond: „Már megbocsátottam! Itt vagyok, hogy megbeszéljük. Mire van most szükséged?” És ettől Isten Ő, ettől fenséges, ettől természetfeletti. Mert Ő nem azért marad, mert nem „találna” mást, vagy mert alacsony az önbecsülése. Hanem szeretetből. Azért marad, hogy segítsen helyretenni a dolgokat. Amihez néha nagyon is sok lelkierő kell. Ebben rejlik az Ő hatalma, nem (csupán) az angyalseregek irányításában.

Isten jellemének ezt az oldalát így mutatja be Ézsaiás próféta: „Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.” (Ézs. 40:9-11 RÚF)

Ráhel