Ugrás a fő tartalomra

2025/1/0 – Előszó


 Előszó

Talán te is gondolkodtál már rajta, mi lehet az oka annak, hogy noha a keresztény világ egy mindentudó, mindenható, végtelenül szerető, és mindemellett az ember javáért cselekvő Istenben hisz, a gyakorlat azt mutatja, hogy ennek ellenére, – vagy mindezek mellett, esetleg ezektől függetlenül – a világ tele van gonoszsággal, fájdalommal, gyásszal és szenvedéssel. Hogyan oldható fel ez a feloldhatlannak tűnő ellentmondás? Milyen Isten az, aki megengedi ezt a sok szörnyűséget?



Ez a kérdés évezredek óta foglalkoztatja a világ gondolkodóit, és azóta közel egy tucatnyi különféle válasz született az ellentmondás feloldására, de tökéletes megoldást egyik se volt még képes adni.


A következő negyedév tanulmányában is újra, meg újra fel fog merülni a fenti kérdés, és noha biztosítani nem tudlak, hogy március végére minden kétséget kizáró válaszra fogsz lelni, de abban biztos vagyok, hogy az út során meg fogsz ismerni valamit Istenről, ami eddig talán még rejtve volt számodra.


Tarts velünk ezen az utazáson, és fedezzük fel együtt, mit is jelent Isten szeretete és igazsága a valóságban!


A tanulmányt, a Gondolatébresztő blogot és a különféle közösségi oldalainkat, Discord csatornánkat legkönnyebben az alábbi linken éred el:

https://gondolatebreszto.simple.ink/


Sok áldást kívánunk a közös tanulmányozáshoz!

Üdvözlettel:

Kiki


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/9 A törvény szerinti élet

  9. A törvény szerinti élet (Augusztus 30.) „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel; és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!” (Lukács 10,27) Az előző héten arról beszélgettünk, miként adott Isten törvényt a népének. Miért volt szükség rá, mi volt a fő célja, stb. A múlt heti beszélgetést felfrissítve, és a mostani téma bemelegítéseként vitassátok meg az alábbi kérdéseket: Mire jó a törvény? Miben akadályoz a törvény? Mi történik akkor, ha nincs törvény? Ha körülnézünk magunk körül a világban, a történelemben, a különböző vallások területén, azt látjuk, hogy nincs két egyforma törvény és szabályrendszer. Ez egyrészt azért van, mert a törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét tükrözik. Másrészt viszont azért, mert a törvények az adott közösség korához, társadalmához, szokásaihoz, kultúrájához is igazodnak. Ezért van az például, hogy az ószövetségi korban nem volt szükség Ál...

2025/2/11 - Ruth és Eszter (Június 14.)

  11. Ruth és Eszter (Június 14.) Mint egy fáklya a sötét éjszakában, úgy világít Ruth könyve az Ószövetségben. A Bírák könyve a Biblia egyik morálisan és erkölcsileg legsötétebb fejezeteivel ér véget, melyek tele vannak nemi és fizikai erőszakkal, polgárháborúval. Azokban a fejezetekben a nőket kihasználják, meggyalázzák, akaratuk ellenére elrabolják, mintha nem lennének többek csupán valami használati tárgynál, amivel azt kezd az ember, amit akar. Ezt a poklot követi Ruth könyve, ahol a főszereplő nő szeretete, gondoskodása, megbecsülése a mai napig példaként áll előttünk. Egy történet az összetartozásról, a másik ember iránti elfogadásról, Isten gondviseléséről. Egy család meghozta élete talán addigi legnehezebb döntését, amikor Betlehemből, a kenyér házából (ez a helységnév jelentése) átköltöztek Moáb földjére éhínség miatt (Ruth 1:1-5). Annál a népnél kerestek menedéket, melynek tagjait a parancsolatok kitiltották az Örökkévaló gyülekezetéből egészen a tizedik nemzedékig (lás...