4. Szenvedélyes és együttérző Isten (Január 25.)
„Hát elfelejtheti-e gyermekét az anya? Szeretett fiacskájával ne törődne? De még ha el is felejtené — ezt feleli az Örökkévaló — én terólad soha meg nem feledkezem!”
Ézsaiás 49,15 (EFO)
Egyszer egy gyülekezetben a következő mondatot hallottam: ”Érzelmek?! Hagyjuk már. Elég a Disney típusú nyálas ömlengésből. Miattuk ilyen szörnyű e világ helyzete. Ide keménység kell, önmegtartóztatás, hidegvér, és mindenek felett racionalitás.”
Hallottál már ilyen, vagy ehhez hasonló gondolatokat? Egy egytől tízes skálán mennyire értesz egyet az idézettel (10-maximálisan; 1-egyáltalán nem)?
Az élet egyik alapelve, hogy amilyen Istent látni vélsz, amilyen Istent “elképzelsz”, olyan leszel, és olyanok lesznek az elveid. Nem csoda tehát, hogy azok, akik 10-et adnak az idézetre, olyan Istent vélnek felfedezni a maguk módján, aki hasonlóan érzéketlen.
A Bibliában azonban azzal találkozunk, hogy Istenhez gyakran igen heves és intenzív érzelmek kötődnek: szeretet, együttérzés, ragaszkodás, szenvedély, féltékenység...
Hogyan tudod összeegyeztetni ezeket a különböző érzelmeket Istennel? Mit kezdjünk például egy féltékeny, szeretetét fellobbanó haraggal kifejező istenképpel (ld. 5Mózes 4,23-24 az Egyszerű Fordítású Bibliában)?
A közhiedelem szerint az ember alapvetően racionális lény, aki objektíven, tényekre alapozva képes döntéseket hozni, és vigyáznunk kell, nehogy az érzelmeink megzavarják ezt a képességünket. Valójában azonban az ember alapvetően érzelmi lény, és döntéseinket elsősorban érzelmi alapon hozzuk, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy objektíven, racionálisan gondoltunk végig valamit.
A korábbi gondolatot folytatva: az, hogy mennyire tartjuk magunkat és Istent érzelmi lénynek, szorosan összekapcsolódik, hiszen a Teremtő a maga képmására alkotott bennünket.
Olvasd el a globális bibliatanulmányból vett alábbi idézetet! Mi a véleményed róla? Egyetértesz vagy sem? Beszélgessetek!
“Azt azonban ne feledjük, hogy noha [Isten] (akár érzelmi alapú, akár másmilyen) szeretete tökéletes, nem szabad azt az emberi érzelmekkel azonosnak gondolni.”
Véleményem szerint ez a megközelítés tompítja az Isten szeretetéről, ragaszkodásáról és szenvedélyéről szóló szakaszok mondanivalóját, hiszen elsősorban Isten érzelmei azok, amelyek közel hozzák őt hozzánk, emberekhez. Ha elismerjük, hogy Istennek vannak érzelmei, de ezek az érzelmek egészen mások, mint a mieink, Istent ismét eltávolítjuk magunktól, megismerhetetlenné téve őt.
Talán azért érezzük fontosnak, hogy különbséget tegyünk Isten és az ember szeretete/érzelmei között, mert hisszük, hogy Isten tökéletes, az érzelmeinket vagy azok következményeit pedig időnként negatívnak vagy egyenesen rombolónak találjuk. Az érzelmek azonban nem jók vagy rosszak; ezek tesznek minket emberré, Isten képmásává.
A fő problémánk az érzelmeink kezelésében és feldolgozásában rejlik. Társadalmunkban nem vagyunk különösebben kiképezve arra, mit tegyünk az érzelmeinkkel. Az iskolában megtanuljuk a másodfokú egyenlet képletét, és a henger kerületének kiszámítását, de nem tudjuk, hogyan reagáljunk, ha nagyon vonzódunk valaki iránt, ha valami miatt haragot érzünk, vagy bántanak bennünket. Így természetesen valóban lehetnek negatív következményei annak, ha nem ismerjük fel vagy félreismerjük érzelmeinket, rosszul fejezzük ki, nem tudjuk megfelelő irányba elvezetni vagy egyszerűen csak elnyomjuk azokat.
Te hogyan szoktad felismerni és kezelni érzelmeidet? Mit tanulhatunk Istentől ezzel kapcsolatban?
Na de térjünk vissza Isten érzelmeihez, szeretetéhez! Az egyik módja annak, ahogyan Isten kifejezi felénk szeretetét, hogy szülőként utal magára, ránk pedig mint gyermekeire. Egyszer apaként, másszor anyaként szeret minket, attól függően, éppen mire van szükségünk. De ha épp egyikhez sem tudnánk kapcsolódni, megjelenik nekünk testvérként, barátként, mentorként...
Gyűjtsetek minél több olyan szakaszt a Bibliából, ahol Isten különböző szerepekben mutatkozik be és nyilvánítja ki szeretetét! Te most melyikhez tudsz leginkább kapcsolódni?
Isten őszinte szeretetét talán semmi más nem mutatja meg jobban, mint a szenvedő Isten képe. Isten azért szenved, mert érez, mert szeret. Nálunk, embereknél is úgy van ez, hogy minél kevésbé zárjuk el magunkat annak a lehetőségétől, hogy igazán kapcsolódjunk másokhoz, annál sebezhetőbbé válunk.
A magát sebezhetővé tévő, emberré lett, értünk és helyettünk kereszten szenvedő Istenre tekintve láthatjuk, hogy Alkotónk is érzelmi alapon cselekvő, szerető, érző lény. Kevés racionalitása van egy ilyen szélsőséges döntésnek.
Az erős érzelmeket—igen, gyakran a szeretetet is—nehezen tudjuk kezelni. Mit tehetünk azért, hogy nyitottabbak legyünk Isten végtelenül mély érzelmeire, amellyel viszonyul felénk?
Hogyan tudunk mi is a lehető legteljesebb módon élni érzelmeinkkel anélkül, hogy másokat bántanánk vele?
A következő héten ezt a kérdést folytatjuk, de emeljük a nehézségi szintet: a harag témakörét fogjuk körbejárni.
Jó beszélgetést kívánunk!
Zsombor & Ádám
Megjegyzések
Megjegyzés küldése